De-Bons-en-Pierre: Crepes (Dark Entries)  + Maoupa Mazzocchetti live az UH Festen

Beau Wanzer és Maoupa Mazzocchetti duójáról, illetve fantasztikus mutáns-prototech-wave lemezükről itt írtam korábban, nem ismételném magam, csak annyit tennék hozzá, hogy Maoupa Mazzocchetti kibaszott erős live actje az UH Festen azért is volt az év egyik legemlékezetesebbike, mert inkább ennek a lemeznek a szintipunkos energiáit hozta élőben. A lenti képet is ott csináltam a kézikészülékemmel.

Dehidratált Fejek: I’m Here

Tökjó a Fasiszta geci a kormány protestpopdal, és a DF egész Demó lemezét bírom és sokat hallgattam, de egyértelműen az I’m Here róla a kedvenc számom, sőt, év végére rájöttem, hogy a kedvenc idei dalom és dalszövegem. Állítólag ők kifejezetten unják játszani.

A Xeno & Oaklander eljátsza élőben a Spacemen 3 Losing Touch With My Mind című számát a Toldiban

Ehhez nagyon nem is fűznék hozzá semmit, Sean McBride ezt nyilván moduláris elektronikával tette, egy pár órával korábbi kósza ötlettől vezérelve. Azaz ott találta ki gyakorlatilag a színpadon. Amúgy ez volt az eddigi legjobb pesti X&O koncert.

Drew McDowall: Unnatural Channel (Dais)

Szép, okosan és dramaturgiailag tökéletesen felépített, apró katarzisokkal teli lemez a posztindusztriál fontos alakjától egy olyan műfajban, amelyet egyre többen művelnek, egyre unalmasabban, egy költői képzavarral élve: monokróm bohócsipkával a fejükön. Nem gyakori, főleg 2017-ben nem, hogy egy lemez első fele értelmezhetetlen legyen a második nélkül.

USA/Mexico: Laredo (Riot Season)

Fantasztikusan széttorzított, súlyos és jó poszt-poszt-noiserock trió Butthole Surfers és Shit and Shine tagokkal. Valószínűleg ez is benne lenne a top 3 idei lemezemben, ha nem lennék a rangsorolás ellen + a kedvenc idei lemezborítóm.

Cosey Fanni Tutti: Art Sex Music (Faber & Faber)

Még nem értem a végére, szép lassan olvasgatom, mert ráérek. Cosey Fanni Tutti nagy hősöm eleve, de abból nem kéne következnie, hogy az önéletrajza is jó. De az. Genesis P-Orridge-rajongóknak különösen tanulságos.

Wolf Eyes: Enemy Ladder videó

Idén is a Wolf Eyes csinálta az év legjobb zenés videóját. Egy kétéves számból.

The Goodiepal Equation

Megható, fontos és nagyon szórakoztató dokumentumfilm Goodiepalról, akinél kevés zenészt (?) lehet nehezebben körülírni egy összetett jelzős szerkezettel. Épp ezért érdemes ezt a filmet megnézni. Annak az egyébként kiváló kvalitásokkal rendelkező embernek is, akit annyira felbosszantott a decemberi koncertje (?), hogy legszívesebben megverte volna.

HSY: Bask (Buzz)

Ez is kétéves lemez, de idén láttam a zenekart egy bushwicki kocsmában, utána hallgattam meg, kurvajó posztpunk-deathrock cucc, váltott férfi-női énekkel, kicsit ilyen kiberpunkos beütéssel, utóbbi élőben jön ki inkább. Ráadásul ezen a vonalon nem is hallottam idén jobbat. (Beágyaztam, de megjegyzem, hogy rohadt idegesítő, amikor valaki úgy állítja be a Bandcamp-lejátszót, hogy nem az első számmal kezd. A többit szégyelli? Akkor minek tette fel a lemezre? Ez költői kérdés.)

Boy Harsher: Country Girl (Ascetic House) + az év bulija a hétfői Lärmben

A tavalyi Yr Body Is Nothing lemeze is egész jó volt (az azelőtti Lesser Mant én nem szeretem, középszerű), de a Boy Harsher idén érett be igazán.

Azon túl, hogy a Motion az év klubtrackje, a Country Girl ep-n az elidegenedett dekadencia érzékiséggel, történetmeséléssel, lezserséggel és nagyon szép témákkal áll össze, a duó ezen találta meg a saját hangját végre, a legjobb anyaga. És ez érződött élőben is, amikor az év buliját csinálták novemberben egy hétfői napon, a Lärmben.