Interjú Gryllus Ábrissal

FOR., Yvein Monq, Uffalo Steez – ilyen zenei projektekből ismerhetitek gyakran emlegetett interjúalanyunkat. Színházban dolgozott együtt Hód Adriennel, Vadas Tamarával, Simkó Beatrixszal, Frenák Pállal. Láthattátok/hallhattátok installációit. Táncról és zenéről beszélgettünk.

A legtöbben valószínűleg mint zenészt ismernek a blogon, de igazából vizuális művésznek indultál, egyetemen is vizuális kommunikációt tanultál. Mi a két terület viszonya nálad?

Azt sosem gondoltam, hogy zenével szeretnék foglalkozni komolyabban, aztán az egyetem alatt megjelent egy lemezem az S*10 kiadónál az Yvein Monq projekttel. Onnantól ez a két dolog párhuzamosan futott, el is kezdtem azzal foglalkozni, hogy hogyan lehet ezeket összehozni. Nem is tudom igazán elválasztani a két területet, ha csinálsz valamit, annak kapcsán gondolkodsz dolgokon, ez átfolyik a többi dolgodba is.

És ez a színházi munkáid esetében hogy néz ki? Mondjuk egy Hodworks projekt során inspirál a koncepció, koreográfia, ez fordítva is jelen van?

Persze, ez mindig egy párbeszéd – jó esetben. Ennek a párbeszédnek a mélysége változó, dolgoztam már olyan projektben, ahol, mint ahogy klasszikusan szokás (gondolom), elkészül egy darab, aztán hívnak egy zenészt, és ő ír, vagy válogat hozzá zenét. Ezzel szemben például Tamarával és Marcival (Vadas Tamara, Tóth Márton Emil), akikkel most már a harmadik projektet csináljuk közösen (Krund Ni Ovel, Sleeping Beauty Project, Nibiru), teljesen más a munkafolyamat. Ott az alapokat is együtt rakjuk le, mivel foglalkozzunk, miért ezzel foglalkozzunk, kit mi érdekel éppen, satöbbi. Aztán ez egy ponton persze szétágazik három irányba, mert valaki a látvánnyal fog foglalkozni, valaki a zenét fogja megvalósítani, valaki a koreográfiát, de mindenki beleszól mindenbe, folyamatos a párbeszéd. Adriennel megint más (Hód Adrienn, Hodworks), ők nagyon sok improvizációból dolgoznak. Ilyenkor én is improvizálok velük, és ebből születnek összetartozó anyagok. Azt gondolom, hogy egyik esetben sem szimpla zeneszerzésről vagy zenélésről van szó. Ez a zene mindig valamivel együtt van, nem magában kell megállnia a helyét, és nem is akarhat arra törekedni, hogy főszereplővé váljon. Mindegyik darabnál más az egyensúly, amit el kell találni, amiről azt érezzük közösen, hogy működik.

Merülnek fel műfaji nehézségek/korlátok, volt már, hogy olyanhoz kellett nyúlnod, amit nem ismersz?

Én mindig igyekszem megtalálni az adott témához és helyzethez legmegfelelőbb zenei nyelvet, de vannak korlátaim. Ha valaki azt kérné, hogy egy jazz quartetnek írjak standard átdolgozásokat, akkor azt nem tudnám megcsinálni. De az elektronikus zenén belül sok lehetőségem van a szerepjátékra, hogy olyan irányokba menjek el, amerre amúgy önálló alkotóként nem feltétlenül mennék. Például a Nibiru-ban többek között metál témák vannak, Molnár Csaba és Cuhorka Emese új darabjánál, a Mestermunkánál nagyon furcsa, gyors, poliritmikus, moduláris house szerű zene. A Délibábban egy olyan loop van, ami két keserves népdalból építkezik és az megy több mint egy órán keresztül, nagyon finom módosításokkal. De ott van például a Sunday – szintén Hodworks darab -, amiben meg lecsupaszított gabber üvölt végig.

Honnan jött a színház?

Gyakorlatilag egyszerre keresett meg Simkó Beatrix az #Orfeusz #Eurüdiké kapcsán, Vadas Tamarával megcsináltuk a Krund Ni Ovel-t Berlinben, illetve Frenák Pál is, akinek Farkas Miklóssal (FOR.) megcsináltuk az UN zenéjét. Ez a három dolog nagyjából fél éven belül történt, ezelőtt nem nagyon foglalkoztam tánccal.

Úgy tűnik ezekből a projektekből, hogy elég sok mondanivalód van. Miért pont az elektronikus zenét választottad, nem érzed úgy, hogy korlátozottan tudod csak kifejezni magad?

Nem. Itt egyszerűen elektronikus eszközökkel hozol létre hangot, ez még nem feltétlenül jelent tartalmi megkötéseket, hanem csak egy eszköztár, amiből bármit lehet csinálni, szóval nem hiszem, hogy ez lekorlátozna. Nyilván vannak itt is előképek, és sok elektronikus úton létrehozott zenének mások a gyökerei, amik beletartoznak az adott hangzás asszociációs mezejébe. De ezzel ugyanúgy eszközként lehet bánni, mint máshol mondjuk a hangnemmel, vagy az akkordmenetekkel. Elég sokat tanultam zongorázni és hasonlók, de pont azt kezdtem el élvezni ebben tizenpár évesen, hogy olyan tereket tudok létrehozni, olyan akusztikai hatásokat, amiket még én sem hallottam, és még mindig rengeteg felfedezni való van. Mindig nagy löketet ad a fantáziámnak, amikor rátalálok egy olyan hangzásra, ami számomra is új, vagy egy számomra új eszközre. Arra például sosem gondoltam, hogy énekeljek, de a FOR. számokban szoktunk hangot használni.

Az is igaz, hogy a zenéhez nem állok annyira konceptuálisan, mint mondjuk egy installációhoz. Nyilván, ha egy lemezt készítek, akkor annak lesz valamilyen átfogó koncepciója, de nálam az sem annyira szerteágazó vagy cizellált, mint mondjuk egy kiállítás esetében, bár egyre több ilyen tartalom kerül a zenémbe mostanában, szóval ez is folyamatosan alakul.

A legtöbben azt mondanák, hogy ezek a zenék csak egy hangulatot közvetítenek. Ki tudja, hogy átmegy-e, ami a fejedben megfogalmazódott.

Ezekben a zenékben is nagyon sok eleve dekódolható jelentést is lehet találni, de sokszor van, hogy egy album vagy egy zenei nyelv megértéséhez muszáj annak utána olvasni is. Én is szoktam az albumokhoz írni, kutatni. Ez igaz egy chicago house mixre, de ugyanúgy igaz akár egy klasszikus szimfóniára is, annak is vagy utánanézel, vagy nem, ez befolyásolja a befogadói élményedet minden szempontból. A befogadói hozzáálláson túl azon is sok múlik, hogy alkotóként te mennyi információt adsz a befogadónak, legyen ez csak zene, vagy például szöveget vagy képi anyagot is teszel-e mellé, vagy szándékosan csak nyomokat helyezel el. Itt is van egy nagy játéktér.

Mi a helyzet a FOR.-ral?

Most van egy csomó anyagunk a fiókban, ha minden jól megy, befejezünk egy lemezt lassan. Elég gyorsan ráakadtunk egy olyan vágányra, ami mindkettőnknek a sajátja és ami még mindig inspiráló, ennek a felfedezését folytatjuk most. Folyamatosan feszegetjük a határokat, kísérletezünk, de tudatosan is tartunk egy keretet, amit játszótérnek nevezünk.

Nem gyakran léptek fel, ez időhiány miatt van, vagy egyáltalán nem is ez a cél?

De, abszolút ez a célja, az élő megjelenéseket mindig is a legfontosabb platformnak tartottuk. Ez időhiány is, illetve nem is akarunk túl sokat játszani, hogy frissek maradjunk.

Nagyon érdekes helyzetek szoktak kialakulni FOR. bulikon, például valaki elöl fogja a rácsot és pogózik, valaki pedig hátul meditál. Ezért is szeretem ezt a projektet, mert nem túl konkrét, a szabad asszociáció lehetősége itt is megvan. Nagyon energikus, sokszor nagyon agresszív, de közben kialakul egy olyan lüktetése, ami bele tud vinni egy befelé figyelésbe. Persze ezek már tőlünk függetlenül történnek. Illetve a helyszínnek is fontos szerepe van. Játszottunk már ülős bulin a Müsziben, az inkább családias, zenehallgatós volt, tavaly nyári illegál raveken már inkább a másik vége volt érezhető a spektrumnak. Amikor a Trafó nagytermében játszottunk, ott meg valami fura templomi hangulat volt.

Lehet elektronikus zenei kultúra a buliélet mellett?

Én ezt inkább úgy nézem, hogy az elektronikus zenei kultúra része a buliélet is. Itthon például Ultrahang fesztivál régóta van, ami a tökéletes példája ennek. Van benne veretés, koncert, performansz, satöbbi. Ez sokszor az okos lineup és helyszínválasztás kérdése. Ennek az építésében a szervezőknek, promotereknek és helyszíneknek legalább akkora szerepe van, mint a zenészeknek. Bár szerintem ez sosem fog nagy tömegeket vonzani, de azt látom én is, hogy növekszik az a közeg, ahol az eggyel eldugottabb, furcsább dolgok iránt van érdeklődés. Én látok némi összefüggést eközött és a politikai, kultúrpolitikai helyzet között, beugranak olyan képek, amiket a szüleink meséltek, hogy csak valamilyen klubban lehetett meghallgatni valakit, és csak ott lehetett értelmes és érdekes dolgokkal találkozni. Ezt erősen bele lehet hallani abba, ami most történik, de ettől nem fog 20 év múlva húszezer ember műanyag csövekkel tapsolni
egy Exiles showcasen.

Ma este a Trafóban: Vadas/Gryllus/Tóth: Nibiru

Cover: @trns_prnt

Az interjút készítette: Kovács Borbála