Repül az idő, fél lábbal már kifelé tartunk a télből, optimista hangok szerint lassan a COVID-helyzetből is (lehet), ami viszont biztos az az, hogy egy hónapot már letudtunk ‘21-ből. Új zenékből pedig szerencsére nincs hiány idén sem, ezért arra gondoltam hogy összeszedem a szubjektív, blog- és szerzőközpontú perspektívámon át azokat az albumokat amelyek már megjelentek, izgalmasak, említésreméltóak, felemlegetésükkel pedig nem merül fel korrupciógyanú velem szemben.

Dfaniks – Save The Robots (Errorgrid, január 7.)


Határozott tempót diktál a los angelesi Errorgrid kiadó: annak ellenére hogy tavaly májusban indultak, a cikk írásakor már 12 albumot számlálnak, melyből az utolsó 3 idén januárban jött ki. Én ezek közül most Dfaniks albumát ragadnám ki: a 11 számos nagylemez egyfajta IDM-utánérzést jár körül, annak is a sötétebb, rétegzett, atonális irányát (semmint a dekonstruált tánczenei, szikárabb vonalát). A kiadvány amellett hogy tisztán elektronikus, analóg melegséget és a fizikai valóságunkat modellező térélményt ad a tompa koppanásaival, pincerendszert idéző visszhangjaival és mély regiszterekben kongó zörejeivel. Az album hangzásvilága egységesen komor és sötét, a dinamikája viszont kifejezetten változatos: a lágy 272727 után például nagyon jól helyezkedik el a kemény lábdobokkal indító Plastic Crisis.

Gamma Intel – Generatie Desinteresse (Pinkman, január 22.)


A kortárs rotterdami sound egyik éllovasa Gamma Intel, zenéjéről pedig olyan filmek hangulatai jutnak eszembe mint a La Haine, a Kontroll vagy a Good Time. Mindamellett hogy egy zeneileg hihetetlenül szépen elrendezett, precíz munkáról van szó, a koszos basszusok és ipari, monoton lüktetések mind kiválóan átadják az ember elméjére telepedő üresség, céltalanság és nihil élményét (az album címének jelentése: ‘Az érdektelenség generációja / kora’). Erre az album fülszövege és a számcímek is ráerősítenek (Angstig en onzeker – Szorongó és bizonytalan; Nul perspectief – Zéró perspektíva), zeneileg pedig az album minden sötétsége ellenére gyönyörködtet a hullámzó, analóg dallamaival és kompozíciós megoldásaival. Remélem ha lesznek már Dalmata bulik, ez a lemez sokat fog pörögni.

Proswell – People Are Giving And Receiving Thanks At Incredible Speeds (Central Processing Unit, január 29.)


Proswell nem ijed meg a hosszú trekkektől, a sheffield-i CPU kiadón megjelent 5 számosán szerepel 9 és 10 perces tétel is, amelyekben magabiztosan vegyíti a dallamos elektrót a sajátos ízvilágú, chipzenéket idéző szólózásaival. Mindez akár egy számon belül megtörténhet (például az elsőben), hangulatra pedig olyan mintha a zongora hangszíne egy Commodore 64 chipjén szólalna meg pár fúziós-jazzes hangnemváltással megkeverve, miközben valaki a háttérben a Van Halen dobosának érezné magát. Belátom, ez nem hangzik túl bíztatóan, de ahogyan a katasztrófaturizmus is egy létező jelenség, úgy egy Proswell album végighallgatását is minél később szakítja meg az ember, az összélmény annál jobban lesz élvezhető és magával ragadó.

Brubaker, Cooper – Glassforms Versions (InFiné, január 29.)


Szépnek tartom az olyan művészeti (és egyéb) munkákat, amelyek több ember együttes erőfeszítésén, egymásra-reflektálásán és tiszteletteljes interpretációján alapszanak. A Glassforms Versions is ilyen, a története pedig tavalyról indul, amikor Bruce Brubaker zongorista és Max Cooper elektronikus zenész először egy előadás terveként, majd pedig lemezfelvételi céllal is kísérletet tettek Philip Glass életművének, zenei kulcspontjainak és szellemiségének rekontextualizálására, újraértelmezésére. Az előadásban és a felvett hanganyagaikban nem annyira a lefektetett, merev struktúrák kaptak helyet (megkockáztatom, nem is használtak szekvenszert), hanem inkább a ténylegesen élő előadás, jelfeldolgozás és valós-idejű hangképzés volt előtérben. Ez volt a Glassforms (utalva a mester ‘81-es albumára), ennek remix-albuma pedig 7 hónappal később látott napvilágot, olyan zenészek átdolgozásaival mint Laurel Halo, Donato Dozzy, Tegh, illetve maga Cooper is közreadott rajta két újabb változatot. Ahogyan a Glassforms, úgy a remixalbum is egy tisztelgés a minimalista zeneszerző előtt, amellyel egyúttal újabb, a glassi életműben kevésbé feltérképezett helyekre utaznak el a már ismert, minimalista kompozíciók.

REKLÁM | MERCH @STORE 5621