Pride büszke stolz

A 27. Budapest Pride felvonulás már számmisztikában sem rossz, pl. három a harmadikon, vagy hogy állítólag ez az egyetlen olyan pozítív egész szám, ami a számjegyei összegének a háromszorosa. Carl Lutz is jó arc volt, onnan indul majd szombaton a menet (rakpart, Dráva utca sarok).

Az MMN blog másodszor segít be a szervezésbe, most is a budapesti Műhely kiadó és kollektíva kocsiját fogjuk tolni. Valószínűleg, 3.5 kilowattnyi (Mogul) hangerő, szétosztva 4 hangfalban és hátrafelé irányítva, nem jelent túl sok tolóerőt, de szólni jól szól. Szóval mi visszük a hangcuccot, minden mást pedig a Műhely. Ha hinni lehet a híreknek, és semmi nem jön közbe, akkor idén minden műhelyes játszani fog: Normal Tamas, Adam Krasz és Obwigszyh.

Szóval szombaton tali a folyónál, addig is hallgatgassátok a Műhely Soundcloud-ot, itt pedig a friss kiadványukat:

További infók: budapestpride.hu.