Gnork: Inner Ride LP ajánló+interjú

Az Inner Ride Gnork (Szabi) legújabb, október 5-én, a blorp music új sublabelén, a Next Chapteren megjelent nagylemeze, amely valószínűleg nem csak engem, hanem a munkásságát követők táborának túlnyomó részét meglepte. Szabi az elmúlt tíz évben – melynek második felében ez az album is készült – széles spektrumát járta be a zenei műfajoknak. Gnork néven eleinte inkább a deep- és acid house, később pedig az electro és breakbeat nyelvén szólalt meg, DJ Shark névre hallgató projektjét pedig a junglenek szentelte. Épp ezért egy kisebb megdöbbenéssel hallgattam bele az Inner Rideba, amikor az első single, az Orgasm By Kindness kijött.

A Gnork-életművet jelenlegi állása szerint egy elem köti össze szervesen, legyen szó acid houseról vagy jungleről, és ez az álmodozó, légies, kozmikus hangzásvilág. Ezt nem feltétlenül csak én találom ki, hanem egy nyíltan kommunikált stilisztikai célról van szó. Mindenesetre az biztos, hogy egy pár lemez után az ember füle rááll a mindent körülölelő-aláfestő, olykor csilingelő, olykor lágyan hullámzó, de a kiadványokon átívelő, ismerősen csengő padokra, amelyek ezt a célt olyan jól kiszolgálják. Most sincs ez másképp – az Inner Ride egy rendhagyó lemez, amely a Gnork-diszkográfiába ha nem is kizárólagosan, de leginkább ennek mentén illeszthető be.

Ahogy a lemez pátoszos introja, a Good Morning megszólal, szinte már nyúlnék is a hasispipámért. A felvezetés egy pszichedelikus ambient, mely egy hetvenes évekbeli ódaként zeng orgonák, szólógitárok és sirályhangok frekvenciáin. Az Outer Organs-t egy psych-rock/downtempo inspirálta, lomha dobtéma és gitárriff alapozza meg, melyre a szintetizátorokból kitekert legkülönfélébb hangulatteremtő elemek és vezérfonalak építkeznek. Az Epic Ride már felviszi a tempót, az előző számhoz hasonlóan gördítenek magukkal a ritmikus lo-fi dobok és egy letisztult riff, miközben az éteri reverbek réteslapok módjára hajlanak egymásra, mindezt pedig electroclasht idéző leadek koronázzák meg. A Photosensitivity mintha csak egy R2D2 spoken-word volna egy laza jazzbeatre. Az A oldalnak keretet adó rövid ambient, a What is this Creek Doing Here? (zseniális címadás), az intro ellenpólusaként, annál sokkal digitálisabban szól. Mielőtt felrakom a B oldalt, visszatekintek még a Föld bolygóra, melynek légkörét az imént hagytam el végleg.

A 2222222nd State totális sci-fi, experimentális pszichedelia, tekintélyt parancsoló 8 perces játékidővel. A Cosmic Fugue az első igazán “gnorkos” trekk, amire akár számíthatott is a hallgató. Egy fürge breakbeat, mely többnyire elszakad az eddigi hangzásvilágtól, de annál üdítőbben hat. A Hypnosia a hangszerek és sávok játékos beszélgetésének, feleselésének köszönhetően egy végtelenül játékos, dinamikus zene – talán a kedvencem a lemezről. A már említett Orgasm By Kindness a lo-fi breakbeat alapokhoz az eddig felvonultatott elemek mellé egy jazz-zongora témát vegyít. Lezárásként a Window To Space szólal meg, egy ambient-downtempo egyveleg, melyben mintha egy kis hip-hopos narratívaépítést is fel vélnék fedezni. 

Az első meghatározó zenei műfaj az életemben a pszichedelikus rock volt, már kisgyerekkoromban is hallottam otthon bőven Led Zeppelint, Gongot a szüleimtől. Tinédzser koromban eljött a műfaj második aranykora, ekkor robbant be a Tame Impala az Innerspeakerrel, később itthon is elkezdtek feltünedezni a hangzást képviselő zenekarok. Épp ezért az Inner Ride számomra egy nagyon szívhez szóló album, mely visszaröpít az időben, miközben egy teljesen új perspektívát ad az akkori benyomásaimnak. Gnork a témát az elektronikus zene felől közelítette meg, de azt sejtettem, hogy ő is hasonló élmények miatt nyúlt vissza ehhez a stílushoz. Hogy ne helyette beszéljek, inkább megkérdeztem, hogy ő mit gondol a lemezről.

MMN: Milyen érzés kiadni egy öt éve készülő albumot?

Szabi: Nagyon jó. Izgatott vagyok, hogy megmutathassam annak a közönségnek, aki értékeli és persze azoknak, akik majd érdekes kritikákat fogalmaznak meg róla.

MMN: Egészen más hangzásvilágot veszel elő ebben az albumban, mint az eddigi munkáidban. Minek köszönhető ez a váltás? 

Szabi: Egy csomó változásnak, ami bennem és körülöttem zajlik. De valójában nem a zenei világom változott meg, csak megérett bennem egy csomó dolog, amit mindig is szerettem és kerestem.

Az elektronika mellett pszichedelikus, fusion, progrock zenéken is nőttem fel, és az elmúlt öt évben különösen sok ilyet hallgattam, a Pink Floydtól a Tame Impalán és a Khruangbinen át a Brian Jonestown Massacre-ig. De meglepően rokon dolgokat fedezhetünk fel sok más előadó zenéiben, a Boards of Canadától az Air-en át a Smashing Pumpkinsig. Szerintem egyáltalán nem olyan távoliak ezek a zenék (vagy legalábbis egyes részeik) az én trippes, breakes, néha rave-es, de általában space-es, 90-es évek hangzásait idéző elektronikus világomtól, mint elsőre tűnik. Ezekben mind van egyfajta álmodozás, nosztalgia, szentimentalizmus, merengés, melankólia. Érzések, amik nem idegenek tőlem.

Azt hiszem, az érési folyamat nagyon fontos része volt, hogy ezeket a hatásokat engedjem érvényesülni. És mivel korábban kifejezetten műfaji, underground elektronikus zenéket írtam, magam sem tudtam, hogy ezeket is formába tudom önteni. 

MMN: Számíthatunk még hasonlóra, vagy stílusában egyedülálló ez az album?

Szabi: Ez egy érdekes kérdés, érdekesebb, mint ahogy elsőre látszik. Bennem ez a kérdés azért indít el gondolatokat, mert megnyilvánul benne az a fogyasztói mentalitás, ami a mai ember zenéhez való viszonyában nagyon erős. Ez bennem is ugyanúgy megvan.

Azt veszem észre, hogy az emberek egyszerre várják el egy alkotótól, hogy minden új anyagban hozza a megszokott, elvárt minőséget, de közben tegyen rá egy lapáttal, mutasson valami extrát, újat, soha nem hallottat.

Például ha valaki rácsúszik a kora kilencvenes évek junglejára, akkor szerencséje van, mert az pont egy olyan műfaj, ahol szinte vég nélkül lehet találni nagyon hasonló, de egyre csodásabb, komplexebb, izgalmasabb, trippelőbb, egyre jobb hangzású dolgokat.

De ha az ember az experimentális zenére kattan rá, akkor is egyre újabb, egyre megbízhatóbban meglepőbb dolgot akar hallani.

Közben meg a mai ember olyan, hogyha mindig ugyanazt a minőséget kapja, akkor egy idő után megunja, ha viszont mindig újat kap, akkor egyszer csak idegennek érzi az egészet, és otthagyja a hajót.

És ennek az egész felfogásnak dolgoznak alá a zenészek, akik próbálnak az elvárt minőségben valam újat mutatni, ami mégsem elidegenítő.

Csak közben könnyű megfeledkezni egyvalamiről: a zenéről. Mert a zenében a legfontosabb, hogy az alkotónak és a hallgatónak is élő, spontán kapcsolata legyen a hangokkal, eszközökkel, és a saját füle, szíve, intuíciója után menjen.

Szerintem erre az a megoldás, hogy a hallgatók és az alkotók is egy kicsit megengedőbbek legyenek magukkal és egymással szemben.

Például fontos, hogyha te mint zenész rákattansz egy műfajra, azt pont addig csináld, amíg te izgalmasnak találod, és ne add elő újra és újra ugyanazt a pónitrükköt, ami elsőre nagyon bejött, csak azért, mert elvárják.

Ebben benne van az is, hogy amíg élvezed, nyugodtan nyomjad, legyen az Kenny G-féle smooth jazz vagy kakofón metaritmukus káoszmetál, ne hallgass azokra, akik azt mondják, á, ezt már hallottuk. Mert amíg te mint alkotó kapsz ettől valamit, addig az mindenképp jó zenei élmény lesz. Legalább neked, de valószínűleg másoknak is.

De ebben az is ott van, hogy ha valami új dolog érdekel, akkor ne aggódj azon, hogy majd azt mondják, hogy megtagadtad önmagad, és a korai műveid mennyivel jobbak voltak (legyen az Kenny G vagy experimentál).

A másik dolog meg, hogy a garantált minőség és professzionalizmus témán is kicsit lazítani kéne a zenében, mert az érdekes hangzások ritkán születnek a sztenderdek teljesítéséből. Lehet zeneileg izgalmas valami, ami hangzásában nem olyan mesterien kimunkált.

Kicsit elkalandoztam, de a kérdésedre a válasz: igazából semmi biztosat nem tudok mondani a jövőbeli zenéimről, csak azt, hogy olyan dolgokat fogtok hallgatni, amit szeretek.

MMN: Sok tradicionális hangszer is megszólal a lemezen (gitár, zongora). Te játszol ezeken? Miket hallunk pontosan?

Szabi: Élő hangzást akartam előállítani, de számomra nagyrészt könnyebb módszer volt az elektronika. De valóban vannak benne gitártémák, rhodes akkordok vagy orgonatémák, amiket élőben játszottam be. 

MMN: Ezzel a lemezzel startolt el a Next Chapter labeled. Egy új fejezete kezdődik most az életednek?

Szabi: Idén nagyon sok szempontból új fordulatot vett az életem, például megnősültem és abbahagytam a bulikban zenélést, ami már egy ideje motoszkált bennem, mert egyszerűen más dolgok sokkal jobban mozgatnak. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretek dj-zni vagy bulizni. Mindkettő tök jó dolog, csak szeretném szétválasztani őket, és akkor csinálni, amikor épp kedvem van. Amúgy meg az így nyert időmben és energiákkal a zene számomra új útjaira tudok koncentrálni, például a hangszeres zenélésre vagy a hangszeres zenészekkel való együttműködésre. 

A Next Chapter label pedig mindezt képviseli: a nyitottságot az új és akár a régi dolgokra, a bevált dolgoktól való távolabb merészkedést, és egyáltalán, egy elmélyültebb zenei világot.

Az Inner Ride október 5-én jelent meg a Next Chapteren, melyet megvásárolhattok a Bandcampen és hamarosan a lemezboltokban is.