Utolsó kiadványával, november 30-án leköszönt a Low Company Records. A londoni ex-lemezboltot egyszer már meg kellett gyászolnia a látogatóknak 2019-es bezárásakor, de minket ez akkor Budapestről annyira nem érintett. Az LC szelleme viszont tovább élt a kiadójában, amelyet most nekünk is el kell temetnünk. Ez az írás egy felfedezés, újrafelfedezés és lezárás, melyben listázom a kedvenc albumaimat a kiadóról.
A Low Company-t ködös emlékeim szerint egy Értő Hallgatás adás végén ismertem meg valamikor 2019-ben talán az akkor esedékes, cirka három hetes punk-periódusom során. Az akkor még elég sovány katalógussal rendelkező kiadóról azonnal kedvencemmé vált egy Itchy Bugger és egy Bobby Would album, amelyeket ma meghallgatva azonnal ismét az érzékszervezimbe szökik a régi Gólya illata és a 420 forintos csapolt Kőbányai íze. Azóta, őszintén, nem sokat foglalkoztam a kiadóval. Alkalmanként elővettem ezeket az albumokat, de nem követtem figyelemmel az időközben több mint négyszeresére nőtt diszkográfia fejlődéstörténetét. Novemberben akadtam rá újra a kiadóra, amikor a (bevallottan ritkán látogatott) Bandcamp-feedemben szembe jött a legújabb, sajnálatos módon utolsó kiadvány, a Breathing Under Honey az enigmatikus nevű Static Cleaner Lost Rewardtól.
A Low Company látszólagosan inkább a névrokon lemezboltjának köszönheti a hírnevét, mely Londonban üzemelt 2017 és 2021 között. Számos, a bezárás időszakában íródott cikk ünnepli az üzletet, amely bizonyára mély nyomot hagyott a londoni undergroundban. Történetével legkimerítőbben Oli Warwick foglalkozik a diy worldwide-nak készített interjújában: Live fast, die low: Reflecting on four years of Low Company (2021 január 19.). A cikkből kiderül, hogy az üzlet és kiadó alapítója, Kiran Sande – aki egyúttal a volt Blackest Ever Black alapítója, és a FACT magazin volt helyettes szerkesztője is – mindig is végesnek tervezte a projektet, és egy nagyjából 5 éves limitet vizionált az üzlet élettartamára:
It wasn’t something I was trying to build into a large and sustainable business, because, if you’re trying to build a large and sustainable business, then, A, don’t open a record shop, and B, if you do, record shops that have longevity may have unique things, but they also have no qualms about stocking a Four Tet record or something they’re going to sell 100 copies of.
A lemezbolt bezárását végül a COVID sürgette meg. Mivelhogy az első karantén kezdete egybeesett volna egy új, 8 éves bérleti szerződés megkötésével, Sande úgy döntött, hogy inkább bezárja a boltot. A Low Company viszont folytatódott a már akkor is működő kiadó formájában, melynek mostani megszűnése időszerűnek tűnik Sande eredeti tervei alapján. Egyébként is, az utolsó előtti és a legújabb, aktuális megjelenés között eltelt több mint egy év arra enged következtetni, hogy egy ideje már parkolópályára került a projekt a kiadófőnök életében.
Sok mindent, sokféleképp adott ki Sande, amely kiadványokat csak részben jegyez magáénak a label és szerepeltet a Bandcamp oldalán; a maradékot többnyire olyan self-released anyagok alkotják, melynek legyártását és disztribúcióját Sande segítette, és amely albumok szintén szorosan kapcsolódnak a kiadóhoz (lásd Low Company Discogs). Nehéz lenne meghatározni, hogy milyen zenei koncepciók tartják egyben a kiadót, úgyhogy ezzel nem is nagyon próbálkozom. Viszont az mindenképp elsőre is szembe(fülbe)szökő, hogy semelyik kiadvány sem bír kimunkált hangzással, amit egészen punkos/garázsrockos végletekig visznek, és ez a true lo-fi-ness nagyon kedves és üdítő számomra.
Az elmúlt napokban, hetekben végighallgattam azokat az albumokat, amelyekről az elmúlt pár év figyelmetlensége alatt lemaradtam, és épp olyan kellemes élmény volt az újrafelfedezés folyamata, mint eredetileg, 2019-ben. Az Low Company egy rövid történetű, kicsi kiadó, ami nem is annyira illik sem a szokásos MMN stílbe, sem az én személyes ízlésembe, és tagadhatatlanul elveszik a (zenei) információs áradatban. Mégis, vagyis talán pont ezért, fontosnak gondoltam megemlékezni erről a projektről, amely látszólagos korlátok nélkül gyűjtötte össze egy fedél alá a legkülönfélébb zenéket, amelyek úgy billentettek ki a komfortzónámból, hogy észre sem vettem.
Static Cleaner Lost Reward – Breathing Under Honey (2023. november 30.)
Dreamy, groovy jam-ek, mindenféle punkos, jazzes, pszichedelikus elemekkel megtűzdelt dubok gyűjteménye, ami jobban passzolna inkább egy fülledt tengerparti szieszta, mint a bejgli mellé. Személy szerint sokkal jobban értékelek egy jó ötletet, mint egy minden oldalról kipolírozott munkát, úgyhogy nekem ez csúszik. A számokat a Melbourne-Berlin tengelyen írta 2013 és 2020 között a már Blackest Ever Blacken is megjelenő ausztrál Manek (eskü), ezzel zárul tehát a kiadó történelme.
Yuta Matsumura – Red Ribbon (2022. szeptember 9.)
Nem direkt csinálom ezt az ausztrálokkal, valami van ott a levegőben, hogy jó zenék jönnek onnan. A Red Ribbon megint csak egy álomszerű utazás, hol ködösebb, hol némileg kézzelfoghatóbb hangzásokkal. Az album a Low Life post-punk banda tagja, Yuta Matsumura első szóló albuma. A nagyrészt zongorára írt számok a szerző a gitár-központú dalírástól való tudatos eltávolodásának az eredményei.
The Lloyd Pack – I Bet You’ve Got Some Good Stories (2022. június 17.)
Dan Melchior egy Amerikába emigrált brit zeneszerző, gitáros, aki több mint két évtizede aktív; a Lloyd Pack pedig az ő állandó alakváltásban élő projektje, mely hol kettő, hol négytagú; ez az album pedig költészet. What do you think of music? Did it help?
Karl Lindh – Bortom E4’s Horrisont (2019. október 6.)
Karl Lindh a.k.a. Lukas Karl Pettersson a.k.a. Luke Eargoggle a Stilleben Records alapítója. Ez egy reissue az eredetileg a holland Strange Life Recordson 2005-ben megjelent CD-ből, első alkalommal vinyl-en. Abszolút minimalizmus, játékos jazz-témák, bleepek és bloopok, simogató ambient és cuki elektronika. A saját kedvenceim szelekcióján belül is nagyon magasan végez nálam.
Bobby Would – Baby (2019. április 5.)
Bobby Would Robert Pawliczek one-man-showja, amit már az LC-vel való első találkozásomkor is szerelemmel pörgettem, csodálatosan melankolikus shoegaze/post-punk/alt rock. És csak most jöttem rá, hogy (legalább félig) egy városban élünk.
A borítókép a Low Company Records tulajdona.