A pécsi kísérleti elektronikus zenei szcénáról

Kelet-Közép-Európa több országával ellentétben (lásd például Csehországban a brnói vagy ostravai klubokat) Magyarországon a kortárs elektronikus zenei színtér egyértelműen a fővárosban összpontosul. Ugyanez a kísérleti törekvésekre hatványozottan igaz; bár Tatabányán vagy épp Székesfehérváron, ha bulizni támad kedvünk, péntek esténként végül is van esélyünk találni valamit, lényegében kizárt, hogy újzenei rendezvény lesz az, ahová végül betévedünk.

Éppen ezért üdítő látni, hogy a Budapest és a magyar vidék közötti (persze nem csak ezen a téren érzékelhető) egyenlőtlenségben Pécs némileg kivételt képez, hiszen itt kialakult egy helyi kísérleti elektronikus zenei szcéna, amelynek kulcsfontosságú csoportosulása a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Elektronikus zenei médiaművészet nevű szakja (ahol magam is harmadéves hallgató vagyok) és az akörül épülő, egyre nagyobb közösség. A Művészeti Karhoz tartozó, informálisan csak EZMBA-ként emlegetett képzés bázisa a Zsolnay-negyedben van, története pedig 2008-ig nyúlik vissza – Kovács Balázs (xrc, Eszelős meszelős), a szak vezetője ekkor fektette le az induláshoz szükséges alapokat Vidovszky Lászlóval, Szigetvári Andreával és Bolcsó Bálinttal közösen. Balázs úgy emlékszik, addigra már több hasonló, sikertelen próbálkozáson volt túl az egyetem, ahol ugyan 1996 óta zajlott zenei informatikai oktatás, valahogy mégsem sikerült továbbfejlődniük. Végül a médiaművészeti és egyéb elektronikus művészeti formákkal való kísérletezésben találták meg a megoldást. „Úgy vettem észre, hogy például Csehországban is azért tudott életben maradni és fejlődni az elektronikus zenei szubkultúra, mert gyökeret tudott ereszteni a többi társművészetben és a kutatói területeken”, mondja Balázs.

Az egyetem hivatalos oldala szerint a képzés „azoknak (szól), akiket érdekel a hang, a zaj, a csend, és mindezek elektronikus vagy digitális formája. Azoknak, akik számára a hang, kép és mindezek médiuma nem készen kapott, lezárt konstrukció, hanem kísérlet, improvizáció, lehetőség. Tehát azoknak, akiket érdekel a hangművészet, az interakció, a hálózati projektek, a performansz.” 

Magyarországon elektronikus zenei médiaművészetet a PTE-n kívül jelenleg csak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (LFZE) lehet tanulni, a Zeneszerzés tanszékhez tartozó képzés azonban a pécsinél sokkal komolyabb előképzettséget igényel. A Zeneakadémiára ennek megfelelően jellemzően zeneelméletben és hangszeres zenében jártas, a zenei informatika iránt érdeklődő emberek felvételiznek, Pécsre viszont inkább olyanok, akik autodidakta elektronikus zenei készségeiket szeretnék egy szakmailag megalapozott rendszerben továbbfejleszteni. Aki bekerül az EZMBA-ra, az könnyen lehet, hogy azelőtt semmilyen intézményesített formában nem tanult zenét, ez pedig a klasszikus akadémiai felállás helyett egy jellemzően műhelyszerű oktatást eredményez. A teljesség igénye nélkül az alapvető akusztika, zeneelmélet és műismeret mellett tanulunk Max/MSP-t, Supercollidert, Ableton Live-ot, a hangszintézis alapjait VCV Rack-környezetben, game sound designt, mixing-masteringet és csoportos improvizációt, építünk hardverszintetizátort, de zeneművészeti szakszövegeket is fordítunk. A budapesti és a pécsi szak között az oktatók személyében is van némi átfedés, ráadásul rendszeres a diákok közötti kollaboráció is: a negyedévente a Lumenben jelentkező Kipakolás nevű sorozatban mindig LFZE-s és PTE-s hallgatóból álló párok lépnek fel.

A pécsi szakon egytől egyig elismert, aktív művészek és szakemberek tanítanak, Kovács Balázs és Bolcsó Bálint mellett például Baracskai Zlatko, Djindji Ergimen, Labus Gida, Kardos Nikolett, Mákó Mári, Márton Péter (Prell/Teleϟport) és Simongáti András is. Az elmúlt években több, országos és nemzetközi szinten is jegyzett artist került ki az EZMBA-ról – közéjük tartozik Bánházi Alexandra Abigél (swanasa), aki áprilisban Abul Mogard előtt lépett fel a Trafóban; Lázár Gábor, aki két Planet Mu-album után nemrég jelentette meg új anyagát a Rasternél; a teljes Műhely-crew is Pécsről nőtte ki magát, de itt indult Nagy Roland (Fausto Mercier) pályafutása is, aki 2020-ban SHAPE-artist volt. Eddig a Kaer’Uiksnál, a Pointless Geometrynél és az azóta már megszűnt Genot Centrenél jöttek ki albumai (az eddigi utolsóról itt írtunk), 2024-ben pedig magyarországi koncertjei mellett fellépett Rómában, Parmában, Berlinben és Dortmundban is. 

Ezek az artistok egy-két kivétellel ma már nem Pécsen élnek, bázisuk jellemzően Budapesten és/vagy valahol külföldön van. De nem elég, hogy elköltöznek, a PTE-ről induló előadók ma már csak elvétve lépnek fel a városban, ez pedig eléggé erősíti a gyanút, hogy a szak inkább funkcionál egyfajta ugródeszkaként, mint egy olyan entitásként, ami hosszú távon biztosítja a város elektronikus zenei utánpótlását. Így látja ezt Roland is, aki amúgy részben kivételt képez: 2013-ban költözött a városba, mikor felvették az EZMBA-ra, és azóta is ott él, ráadásul már évek óta a szakon oktat. Szerinte a képzésnek és a közösségnek hatalmas szerepe van abban, hogy elindult a pályafutása, és a mai napig az ott megismert szemléletmódból merít: „Bármi megtörténhet, és ezt az igazságot itt öltöttem magamra.” Ennek ellenére a tanulóéveket leszámítva nem vált a pécsi szcéna rendszeres fellépőjévé; utoljára fél éve játszott a Nádor Galériában egy zaj+ showcase-en, az első BPM Fesztivál (Binary Pécs Movement) keretein belül. Ez egy kétnapos, hat helyszínen zajló minifeszt volt, ami a szakosok összefogásának köszönhetően valósulhatott meg – ha megnézzük, milyen helyek fogadták be a kezdeményezést, aránylag jó képet kaphatunk arról, hogy Pécsen hol van esély legalább néha elszakadni a mainstreamtől. 

Az Amper Klub jelenleg az egyetlen olyan helyszín a városban, ahol dedikáltan elektronikus zene (jellemzően techno) szól: a BPM-en itt csinált bulit a már említett Műhely és a szintén a szakhoz köthető, saját meghatározása szerint underground techno vonalon mozgó Klang kollektíva. Sok EZMBA-s hallgatóra jellemző, hogy egyszerre űzik a kísérleti és a klubzenei vonalat, azt viszont fontos kihangsúlyozni, hogy ezek a csapatok az experi-gyökerek ellenére egyértelműen táncoltató jelleggel játszottak az Amperben. Emellett a Nappaliban, a Made in Pécs Caféban és a Ti-ti-tá nevű kocsmában is zajlott a BPM, ami viszont inkább tekinthető szerencsés anomáliának, egy-két nappalis eseményt leszámítva ugyanis ezeken a helyeken az elmúlt években nem sok minden történt a kísérleti elektronikus zene terén.

A projekt koordinálásában kulcsfontosságú szerepet vállalt Hámori Tamás, aki a klubszcéna és a szakhoz köthető kísérleti zenei élet között tevékenykedik – brane. néven drum and bass producer és dj, haiori néven experimentális zenét készít, emellett 2020 és 2023 között a lehetőségekhez mért rendszerességgel szervezett a városban basszuszenei eseményeket. 

Roland és Balázs mellett ő is úgy látja, hogy a szak körül épült közösség számára a legkézenfekvőbb helyszín a Szabadkikőtő (ahol a BPM-en a Family Fast és a Hyperpop Hungary tartott bulit) és a Nádor Galéria (ahol a már említett zaj+ showcase is zajlott) – ez utóbbit a Művészeti Kar és az Általános Orvostudományi Kar közösen üzemelteti, céljuk pedig a honlapjukon található leírás alapján „egy olyan közösségi színtér létrehozása, mely lehetővé teszi (...) az egyetemi hallgatók által készített műalkotások bemutatását (...), másrészt lehetőséget ad az itt megrendezésre kerülő programokon keresztül a város lakosságának arra, hogy jobban megismerjék a két Intézményt.” Ez a törekvés jellemzően képzőművészeti, így a koncepcióba az EZMBA leginkább multimédia-installációkon keresztül tud bekapcsolódni (erre jó példa a BPM-es esemény is, ahol a zaj+ esemény alatt Roland diákjainak munkái foglalták el a teret), önálló kísérleti zenei koncertek viszont elég ritkán vannak itt. 

Maradt tehát a Szabadkikötő, ami a 143° egyik legfőbb helyszíneként és a vizsgafesztiválok otthonaként kulcsfontosságú a szak életében. A 143° nevű sorozat az EZMBA-hoz köthető legfontosabb zenei kezdeményezés, ami eredetileg az egyetem udvarán indult azzal a céllal, hogy a hallgatók közül bárki megmutathassa a többieknek, éppen hogy áll a saját zenei projektje. A kezdetek óta egy önszerveződő csoportosulásról van szó; bár néha egy-egy diák a kezébe veszi a kezdeményezést, egy hagyományos szervezői crewhoz képest minden jóval demokratikusabban  működik. Bár a Szabadkikötő az udvar mellett ma már abszolút a 143° második otthona, a közönségszámok azt mutatják, hogy itt is inkább egy önmagunknak való bemutatkozásról van szó, mintsem az egyetemtől és körétől független pécsiek bevonzásáról.

Tamás szerint 20-60, Balázs szerint 10-50, Roland pesszimistább becslése alapján viszont átlagosan 2-20 ember van ott az EZMBA-hoz köthető eseményeken. Balázs azért hozzáteszi, hogy ha sok hallgató eljön ezekre, és egy-két külsős ismerős is csatlakozik, akkor meg is telik a Szabadkikötő, nagyobb helyek pedig, mint láttuk, nem igazán nyitottak erre a fajta műsorra. Mindenesetre különös és nehezen megmagyarázható jelenség, hogy az ország legnagyobb, intézményhez köthető kísérleti zenei közössége mellé nem igazán tartoznak olyan helyszínek, ahol ez a csapat rendszeresen megmutathatja magát egy nagyobb közönség előtt. 

Balázs jónak tartja, hogy vannak zártabb, szakosokról és szakosoknak szóló események, de szerinte fontos, hogy „legyenek olyanok is, amikre azok is eljöjjenek, akiknek az elektronikus zene nem sokat vagy nem sok jót mond.” Úgy látja, mindez nagyrészt marketing kérdése, hiszen ha sikerül közérthető módon kommunikálni a helyi sajtóban egy-egy esemény fontosságát – mint ahogy ez a BPM Fesztivál esetén is történt –, akkor már rögtön nem csak ismerősök állnak a tánctéren. Emellett viszont ő is rámutat arra a tényre, hogy a városban ma egész egyszerűen nincs elég releváns hely.

„Pécsen régen sokfelé szerveztünk kísérleti zenei programokat, nemcsak művészeti terekben, de kocsmákban, köztereken is. A belváros terei, utcái más városoknál alkalmasabbak rá, hogy ilyen eseményeket szervezzünk. Mostanában minden egyéb okból ezek a helyszínek kicsit lecsökkentek, így a Szabadkikötő és talán a Nádor Galéria maradt mintegy-egy hasonló program jó helyszíne, de a Művészetek és Irodalom Háza is nagyszerű és barátságos befogadóhely.” 

- Kovács Balázs

Arról, hogy mik lehetnek ezek az okok, a Pécs Aktuál hírmagazin már 2020-ban közölt egy anyagot Így halt meg Pécsen az elektronikus zene tíz év alatt címmel, amelyben részletesen felsorolják, hogy milyen kultikus szórakozóhelyek zártak be az 1990-es és a 2000-es évek „aranykora” óta.

Bár az elmúlt két évben három 143°-buli is volt a budapesti Gólyában, ez nem helyettesíti a helyi lehetőségeket, de tény, hogy az összes szakos fellépő számára izgalmas lehetőség volt a bemutatkozás egy nagyobb, sokszínűbb közönség előtt. Ez az új szituáció azonban mintha ki nem mondott elvárásként nehezült volna a srácokra: azon a két bulin, ahol ott voltam, erősen háttérbe szorult a kísérletező kedv, helyette sokkal fontosabbnak tűnt a táncoltatás. Persze ez a 143° szellemiségének jegyében kizárólag live-szettekkel történt, de azért így is feltűnő volt, hogy nem egy teljesen önazonos felállásról van szó, főleg akkor, amikor a közönség egy-két hangosabb tagja „kicsit pörgesd fel, öreg” jellegű tanácsokkal látta el azt, aki techno vagy dnb helyett inkább kísérleti ambientet játszott. 

Könnyen lehet, hogy valami hasonló történne akkor, ha ez a szakosokat eredetileg alanyi jogon képviselő csoportosulás – ami, bár átfedésben van a volt és jelenlegi hallgatók tánczenei kollektíváival, nem ugyanazt hivatott képviselni – valamilyen csoda folytán eljutna például az Amper Klubba. A 143° ereje ugyanis eredetileg éppen az, hogy nehezen beskatulyázható, következésképp nehéz köré brandet építeni – ahogy Balázs is kiemeli, „a 143° eseményeinél nincs nagy PR, épp az az előnye, hogy a közösségünk mutatja meg egymásnak a munkáit.” A Gólyáshoz hasonló tapasztalatok miatt nem hiszem, hogy a szak mint kollektíva számára célkitűzés kell legyen a széles közönség felé való nyitás, mert lehet, hogy útközben pont a lényeg veszne el. Sokkal igazibb, ha a 143° egy nyomásmentes lehetőség marad a bemutatkozásra – sokan vagyunk, akik életük első fellépését köszönhetik ennek. Ízelítőül ajánlom a legutóbbi, az egyetem udvarán tartott 143° felvételét.

Fontos még megemlíteni a Zsolnay Fényfesztivált, ahol a szaknak évek óta saját helyszíne van. Itt fordulhat elő a legnagyobb eséllyel az, amire Balázs utalt, vagyis, hogy olyan, amúgy teljesen más vonalon mozgó emberek is kapcsolatba kerülhetnek a szakkal, akiknek amúgy ez az egész nem sokat mond. Tamás kiemeli, hogy itt minden év júliusában több ezer érdeklődő találkozik a kísérleti zene és a vizuális művészetek összefonódásával, viszont, ahogy Balázs megjegyzi, hagyományos fesztivál helyett inkább turistaattrakcióról van szó. A rendezvény honlapján olvasható leírás alapján egyértelmű, hogy a fókusz a középületekre vetített, térspecifikus vizuális megoldásokon van, az „utcaművészeti produkciók, koncertek, színházi és újcirkuszi előadások” pedig „kísérőprogramok.”

Évente egyszer-kétszer arra is van példa, hogy egy más városból – jellemzően Budapest irányából – érkező, releváns elektronikus zenei produkció Balázson keresztül szakosokat kér fel helyi szupportnak. Ez a true 143°-bulikhoz hasonlóan az EZMBA Facebook-csoportban first come, first served alapon szokott működni; így lépett fel például Peter Adam iamyank előtt, de nekem is volt szerencsém a blindblindblind által szervezett estén Vály Sándor és az azóta sajnos elhunyt Kalóczkai Attila előtt játszani.

Az említett két koncert tökéletesen szemlélteti, milyen kilátásai vannak azoknak az acteknek, akik nem teljesen ismeretlenül, de azért niche előadóként érkeznek Pécsre. A Vály-Kalóczkai esten és iamyank koncertjén is körülbelül húsz fő jelent meg – előbbin ráadásul úgy, hogy Balázs az első tíz szakos érdeklődő (2000 forintos) jegyének kifizette a felét. De 2018 őszén és 2019 tavaszán az EXILES és a 143° két közös buliján sem voltak túl sokan, pedig akkoriban éppen eléggé pörgött a kiadó, 2019 végén, közvetlenül a Covid előtt például telt házat csináltak a Gólyában. Általános tendenciának tűnik, hogy ha el is jutnak a nem mainstream, nem kimondottan táncoltató elektronikus zenei produkciók a városba, nem sokan kíváncsiak rájuk – akik pedig igen, azok szinte biztos, hogy valamilyen formában kötődnek a szakhoz. Ez a jelenség mind a szervezői hozzáállásra, mind a fellépői kedvre visszahat. Ahogy Roland rámutat: „Oda megy a fellépő szívesen, ahol várják, ahol igény van arra, amit csinál. Pécsen mintha az újzenei koncertekre nem lenne annyi befogadó fül.” És bár egy-két helyszínt leszámítva Budapesten sem számíthat profitra, aki valamilyen zajzenei eseményt szervez, Pécsen erre lényegében nulla az esély. Tamás úgy látja, „Pécsen igazából akkor van kísérleti elektronikus zenei event, ha csinálunk magunknak, és akkor is csak baráti létszámmal. Teljesen más világ.” De akkor milyen zenére kíváncsiak ma a helyiek? Tamás szerint „a techno és a drum and bass szép, egészséges közösséggel rendelkezik a városban. Ezeken kívül természetesen vannak más jellegű bulik is, mondjuk jóval ritkábban. A legtöbb fiatal persze valamilyen latin/R&B vagy mainstream bulira fog elmenni a Pécsi Estbe vagy a Sörházba.”

Tamás tapasztalata szervezőként is az, hogy „nincs a városban olyan hely, ami minden stílusú elektronikus zenének helyet ad. A mostani helyszínek nagyon megválogatják, hogy kit és milyen zenei műfajban látnak szívesen.” Befogadóhely hiányában nemrég kénytelen volt hibernálni Slip ’n Drip nevű basszuszenei kollektíváját, amit 2020-ban indított a Szabadkikötő pincéjében, közvetlenül a lezárások előtt – ennek a kálváriának a részletes leírását idézem lentebb, amelyet azért tartok fontosnak egészében közölni, mert elég jó képet ad arról, mire vállalkozik az, aki Pécsen csak egy kicsit is elmozdulna a mainstreamtől.  

„2020-ban a Szabadkikötőben még volt egy kis füzet, amibe minden event be volt írva – annyi volt a teendő, hogy találj egy üres időpontot az éppen dolgozó pultossal közösen. Csak olyan jellegű kérdések merültek fel, hogy elektronikus zenei vagy élőzenés produkció lenne, nem kérdezték, hogy milyen műfaj, vagy hogy hányan jönnek majd el. Volt is ott két 80-120 fős eventünk, majd jött a covid. 2021-ben aztán egy arculatváltáson ment keresztül a hely, és elkezdték szigorúbban megválogatni, kiknek adnak teret, így hát alternatív szórakozóhelyek után néztünk. Így jutottunk el a város egyik kollégiumi eseményterméhez, a Studióhoz, ami akkor még magánkézben volt – ott is volt egy 100-120 fős bulink, de aztán visszakerült az egyetem tulajdonába a helyszín, és nem mehettünk többet. Közben folyamatosan próbáltam egyeztetni több pécsi szórakozóhellyel is; jobb esetben megmondták, hogy a basszuszene túl extrém nekik, rosszabb esetben egyáltalán nem válaszoltak. Aztán amikor 2022 nyarán megkérdeztem a Szabadkikötőt, hogy egy üres csütörtöki napon nem működhetne-e egy lightosabb event, meglepetésemre igent mondtak, és erre megint 70-80 ember jött el úgy, hogy amúgy teljes holtszezon volt. Úgy tűnt, ők is örültek neki, mondták is, hogy csináljunk még hasonlót, de később meg már az az infó jött vissza, hogy ilyen nem nagyon lesz többet. Ekkor már kezdtem azt érezni, hogy közönségünk abszolút lenne, de egyik pécsi hely sem akarja igazán befogadni ezt a stílust. Ezután még volt pár eseményünk a Szenes Klubban – akiknek nagyon hálásak vagyunk –, de ők is csak félévente egy alkalmat tudtak garantálni, és rá kellett jönnünk, hogy évi két bulival nem tudunk közösséget építeni. Belefáradtam az ide-oda futkosásba, úgyhogy most várok, hátha változik valami. Főként az ilyen tapasztalatok miatt rendeztük meg a BPM Fesztivált – a koncepció az volt, hogy ha elegen összegyűlünk az elektronikus zenei szcénából, és megmutatjuk a helyszíneknek, mennyi embert mozgat meg ténylegesen a pécsi underground, akkor talán valamivel nyitottabbak lesznek a kevésbé felkapott elektronikus zenei műfajokra is.”

Balázs is kiemeli a helyi táncoltató elektronikus zenei műfajok népszerűségét, de hozzáteszi: „Pécs alapvetően rock/blues-zenei város, kicsit alter beütéssel, de radikális formák nélkül.” Ékes példája ennek a minden évben megrendezett Made in Pécs fesztivál, ahol egy nap alatt kétszáznál is több helyi kötődésű zenekar lép fel a város különböző helyszínein. És persze a mainstream is ezerrel pörög: 2024 utolsó két hónapjában játszik a városban az Esti Kornél, Pogány Induló, az Analog Balaton, az Elefánt, Sub Bass Monster, a Halott Pénz és a 30Y is.

Pécsnek az említett tényezők miatt egészen sajátos, elvitathatatlan szerepe van a hazai kísérleti zenében. Balázs így látja a helyi tendenciákat a budapesti viszonyokhoz képest:

„Ha Budapesten szervezel egy kicsi de érdekes programot, az nem igazán látszik, de ha Pécsen teszed meg, akkor igen. Pécsen nincsenek nagy költségvetésű dolgok ezen a téren (leszámítva a Fényfesztivált, de azért az amúgy is zömmel vizuálos fesztivál), ezért kicsit olyan, mintha a '90-es évek rave-kultúrája más-más zenei stílusokkal és fiatalokkal élne tovább.” 

Hasonlóak ehhez Roland tapasztalatai is, aki szerint „Pesten sokkal több zajzenei kedvezményezés van: kiadók, szervezők, kollektívák, akik nemcsak életben tartják, de közben formálják is a szcénát. Ráadásul picit olyan, mintha közösség lenne közönség helyett, ami szerintem nagyon cuki. Pécsen a szakon kívül nincsenek ilyen hangok.” És valóban, az egyetlen – amúgy országos szinten is elismert – pécsi kísérleti kiadó is Balázshoz köthető, aki 2001-ben diaspóra néven indította el a ma már dióbélként ismert DIY-labelt. „Ennek alapvetően az volt a célja, hogy a saját és ismerősök zenéit 10-20 példányszámos, kézi kivitelű fizikai formában (többnyire akkortájt cd, utána pendrive, floppy, később vinyl) meg lehessen jelentetni.” A dióbél tevékenysége szorosan összefonódik a szakkal: a lemezvágáshoz használt gép az egyik tanteremben lakik, és a hanglemezkészítés kurzus keretein belül a hallgatók is használhatják. Emellett 2020-ban egy szakos válogatásalbum is megjelent EZMBA 10 v/a címmel, és ha minden igaz, jövőre jön a következő. Balázs egyébként azt tervezi, hogy a jövőben csak bemutatkozó lemezekkel foglalkozik majd a kiadó. Ha ez tényleg megvalósul, az több pécsi elektronikus zenész számára is komoly lehetőség lehet az elindulásra – az viszont jó kérdés, hogy a jelenlegi viszonyok mellett mennyire tudnak majd érvényesülni a helyi szcénában.

A pécsi színtérnek azonban mindezek ellenére is saját identitása van, a hazai kísérleti zenében betöltött szerepe pedig megkérdőjelezhetetlen, már csak azért is, mert Budapest mellett az egyetlen magyar város, ahol érdemben találunk ilyen törekvéseket. Ahhoz, hogy a bemutatott, nem épp ideális körülmények javuljanak, rengeteg tényező szerencsés együttállására lenne szükség – az mindenesetre biztató jel, hogy tapasztalatom szerint (amit Roland is megerősít) egyre több fiatal unja meg a magyar szcéna főváros-centrikusságát, és utazik le Pécsre akár csak egy-egy 143° bulira vagy a féléves vizsgakoncertekre.

Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.