A pandémia csendesülni látszik, így idén újra a klasszikus formában került megrendezésre a belga KRAAK D.I.Y kollektíva/kiadó által életre hívott KRAAK Festival. Klasszikus forma alatt ez esetben azt érjük, hogy kevesebb mint 24 óra leforgása alatt úgy van lehetőségünk meghallgatni 15 koncertet, hogy közben a menetrendben semmilyen “ütközés”, “csúszás” vagy “átfedés” nincs, tehát esély adódik sokat markolni anélkül, hogy attól kellene tartanunk, hogy keveset fogunk (mindössze 20 euroért). Persze egy ilyen zsúfolt line uphoz kell egy erre alkalmas helyszín, és az antwerpeni Het Bos pontosan ilyen. Amolyan Trafó-szerű helyet képzeljen el az olvasó 3 emeleten 5 különböző térrel, 2 barátságos bárral (2,5-3 euroért ihatunk minőségi belga söröket) és egy lemezbörzével. A fesztivál hangulatában valamint a zenei felhozatal szempontjából is hasonló a budapesti UH Festéhez. Alapvetően családias légkör az antwerpeni és brüsszeli D.I.Y. szcéna figuráival, közönségével 5-től 85 éves korig. Nem igazán a féktelen partyzáson, sokkal inkább a furcsa, rendhagyó zenék befogadásán van a hangsúly, ennek megfelelően a koncerteken is maximális a figyelem és a fegyelem. Antwerpen egyébként Brüsszelből vonattal (8 euro a jegy) kb. 50 perc alatt kényelmesen elérhető.

A fesztivált a new-yorki Nuke Watch nyitotta mókás pszichedelikus fúziós jazzel. A 4 tagból (soraikban a fesztiválon is fellépő Beat Detectives tagjaival) álló jam-band koncertje tökéletes warm-upnak bizonyult. Modulár szintis blip-blopok, samplek, belassult funkos billentyűk és poliritmikus dobok absztrakt nászát hallhattuk, míg a közönségből sokan szeszes italok helyett egy-egy presszó kávét szorongattak. Jelentések egy titkos mutáns trópusi diaszpóra urbánus hétköznapjairól. Remek új lemezük egyébként pár napja jelent meg a Trilogy Tapes-en.

Az edinburghi lakos Sholto Dobie tekerőlanton játszott field-recordingokkal kevert sötét minimalista angolszász folkzenét. Előadása egy a parttól túl messzire sodródott csónak dinamikájára emlékeztetett. A viszonylag chill délután szükségszerűen goromba momentuma a svéd zaj-veterán Dror Feiler performansza volt. Amolyan klasszikus harsh-noise pusztítás szaxofon és klarinét (néha egyszerre kettő és egyszerre a kettő) futamokkal fűszerezve. “Így érezhet a kiskutya akinek beledörgölik az orrát a saját szarába” gondoltam magamban, miközben lassan beesteledett.

20:00-kor a fesztivál programjában elérkezett a szünet ideje. Ekkor kellemes sétát tettem az egyébként meglehetősen neutrális, dzsentrifikált környéken, hogy aztán a változatos street-food felhozatalból a különös flamand kolbászkák helyett a jól ismert 6 euro-s durum szendvics mellett tegyem le a voksomat. Nem csalódtam.

Ezután a lengyel Piotr Kurek következett, akit korábban már volt szerencsém 2 alkalommal elcsípni (egyszer szülőföldjén, míg másszor a Nemdebárban). Hozta a rá oly jellemző krautos elektronikát, amit ezúttal a trendeknek megfelelő digitális atonális kórus elemekkel ötvözött. Összességében rendben volt a dolog, bár az én ízlésemnek talán túlságoson biztonságosnak hatott. A Kureket szösszenetnyi szünet után követő lyoni Dhavali Giri trio zenéjében szintén megtalálhatóak a kozmikus németek nyomai viszont zenéjük kevésbé szerkesztett, sokkal inkább hiba alapú, lo-fi dubos improvizáció, ami ezen az estén szemmel láthatóan nagyon működött. A zenekar gyorsan egy hullámhosszra került az őt körülvevő közönséggel és kezdetét vette egy furcsa tánc aminek legszebb pillanataiban megfogalmazódott a KRAAK esszenciája.

Paul Arámbula fellépése szintén emlékezetesre sikerült. A bizarr singer-songwriter koncertje egzisztencialista, abszurd szövegeivel, ravaszul olcsó melódiáival és lakodalmas bossa nova ütemekkel magabiztosan lavírozott a tragédia és a komédia határán, egyre inkább bepörgetve az ekkor már ittas hallgatóságot, és amikor egy szürreális pillanatban a tömeg vonatozni(!) kezdett a projekt minden kétséget kizáróan révbe ért. Egyszerre jutott az eszembe John Maus és Gergely Róbert.

Elmondható, hogy ekkorra már minden készen állt, a Donna Candy stoner elemektől vegyes punk koncertjéhez. Dob-basszus-vokál felállásban operáló marseillei alakulat egyszerű, de nagyszerű dalai totálisan berántottak mindenkit, öreg és fiatal együtt headbangelt. Őket követte a “rovar-szerű” Guttersnaip rock duo egyik fele Petronn Sphene, aki egy gabber és break-core elemekkel tarkított ultra-gyors blast-beat orkán közepén navigálva üvöltötte ki magából nyilvánvalóan személyes, traumáktól terhelt szövegeit. Innen már sem tempóban sem a súlyosság szempontjából nem volt hova tovább.

Jöhetett a feloldozás, jöhetett hát a Beat Detectives. Chris Hontos és Aaron Anderson duo-ja 2012 óta megbízható beszállítója a bedobozolhatatlan beateknek. Live setjük valahol a belassultabb hip-hop és dub közelei dimenziók és a táncosabb leftfield houseos momentumok között hintázott ellenállhatatlan swaggel. Egyetlen negatívumként azt tudnám említeni, hogy, szerintem túl rövid volt. A koncerteket ezek után egy a mixelési paráit harsány mc-zéssel palástoló kaotikus dj vezette le italo-discoval, belga new-beattel vagy éppen afro-karibi poppal.