Június 1-jén debütál Makay Anna (MA’AM, MA’IWA), Bitó Katalin és Papp Zsófia közös projektje, az Etro Melede. Az improvizatív kortárs táncot és elektronikát vegyítő előadás a Gólyában lesz látható este 8-tól, Annát és Katalint pedig kifaggattuk a darabról.

MMN: Kicsoda Etro Melede, mi a projekt háttere?

Anna: Kati megkeresett engem egy pályázat miatt, hogy dolgozzunk együtt. Eredetileg egy teljesen más megközelítésből indultunk, de aztán elég hamar rájöttünk a próbafolyamat során, hogy minket valójában csak az improvizációk érdekelnek. A rituálé-jelleg, a kettőnk közti kommunikáció és az “előadó mint üzenőfelület” témának a feltérképezése. Ezekkel kezdtünk el foglalkozni, e köré építettük ezt a jelenlegi projektet. Az Etro Melede a MA’AM-féle szöveges gyakorlataimból fakadóan már egy tipikusnak mondható kitalált név, amit Katival közösen raktunk össze. Személy szerint nekem onnan jutott eszembe, hogy az “e” betűt folyamatosan mantrázom a darabban, illetve a magyar nyelvben ugye van az eszperente nyelvi játék, amikor csak ezzel a hangzóval alkotunk mondatokat, kifejezéseket. Ezekhez mind kötődöm, illetve nagyon érdekesnek tartom, hogy mennyi mindent ki lehet fejezni ennek a hangzónak a középpontba állításával.

Katalin: Etro Melede számomra egy valami, vagy valaki, akinek az üzeneteit átengedjük magunkon. Ebben ami nagyon izgalmas, az a kettőnk közti improvizatív dinamika, illetve a közönséggel való kapcsolat. Persze, van egy kerete, szerkezete a darabnak, de a folyamatok egy elég nagy része a pillanatban dől el, mind zenében, mind táncban, ezzel pedig elég sokat lehet játszani.

MMN: Tehát van egy alap váza a darabnak, amiből mindketten dolgoztok, ez pedig helyspecifikusan, minden előadás alkalmával változik, illetve ti is mindig máshogy reagáltok egymásra, ezt jól sejtem?

Anna: Egyrészt igen, másrészt ez cél is volt már az elejétől fogva, hogy egy olyan térspecifikus dolgot csináljunk, ami nem egy “tipikus” táncelőadás, vagy színházi darab. Persze, színházban is meg lehetne csinálni az Etro Meledét, de mi most kifejezetten egy olyan darabot akartunk, ami minimális környezetben is működik: csak egy áramforrás kell, és… a Kati. És ennyi.

Katalin: Engem táncosként nagyon izgat és nagyon vonz, hogy kilépjünk a színházból. Ez nem bírálat vagy értékítélet a színházi térről, egyszerűen csak jobban vonz az a meghatározhatatlanabb, és életszerűbb terület, ami azon kívül van. Tapasztalatból tudom, hogy például egy színházi térre kitalált darabot fesztiválhelyzetben előadni, egészen más élmény, tök más dolgok jönnek ki belőle, ezt pedig én nagyon élvezem.

MMN: Nyúltatok valamilyen inspirációhoz, előképhez?

Anna: Én pont tavaly nyáron olvastam az új Pelevin könyvet (“A Legyőzhetetlen Nap” – a szerk.), ami egy ilyen spiri-vonalat hoz be, és amiben szintén pont egy táncos van, tök durva hogy Katival akkor már dolgoztunk ezen a darabon.

Katalin: Ez igaz, de amúgy egyáltalán nem mentünk rá arra, hogy előképekkel foglalkozzunk. Ha ki akarnánk bogozni, hogy kiben-milyen inspirációk dolgoztak, hát valószínűleg rengeteget fel tudnánk sorolni, de ez sosem volt igazán téma köztünk. Én személy szerint nem szeretek ilyen hivatkozásokból kiindulni.

Anna: Nekem maga a Kati volt egy tök nagy inspiráció, meg a közös munka ♡

Katalin: Ezt én is el tudom Annáról mondani : ) ♡

MMN: Hogy nézett ki az alkotási folyamat?

Katalin: Én hoztam be azt, hogy képekből induljunk ki, mert én képi inspirációkat szoktam használni improvizációkhoz. Mozgásban én egy ideig tartottam magam ahhoz, hogy kitartok bizonyos mozdulatokat és minőségeket – ez jól működött egy ideig, de azt hiszem hogy most már ezen túlléptem, és a mostani gyakorlataimban inkább dolgozok gyorsabb, rövidebb lefutású improvizációkkal.

Képi támpontokat és instrukciókat adok magamnak, de ezek nem mozgásformai, inkább asszociatív elgondolások. Például lekövetni egy olyan kijelentést hogy “Én most egy hernyó vagyok”. Szerintem ahogyan én mozgok, annak van egy rajzszerűsége. Ezt a visszajelzést már sokszor megkaptam, és ezzel egyébként tudok is azonosulni.

Anna: Egy képregény vagy : )

Katalin: (nevet)

MMN: A dramaturgiai felépítése mennyire fix a darabnak?

Anna: Zeneileg van egy ív, ami végigvonul a darabon, illetve a hangszínek sem változnak olyan nagyon. Szóval nem olyan értelemben improvizatív a darab, hogy bármelyikünk bármikor csinálhat mondjuk egy kiállást, inkább úgy írnám le, hogy egy adott, általunk megadott keretrendszeren belül szabadon tudunk mozogni, egymásra reagálni. A zenei rész rögzítettségére azért van szükség, hogy mellette szabadon tudjak Katira figyelni, illetve a hangommal játszani. Így pedig az énekkel folyamatosan improvizálok.

Katalin: Nekem eleinte volt egy nagyjából kialakult elképzelésem, hogy a darab során mikor mit csinálok, hogyan csinálom. Erre nekem a munka kezdeti fázisain szükségem volt, de ezt mostanra már teljesen elhagytam, mert a mozgás sokféleségének és gazdagságának a rovására ment. A darabunknak igazából pont ez az esszenciája, hogy mi történik éppen akkor, abban az adott pillanatban. Nyilván megvannak azok a fix dolgok, amikre általában művészként támaszkodunk, de igyekszünk minél több játékteret hagyni magunknak. Mostanra már el tudom engedni magam ahhoz, hogy amikor elkezdjük az Etro Meledét, akkor egy fejest ugorjak ebbe a folyamba, és csak menjek vele.

MMN: Papp Zsófia készítette a kosztümöket az előadáshoz. Hogyan jött a vele való közös munka?

Anna: Zsófi nekem egy tök régi barátom, és én évekig nem is tudtam, hogy a Momén tanult (tavaly végzett). És habár titkolta a diplomamunkáját, én rákerestem, megmutattam Katinak, hogy van egy ilyen spanom, aki tök tehetséges, és kéne vele kollabolni. Őszintén szólva nehéz jó kosztümöst találni, aki rá is ér, és érti is azt amiben vagyunk, szóval örülünk hogy egymásra találtunk vele. Az egyik kedvenc sztorim róla, hogy kiment Olaszországba, mert volt egy divatbemutatója a ruháival, amiről kiderült hogy igazából egy verseny volt, a végén pedig közölték vele hogy ő nyert : )

Az Etro Melede után az Abszolút Beginners műfajokat figyelmen kívül hagyó duója, és GUTA! torkon ragadó basszusai veszik át a táncteret.

Facebook esemény

Cover fotó: Ofner Gergely