Kispál Sándort aka “Saskót” a legtöbben talán a Gólya (elektronikus zenei) programszervezése, a PÉNZ kollektíva és a csinovnyik DJ alteregója kapcsán ismerik. Az Orczy úti Gólya tavaly lett 5 éves, a PÉNZ idén 10, sok tapasztalat gyűlt össze, mondjuk, hogy a zeneiparról, és erről kérdeztük Saskót.

Bokor Péter: Kezdjük azzal, hogy milyen helyzetben van a Gólya, úgy általában, és az általad szervezett bulikra nézve is? Szerinted van az embereknek igénye és pénze bulizni, meg tudjátok szólítani a célközönséget?  

Kispál Sándor: A bevezetőhöz kis pontosítást teszek: a PÉNZ-nek már lassan egy éve nem vagyok tagja, de komoly ez a 10 év, és örök, meghatározó emlék marad, hogy részt vehettem benne, tagja lehettem ennek a kollektívának. A csinovnyik DJ alteregó ettől függetlenül valamennyire megmarad, de jelenleg nem ez a központi hobbi az életemben, viszont sok zenét hallgatok továbbra is.

De a Gólyáról általában. A jelenlegi helyzet értékeléséhez legalább 7 évet vissza kell menni az időben: 2018-ban októberében vettük meg az Orczy úti ingatlant, a Gólya körüli közeg hathatós támogatásával, de jórészt különböző hitelekből, azzal a céllal, hogy a Bókay utcai hely bérlői használatából eredő bizonytalanságokon túllépve, saját tulajdonú, nagyobb területű ingatlanban működhessünk. Az épületrészt saját magunk újítottuk fel önkéntesek segítségével, kb. 1200 m2-en alakítottuk ki a Gólya Presszót, és szomszédját/testvérét a Kazán Közösségi Házat, amit 4 éve a Gólya által is alapított Szövetség a Közösségi Ingatlanfejlesztésért (SZAKI) nevű szervezet üzemeltet. A Gólya 2019 októberében nyitott meg az új helyén, egy jó adag adóssággal és várakozással. Utóbbi az első időszakban, a vendégek száma tekintetében várakozás is maradt, elég kevesen jártak hozzánk a kezdeti hónapokban. Ebben a helyzetben ért minket 2020 márciusában a Covid, amire jól tudott reagálni a szövetkezet: elindítottunk két új gazdasági tevékenységet, az építőipari és bringás futár üzletágat, átszerveztük a hiteleink jelentős részét. Nagy küzdelem volt, a vendéglátósok is ezekben az induló vállalkozásokban helyezkedtek el, én futárként dolgoztam abban az időszakban. Húzós volt, de a szövetkezeti működésnek, és az ehhez kapcsolódó elveknek köszönhetően (demokratikus döntéshozatal, egymás iránti szolidaritás, közös felelősségvállalás) megerősödve jöttünk ki ebből az időszakból. A Covidot követően sem lettek sokkal egyszerűbbek a körülmények, az elszabaduló energiaárak, és úgy általában a gazdasági helyzet, iparági tendenciák sem segítették, segítik a működésünket.

Ezzel együtt, ennek ellenére is megerősödtünk, bővültünk: szervezetileg mára a Gólya szövetkezetek szövetsége, amelyet a vendéglátás, építő, és futár tagszövetkezet alkot, és célunk, hogy a jövőben további tagszövetkezetekkel bővüljünk. Az utóbbi évek alatt a hiteleink jelentős részét is törleszteni tudtuk.

A Gólya Presszó, vagyis a vendéglátás tagszövetkezet helyzete: 2019 óta minden nehézség ellenére megszilárdultunk, gyökeret vertünk az Orczy úton, sok tapasztalatot gyűjtöttünk a nagyobb, több lehetőséget biztosító hely üzemeltetése során. A vendéglátáson belül elsősorban a koncert munkacsoport tagjaként elektronikus zenei programokat szervezek a Gólyába, a fizikai műszakjaimban házigazda (más helyeken talán ezt nightmanagernek hívják), ennek részeként jegyszedő is vagyok. Miket szervezek a Gólyába? Van egy zenei programokra vonatkozó szempontrendszerünk, amit egy-egy programra, de főleg egy adott időszakra, negyedévre szeretnénk érvényesíteni a Gólya programnaptárában. A szempontjaink, nem fontossági sorrendben:

  • a program tartalmának illeszkedése a Gólya missziójához; 
  • a program szervezőinek működése: a diy, feminista, demokratikus elvek alapján, autonóm módon szerveződő szereplőkkel dolgozunk együtt legszívesebben, a néha, meglepő módon, a mi környékünkön is megjelenő zeneipari logikák szerint működő, vagy azokat eljátszani próbáló agyalásoktól igyekszünk távol maradni;
  • a zenei program gólyásokkal való viszonya: olyan bulikat szervezünk, szervezek, amiken jó esetben szívesen dolgoznak a társaim, akár a buli üzenete, célja, akár a közönség, akár a zene miatt is;
  • a gólyás közönségünknek is szervezünk, sokan a Bókay utca óta velünk vannak, és adománnyal, önkéntes munkával támogatták a Gólya Orczy útra költözését;
  • változatos zenei programok: a Gólya programnaptárára, de a budapesti éjszakában megszokottakra nézve is;
  • pénzügyi szempontok: nem titok, meg valamennyire egyértelmű is, hogy a Gólya bevételeinek nagy része a zenei programok alatti pultforgalomból származik. Ez a szempont a programszervezésre nyomást helyez, rontja a többi szempont érvényesülését, és a gyakorlatban azt jelenti a Gólya méretével is összefüggésben, hogy legalább 100 fős zenei programokkal működik jól a hely, de az ideális a 150-200 fő.

Az elektronikus zenei buliknak erős közönsége van, és az előző szempontok alapján azt hiszem, kialakult egy viszonylag változatos, de jól beazonosíthatóan gólyás programrend, amivel kapcsolatban azt is érzem, hogy sajnos kevés tér van kísérletezésre, kockázatvállalásra. 

Már csak azért is, mert általában érezhető, hogy egyfelől a megélhetési válság hatására, másfelől azért, mert az emberek általánosságban is kevésbé, vagy kifejezetten nem szórakozóhelyekre járnak el otthonról, összességében tehát kevesebb a vendég, még a viszonylag kevés, a Gólyához valamilyen módon hasonlítható helyre vetítve is. Meg kell harcolni a vendégekért, folyamatosan magunkra kell licitálni minden téren, de közben önazonosnak, a kifejtettek szerint “gólyásnak” is kell maradnunk.

Persze most minden felsorolt nehézség, bonyolult szervezési mátrix mellett fontos, hogy a Gólyába bulikat szervezni, ezzel foglalkozni privilégium. Végül egy-egy buli megítélése kapcsán mindig az a fő szempont, hogy a vendégek hogyan érezték magukat, és milyen volt a Gólyában a hangulat. 

Mindeközben mi szívesen beszélünk arról, hogy mi történik a szövetkezeti működésben, zenei programokon keresztül megkeresett pénzzel: a hiteleink törlesztésére, a vállalkozás költségeire, a fizetésünkre megy, ami nálunk mindenkinek azonos órabéren számolódik, szociális juttatásokat osztunk belőle, a vendéglátás hozzájárul a Gólya Szövetség fenntartásához, az épület, infrastruktúra fejlesztésére költünk belőle, a missziós céljainkat finanszírozzuk az eredményünkből: új tagszövetkezeteket szeretnénk létrehozni, hogy minél több ember dolgozhasson szövetkezeti formában, szomszédsági kampányt tartunk fent, a missziónkhoz szorosan kapcsolódó mozgalmi kezdeményezéseknek, szövetséges szervezeteknek térítésmentes térhasználatot biztosítunk. A kapitalista, de nem 100%-ban profitorientált módon megkeresett pénzt a lehető legkevésbé kapitalista módon költjük el.

Amiben az első 5 év után fejlődnünk kell a Gólyával az az, hogy a közönségünkkel való kapcsolatot, viszonyt úgy is erősítsük, hogy többet kommunikálunk arról, hogy mi, hogyan, miért van a Gólyában, hogyan működünk, mit gondolunk a világról, és közvetlenül a körülöttünk lévő, minket érintő dolgokról – ezért is válaszolok erre a kérdésre ilyen hosszan. 

A vendéglátás missziója szerint a Gólya Presszó: közösségi ház, művelődési ház (aminek van “klub” arca is), vendéglátóhely. A definíció elemei az utóbbi 5 évben is érvényesek voltak, ezek szerint nyilvánul meg a Gólya a mindennapokban, a jelenlegi, biztos működés pedig lehetővé teszi, hogy ezeknek a fogalmaknak a jelentését a mi értelmezésünkben kifelé is egyértelműbbé tegyük.

Fotó: Gabor Nemerov

Mit gondolsz a klub vs fesztivál (vs házibuli/kocsma) kérdéséről?. A Gólyának van egy klub arca is, sőt, pár évig még mondjuk, hogy fesztiváloztatok is (2020 előtt volt Gólya kitelepülések a Kolorádón). Hogy látod a látogatók preferenciáját, ill. a két műfaj helyzetét és jövőjét? 

Hm, nem tudom. A tapasztalatokból kiindulva szerintem az a helyzet, hogy manapság elektronikus zenei bulik szervezéséhez viszonylag alacsony lett a belépési küszöb, kb. két hét alatt meg lehet tanulni DJ-zni, számokat producerálni, ha van hozzá motiváció és egy laptop internettel. Egy nagyon jó hangulatú bulihoz, közösségi élményhez meg nem feltétlenül van szükség klubra/fesztiválra, egy nagyobb baráti társaság, ismerősi kör kompakt, bizti boyoktól mentes, a saját ízlésüknek, kultúrájuknak 100%-ban megfelelő programot tud szervezni magának. Kisebb, de már használható méretű hangcucc bérlése sem feltétlenül nagy kaland anyagilag, a társaság tagjainak egy buli vagy fesztivál belépő töredékét kell fejenként összedobni a költségek finanszírozására. Szerintem egyébként ez egy jó és érthető irány, amit talán a PÉNZ is katalizált valamelyest a 10 éves fennállása alatt, de a COVID biztosan nagyon ráerősített, a korlátozások alatt szerintem sokan rájöttek arra, hogy saját maguknak is meg tudják teremteni a körülményeket egy jó bulihoz. Összességében szuper, hogy megy ez a DIY buliszervezés, jó, hogy emberek kipróbálják, gyakorolják, milyen hobbiból, közösen dolgozni, a legtöbb esetben – amikre rálátok – viszonylag horizontális keretek között.

Szóval ezekhez képest egy klubnak, fesztiválnak valahogy többet kell mutatnia, hogy érdekelje az embereket. Egyfelől bele lehet állni a budapesti underground ipari kompetitív buliszervezésbe, a lehető leggólyásabb módon, de azért úgy, hogy legyenek nagyon menő, a mi szintünkön nagy szám – külföldi – előadók, vagy nagyon friss legyen a progi, de mindig jól szóljon, legyen valami speckó a körítés, dekó, vizu, stb. terén. A frissességhez annyi, hogy ezt mostanában nehéznek érzem, ahhoz képest, amikor kinyitottunk 5 éve az Orczyn. Akkor sokszor már attól frissek tudtak lenni a dolgok, hogy az a Gólyában, egy új, de közben régi, kedves, léptékváltó helyen van, ha minden jól megy gigaházibuli hangulatban, ahol azokban a dolgokban, amik fontosak, profi feltételek között lehet szórakozni. Sok olyan zenei projekt volt akkor körülöttünk, akikkel egyszerre léptünk nagyobb közönség, ismertség felé. Manapság meg azt érzem, hogy nagyon erősen él az a mítosz, főleg az élőzenében, hogy underground (de nem tudom, hogy mit jelent ez a szó jelenleg amúgy) szerű zenélésből meg lehet élni: nagyon kell a nagy közönség, és a Budapest Parkos konci, Kolorádó nagyszínpad, MVM DOME. Kialakult egy zenei karrierlétra, amin a Gólya, meg minden más hely a saját adottságainak megfelelően egy lépcsőfok. De a valóság persze az, hogy nagyon kevés szereplőnek sikerül ez, amúgy bizonyos, a függetlenség, és a híres előadói szabadság oltárán hozott kompromisszumok árán. Cserében az érződik, hogy egy kicsit végül mindenki olyan lesz (feleslegesen), mint azok az előadók, akiknek ez sikerült. Kevés dolog hat az újdonság erejével, de nyilván mindenre igaz ez körülöttünk, ugyanakkor abban is látjuk a szerepünket, hogy nálunk legyenek fáklyát tartó progik, amik nincsenek máshol a városban.

A másik út, ami több szempontból is közelebb áll a Gólyához, hogy nemcsak szűk értelemben a zenei/buli élmény van, hanem plusz tartalom is, ami lehet az, hogy ezen a helyen nagyon más az élmény vagy a buli üzenete/koncepciója, vagy a missziónk és a működésünk miatt, mint ami más budapesti klubokban megszokott. Ehhez az úthoz tartozik az is hozzá, hogy jobban megteremtsük annak a lehetőségét, hogy a környékbeli zenészek, a szomszsédságnak, szomdszédsággal szervezett programokon gyakrabban fel tudjanak lépni nálunk. Ez most leghangsúlyosabban a Hangot a 8-nak! kerületi zenei ki mit tud, minifesztivál szervezésén keresztül valósul meg nálunk.

(Kis)fesztivál esetében a Gólyát akkor tudom szervezőként elképzelni, ha a zene mellett tényleg van értelmes, Gólyához közeli téma, itt elsősorban a szolidáris gazdaságra, szövetkezetiségre gondolok, és nem csak szappanbuborék fújó bajnokság kategóriájú nappali programok.

Rövid távon ez most nem prió, más projektek vannak kilátásban, viszont ezeknek lehet olyan hatása, ami később ahhoz vezet, hogy hozzánk közeli szervezetekkel közösen, partnerségben közös fesztivált csináljunk.

Milyen rálátásod van a nemzetközi (közönség) trendekre, látsz-e hazai specifikumokat? Emlékszem, hogy meséltél egy tavalyi belgrádi utatokról, ahol egy fullos reggaeton buliban voltatok, és arról beszélgettünk, hogy ilyen (az intenzitást és tömeget tekintve) itthon nehezen lenne vagy lett volna elképzelhető. 

Nem tudom mennyire érdemes ebből messzemenő következtetéseket levonni. Nagyon szeretem Belgrádot, egy inkább azért idegen város számomra, amit nagyon érdekesnek, izgalmasnak, barátságosnak tartok. A barátnőmmel voltunk ketten, szóval eléggé adottak voltak a körülmények, hogy jól érezzem magam. A buli fellépői Feloneezy (volt a Gólyában is, pont egy MMN bulin), Bianca Intensa, és DJ Python voltak amúgy, de igazából nem is ez a lényeg, hanem annyi, hogy volt 3 DJ egész estére, minimális online láthatóság mellett, egy füstgép, egy feszengésmentes helyen, ahova a közönség azért ment le, hogy jól érezze magát és táncoljon. Budapesten szoktam azt érezni, szerencsére a Gólyán kívül, hogy inkább a felületes “ott kell lenni, meg kell jelenni” a fő motiváció, mert a csapból is ez folyik, és a Telekom Electronic Beats is megírta, hogy menő, amúgy eléggé random bulikkal kapcsolatban.

Zeneileg mennyire látod üdítőnek, reménykeltőnek vagy aggasztónak a helyzetet? Például a hyperpop mániát elnézve egy korunk Mark Fishere könnyen kiálthatná ki megint a zene halálát. 

Próbáljuk elérni, hogy a Gólya üdítő legyen, egy – tisztelet a kivételeknek! – eléggé unalmas mezőnyben. Azt nem tudom, hogy a hyperpop mennyire írható le mániaként. Ami nálunk megjelenik ebből, az a maga módján zsigeri, nyers szokott lenni, viszonylag kedves körítéssel, problémamentes bulikon, rendes vendégekkel, a Gólyát értő szervezőkkel. Ezek a jellemzők egy-egy szervezés megítélése kapcsán fontosabbak annál, hogy egyébként egy konkrét zsáner mennyire áll közel az ízlésemhez. Egyébként az ízlésem, és a programszervezői felfogásom is nyitott, ebben próbálok tudatos lenni. Műfajtól függetlenül, mindent nagyon szívesen szervezek a Gólyába, amiben van tűz; vállaja, hogy valamilyen; radikális; szokatlan; hangulatos; vagy csak simán nagyon jó.

A tiktok-, edmtechno, és amúgy általában is a techno és house bulik felülrepzenteltsága, töménysége, ugyanolyansága inkább aggasztó, de szerencsére távoli is tőlünk. Nem önmagukban ezek a műfajok a problémásak, hanem ezek bulik hamis, trendi, berlini mázzal a kapitalizmus és a tőkés tulajdonosok szolgálatában. 

Fotó: Gabor Nemerov

A klubhelyzetre visszatérve, városszervezés szempontból és elnézve például a Turbina évek óta tartó kálváriáját: mit gondolsz a “klub a városban” legtimizációjáról? A Gólya egyik kirakatprojektje egy ún. “szomszédsági kampány”. Szerinted mennyi kompromisszumkészség várható el a lakosság és a klub (beleértve annak látogatóit) oldaláról?  

Ha nyitsz valahol egy helyet, ahol korábban nem volt semmi, az hatással lesz a környéken lakók, szomszédok életére, főleg, ha szervezel erre a helyre nagy látogatottságú, hangos, sokáig tartó zenei programokat. Mik a hatások: már a hely felé tartó úton hangoskodó – sokszor illuminált állapotban lévő – vendégek, a helyről kiszűrődő zaj, hozzájárulás a környékbeli bérleti díjak emelkedéséhez és a lakosság változásához (pl. csomó környékbeli bérbeadó lakás hirdetésnél szempont, hogy a Gólya közelében van). Ezt úgy lehet kordában tartani, hogy a hely kiválasztásakor törekszel arra, hogy távol legyen a lakóépületektől, forgalmas úton helyezkedjen el, így a lehető legkevésbé leszel zavaró, noha nem kizárható, hogy az összes határérték és szabály betartása mellett is lesz olyan, akit amúgy néha zavarni fogsz. És persze az is egy teljesen valid, érthető igény, hogy az emberek szeretnének zenét hallgatni, bulizni, kikapcsolódni, kiszakadni a nyomasztó mindennapokból, a Gólyában ráadásul a megszokottakhoz képest barátságosabb, emberibb módon, lazább hangulatban.

Az adott városszövetbe hozott változást, esetleges zavarást lehet kezelni, ebben segít a Gólya és a Kazán Közösségi Ház közös szomszédsági kampánya. Ha élő, tényleges kapcsolatot alakítasz ki a környékbeli emberekkel, kommunikálsz velük, partnerként kezeled őket és számukra és velük együtt is szervezel programokat, segítesz a közösségnek a saját ügyeiben, akkor te is számíthatsz a helyi közösségre. Igyekszünk nem csak a szubkultúránkban, a saját buborékunkban létezni.

Ha valós a kapcsolatod, amikor zavarsz, akkor lehet, hogy némi bosszankodás mellett, alapvetően megértéssel, elnézéssel fognak hozzád állni, vagy elfogadó hozzáállás, megállapodásra törekvés mellett fognak visszajelzést adni közvetlenül neked.

A vendégeinkkel eleve szerencsés helyzetben vagyunk. Olyan emberek járnak hozzánk szórakozni, akiknek a kezdetektől fogva könnyen átment, hogy közös érdekünk a fenntartható működés érdekében a szomszédokkal való jó viszony, amihez bizonyos mértékű önkorlátozás szükséges. Mostanra a legtöbb látogatónknak beépült a Gólyában szórakozás részeként az, hogy nem az utcán cigiznek, nem hangoskodnak, nem visznek ki alkoholos italt a hely elé, stb. Ezért is nagyon hálásak vagyunk nekik.

Azt pedig a szomszédok visszajelzései nélkül is ki tudjuk találni, hogy nem vágyik a környék 6.00-ig tartó bulikra, de igaziból mi sem szeretnénk ezt erőltetni, mert a gólyásoknak sem motiválóak ezek a műszakok, hosszú távon nem élhetőek a délelőttbe nyúló zárások, és az ehhez sokszor szükséges életvitelbeli áldozatok, kompromisszumok vállalása. Erről az aspektusról kevés szó esik, amikor a reggelig tartó bulik létjogosultságáról megy a gondolkozás.

Itthon állandó a feszültség a költségvetésileg és a piaci alapon finanszírozott helyek (és általában események) között, amit az MZH megjelenése tovább fokozott. Gondolok például olyan jelenségekre, hogy ha például a Trafó vagy egy pályázat kifizet X ezer eurót egy fellépőnek (úgy, hogy egy piaci szereplőnél ennek a pénznek csak töredéke lenne reális), akkor az beárazhatja/torzíthatja a piacot. Erre egy válasz az, hogy semmi baj, ez a fellépő max. nem játszik a Gólyában, azaz egy természetes rendezőelv, de tényleg ilyen egyszerű lenne? 

Az MZH egy sajátos jelenség, talán mindenki emlékszik még rá, hogy miért, hogyan, mennyi pénzből került oda, ahol van, japán sztárépítész tervező ide vagy oda. Mostanra presztízshellyé vált, elég nagy költségvetésből vannak tényleg világszám programok, amik az MZH irányába húznak olyan, nálunk is rendszeresen megforduló előadókat, szervezőket is, akik a saját fogalmaik szerint ellenkulturális, de legalábbis független szereplőként tekintenek magukra. Érdekes ez a legitimizációs folyamat, az MZH is az előbb említett létra egyik, magasan lévő lépcsőfoka lett, és fura, számomra torz rangja lett az oda szervezett underground jellegű programoknak. A bűnben fogantatás mellett kb. végtelen állami pénzből, szűk rétegnek szólnak a programok. Gólyásként, nem meglepő módon, egy ilyen intézményt máshogy képzelek el: szélesebb rétegeknek kellene szólnia, ténylegesen változatos programokkal, alacsony belépési küszöbbel. Mindenki Zene Házának kellene lennie inkább, de a kérdés ebben az esetben is fennáll, hogy lehet-e ez az intézmény mindenkié, amikor a keletkezés ennyire ellentétes az elképzelt, ideális működési, szervezési elvekkel. És azt sem lehet megkerülni, hogy minden bizonnyal sokáig ott fog állni még az épület. 

A Trafóra azt mondom reflexből, ebből a szempontból, hogy más szerintem az, amit vállal: kortárs művészetek háza. Magaskultúra, sok nagy költségvetésű, bonyolult technikai igényű programmal, amiknek a belépők szintjén is meg van kérve az árva. Alapvetően ez az elit, nagyon értelmiségi hangulat lengi körül, miközben a Trafó misszióját olvasva, talán ennél többet, vagy inkább szélesebbet ígért eredetileg.

A Gólya pedig totál különböző kategória ezekhez a szereplőhöz képest, méret, költségvetés, lehetőségek tekintetében is. A távoli, felületes véleményem sem hiszem, hogy bárkit érdekelne akár az MZH-val, akár a Trafóval kapcsolatban. Jó, hogy a MÜPA-val kapcsolatban nem kell semmit mondanom, pedig oda járok a leggyakrabban.

És igen, a válasz összességében az, hogy több ezer eurós artistok nem lépnek fel a Gólyában, és nem is annyira vágyunk rájuk, másképp tekintünk a művészetre, a művészet értékére és a Gólya szerepére is. A Gólyának ebben a tekintetben elsősorban egy művelődési ház fenntartása a célja, ami a lehető legtöbb embert szólítja meg eklektikus, könnyen elérhető programjaival. 

Persze a változatos zenei programoknak része az is, hogy a Gólyában is megfordulnak a mi szintünkön nagy gázsiigényű, népszerű külföldi előadók. A tapasztalat eddig az, talán nem véletlenül a közvetlenül gólyás szervezések esetében, hogy a hely misszióját, működését, szerepét támogatandónak tartják ezek a produkciók, ezért meg tudnak valósulni időnként nálunk is nagy álmok.

A közeljövőben tervezünk könnyíteni a piaci finanszírozás korlátain, de elsősorban nem azért, hogy több pénzünk legyen külföldi, elit előadók gázsijára; inkább azt szeretnénk, ha a programjainkon kisebb lenne a pénzügyi nyomás, így az adott, előzőekben részletezett szempontok keretei között nagyobb tér lenne a kísérletezésre, amatőr produkciók befogadására, ingyenes programok tartására.

Mi a véleményed a kommunikációról? Hogy lehet manapság elérni az embereket, és motiválni őket, hogy látogassanak egy eseményt? Sokszor úgy tűnik, hogy a zene önmagában nem elég. Egy spektákel kell, ami csak részben szól a zenéről és egyéb vonatkozó körülményről (vizuál, hang, stb.), de legalább annyira egyéb, főleg szociális faktorokról, mint például valamilyen (tákolt vagy valid) narratíva szükségessége vagy a FOMO hatás kialakulása (kialakítása). 

A kommunikációval önmagában nincsen probléma. A Gólyának különösen fontos volna a már sokszor hivatkozott vízió és misszió szerinti működési mód miatt, hogy intenzíven kommunikáljon a közönségével tartalmi dolgokról, lehetőleg a Meta felületeken kívül is, viszont erre sajnos kevés kapacitás marad a programjaink online felületeken való népszerűsítése mellett. És valóban nem elég leírni, hogy ez lesz, gyertek, és akkor el fognak jönni az emberek (arról már volt szó korábban, hogy különböző okok miatt miért jönnek nehezebben a vendégek), hanem kommunikációs szinten is mindennek nagy segget kell keríteni, minden bulinak nagyon “komolynak”, kihagyhatatlannak, megújulónak, megismételhetetlennek kell tűnnie, és ez azért is kihívás, mert nagyon kevés olyan program van a budapesti éjszakában, ami mondjuk nem megismételhető, és nincsen “volt már” érzésem. És persze az algoritmus szeszélyei is betesznek. Közben ez az egész nagyon felületes, üres, és eltereli a lényegről a figyelmet.

Végezetül, milyen következő Gólya eseményeket tudsz ajánlani?

Hangot a 8-nak! - tehetségkutató és minifesztivál a Gólyában: 8. kerületi kötődésű zenészek, zenei produkciók nevezhetnek erre az inkább fesztiválra, mint kompetitív vetélkedőre. A Kesztyűgyár Közösségi Házzal szervezzük közösen. 

Right Time - Coco Bryce: hát erről nehéz mit írni, nagyon durva, hogy ez megtörténik a Gólyában, átütő, talán ajánlani is felesleges, annyira egyértelmű. Egy nagyon lelkes, szuper aranyos, és nagyon jó DJ-kből álló csapat szervezi a Right Time sorozatot, öröm velük a közös munka.

Küss Mich: extra, nagy gonddal összeállított, szuper lineup, persze Beau Wanzerrel az élen, de ezen a tányéron mindenki főelem, a köret hiányzik, gourmet gótoskodás. Fun factek: a Küss Miches srácok 2018-ban önkéntes melóban a saját kezükkel bontották el a Gólya jelenegi koncertterméből a korábbi trafóház maradványait, míg Zephyr korábbi kedves kollégánk, aki pár hónapig pultozott a Gólyában.

DaddyPower Pres. Racine: kedves MMN olvasók, kérlek gyertek el erre az eseményre, ti nagyon szeretitek a kísérleti elektronikus zenét, igazán nektek való program. Nem fogtok csalódni. Különleges külföldi vendég friss megjelenéssel, nagyon jól passzoló helyi erőkkel kísérve.

Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.