Kép forrása: promo OMOH szülinap március 25-én (Facebook esemény

 

Mi az OMOH?

x: Amolyan trollkodás a volt orosz TEK-szerűséggel, egy nem túl szofisztikált nudge-nudge poén. Viszont annyira jól sikerült, hogy tavaly, pár nappal az első bulink után át is nevezték őket Nemzeti Gárdává. Kvázi megsemmisítő csapást mértünk rájuk, de a sajtó elhallgatta… (Véletlen?) A névválasztásnál az sem volt mellékes szempont, hogy így ingyen volt a logó.

y: Technoszexuális forradalmat propagáló, popzeneelhárítási alakulat.

z: Tervezünk egy ORETEH nevű bulit is amúgy.


Miért techno? (Tudjátok, beszéltünk a Homopatikról, SchwuZ-ról..)

x: A techno nálunk elsősorban egy gyűjtőfogalom, mint kultúra, aminek ugyanannyira szerves része a house és a disco is, és egyéb műfajok. Másodsorban pedig egy esztétika, ami tetten érhető az általunk választott szelekciókon akár a bulira melegítős mixeinkben, úgy mint élőben is. Gondoltuk persze, hogy van elég hasonló bulisorozat Budapesten, de ami az OMOH-t megkülönbözteti, az szerintem az, hogy vizuálisan és a kommunikációban is az LMBTQ közegre fókuszál, aminek csak egy szeletét adja, hogy szeretjük a technót.

y: Van ebben az egészben egyfajta kultúrharcos misszió. A techno és a house zenék elég erősen a meleg közösségben gyökereznek, Berlinben ezeknek a műfajoknak első számú temploma is egy meleg klub. Szeretnénk ezt itthon abban a közegben meghonosítani, ahol ez sokkal többet mond kulturálisan annál, mint hogy megyünk és veretünk egyet a Bónusz fesztiválon.


Mi ez a kép? Kurva jó.

 

image

 

x: Mérges skinheadet elviszi a londoni rendőség. Nick Knight fotózta 1982-ben.


Belekérdezek a hypeok hypejába: mi a véleményetek a Berghainról?

x: A Berghain fontos és folyamatos inspiráció. Övék az a bizonyos titkos recept. Ott nem csak az nem mindegy, hogy milyen zenére bulizol akár 3 napon keresztül, hanem az sem, hogy milyen közegben. A nagyterem maga a purgatórium, a Panorama Bar pedig a mennyország fél lábbal. Bár állítólag a lányok nem mehetnek sötét szobára, erről tudtok valamit?

y: Én néhány havonta megfordulok ott, nagyjából az összes helyiségében szexeltem már, felfedeztem az összes sötét sarkot, imádom. Ha a hedonizmus vallás lenne akkor a Berghain lenne a Szent Péter székesegyháza. 🙂

Hype ide vagy oda, az a hely tényleg különleges. Sehol a világon nincs olyan energia vasárnap délelőtt 11-kor mint a Panorama Barban. Nem lehet nem ott maradni legalább 12 órán át.

z: Én a Kit Kat sötétszobáját próbáltam ki egyszer egy Gegen bulin. Be is voltam fosva utána hetekig-hónapokig, hogy vajon mit szedtem össze… De megúsztam! Én 3+ év Berlin alatt egyszer se jutottam el a Berghainba. Viszont megfogtam Grace Jones izzadt hátát, szóval… Berghain… Haggyá má… 🙂


Milyen hely Budapest?

x: Nekem Budapest egy ideje frusztráló hely. A hétker egy nagy piszoár lett. A táncos helyek plázásan sterilek, pedig jó buli nincs egy kis azbeszt-veszély nélkül. A klubokban óra nulla-nullakor rád basszák a fényt, és a te kurva anyádat, hogy itt költöd a pénzedet. A közönség pedig enervált és karót nyelt, legyen szó színházról, koncertről, akármiről… Viszont itt a legjobb a fagyi, szóval szarok az egészre.

y: A fővárossal való kapcsolatomat bipolárisnak nevezném, mániás szakaszokkal. Most épp nem annyira a szívem csücske, de nagyon változó. Most már van miből válogatni, jobbnál jobb szervezőcsapatok, minden héten legalább egy érdekes/kötelezően megnézendő fellépővel, mégis átjár valamiféle rossz közérzet.

Zenei színvonalban megtörtént a szintugrás, kérdés, hogy ez elég-e. Az éjszakai élet politikája leginkább üzleti és pénzszagú, és az elmúlt években tapasztalt fellendülést ezen a ponton könnyedén követheti romlás, de ne legyen igazam.


Az OMOH mixek csudák. A bulikat vezetik fel ill. vannak “live” felvételek is. A mostani milyen? Meséltek az előadókról?

x: Ami a liveokat érinti, pár hónappal ezelőtt kezdtük el rögzíteni a dj szetteket is, majd közkívánatra feltölteni belőlük egyes időszakokat. Nagyjából össze lehet rakni belőlük egy teljes éjszaka történetét.

A hivatalos, felvezető mixeket próbáljuk más-más koncepció alapján elkészíteni. A mostani, 009-es az ünneplés jegyében készült és a bulizóként soha meg nem élt 90-es évek hangulat járja át.

1. Kane Ikin – Tap Tap Collapse

Erről a számról valahogy mindig az az érzésem, hogy fejjel lefelé van, bár nem tudom ez mit jelent pontosan. Megcsavar rendesen, az tuti. Klippje is van amúgy és az is kurvajó.

2. Brahma Kamal – Acid Baby

Nincs OMOH mix anélkül, hogy acid irányba ne kacsintanánk. Ez a szám annyira időtlenül hangzik, hogy készülhetett volna akár 20 évvel ezelőtt is.

3. Chambray – Untitled (Bodyjack Remix)

MTV Party Zone ‘95.

4. DJ Rush – Feeling Sexy

DJ Rush egy legenda és mai füllel borzasztóan prosztón hangzik amit csinál, a szó legszebb értelmében. Meg persze szeretünk szexelni, és szeretnénk ha mindenki még többet szexelne. Ha csak 1 embernek szexelni támad kedve tőle, akkor már simán megérte.

5. The Mekanism – Time To Party

Chicago house vizsgamunka 2017-ből, a stílus összes fontos védjegyével a szirénától az oldschool hip-hop hangmintáig.

6. Innershades – Crystal (LA-4A Remix)

Acid house haladóknak.

7. Josh Wink – Don’t Laugh

Aki már bulizott 1995-ben az valószínűleg annyit hallotta ezt a számot, hogy jól meg is utálta. De aki olyan taknyos mint mi vagyunk azok csak elgondolkoznak tőle, hogy igazából mit is csináltunk az elmúlt 20 évben és minek? Gyakorlatlan pszichonautáknak nem ajánljuk trippeléshez.

8. Courage – Songbirds

Ez már most az év partislágere. Vagy az a Pool Party Mall Grab-től?

9. Joss Moog – Tripple Loop

Ennek az a története, hogy Diego Krause lejátszotta a Lärm-ben és jól felrobbant tőle a tánctér. Abban a minimalisztikus kontextusban mondjuk nagyobbat ütött mint ebben a mixben, de azért így is elég fasza, nem?

10. Mr. Tophat & Art Alfie – SDIK Orchestra

Ez annyira Panorama Bar, hogy csak meghallom és azonnal szeretetflashem lesz.

11. Red Rack’em – Wonky Bassline Disco Banger

Exactly what it says on the tin. Amikor bejön az a bizonyos wonky bassline tutira vagy azt mondod hogy “Anyád!” vagy azt hogy “Ez meg mi a faszom?”.

12. Shanti Celeste – Loop One

Nem lehet 90-es éveket idézni ibizai tengepart és trance nélkül.


Melyik lángos a kedvencetek?

(Erre tud valaki valami buzis viccet :P)