I.
Shame on me, Baseck létéről először talán valamikor idén januárban értesültem – éppen beszámolókat néztem a NAMM2019-ről, ahol a stockholmi Teenage Engineering is bemutatta új moduláris/félmoduláris termékcsaládját (Pocket Operator Modular). Maga az eszköz (System 400) egyébként azért volt egészen különleges és zavarba ejtő, mert a látszólag tényleg nagyon alapmodulokat felvonultató és felhasználó-barátságtalan dizájnt megtestesítő hangszert lényegében senki nem tudta értelmes módon megszólaltatni, és szinte minden review megrekedt az ügyetlen kábelhúzkodások és bleep-bloopok infantilis örömének szintjén (egy recenzióban pedig ennél kicsit talán többet vár az egyszeri szintifüggő). E rövidke felvezető után, azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy egy ponton szerencsére világossá vált a svéd cég filmesei számára, hogy a hosszú hajú tanktopos los angelesi kezébe kell nyomni a cuccot, ha tisztességes bemutatót szeretnének – így aztán villámgyorsan olyan hangok és szekvenciák törtek fel a kis sárga hangszerből, amire lényegében senki sem számított, Baseck szakértelme pedig pillanatok alatt felfedett egyszerre legalább két dolgot:
1. lehet, hogy mégis jó valamire a System 400, de főként:
2. lehet, hogy érdemes jobban utánanézni, és bekövetni ezt a szintimágust.

II.
Baseck jelenleg alkotótársával Felisha Ledesmával turnézik Európában (kettejük projektje a CRUEL WORLD II nemrég jött ki új anyaggal); budapesti állomásukra a különösebb bemutatásra nem szoruló PÉNZ crew tudta őket elhozni, a turnéban és a pesti eventben pedig külön öröm volt, hogy nem csak duóként léptek fel, hanem Baseck egymagában is színpadra állt.


A PÉNZes fiúk és lányok szinte patikapontos balansszal foglalták keretbe az LA-ből és Portlandből érkező headlinereket, akik 1 vagy fél 2 környékén meg is kezdték szettjüket – éles váltás volt a korábbi stabil rave-orkánhoz képest, ahogyan a CRUEL WORLD II először lágyabb fehér zajokkal, majd rádióbarát 90bpm-es* pulzálásokkal kezdte el lassan triggerelni a megtorpant egybegyűlteket. Nem sokkal később a határozott kickdrumok aztán persze megérkeztek szépen az ütem páros felütéseire is, a sodró 180bpm* így aztán kifogástalan feedbackként reagált a korábban elhangzott PÉNZ szettekre. Történt tehát a kíméletlen szaggatás, magasba lendültek az ökölbe szorított kezek, és mindenki szívét megmelengette a hanggránát-szerű robbanások garmadája. A CRUEL WORLD II-ban az kifejezetten jól működött, hogy a műfaji sajátosságok/konvenciók mellett megjelentek az azoktól távolabbra mutató elképzelések is: gondolok itt akár a lágy, mélyebb regiszterekben húzódó textúrákra és az azokba élesen maró csattogásokra, mintha csak egy Felisha által megálmodott homokszín kanyon-tájképbe helyezné el Baseck a rozsdás fúrótornyait és szögesdrótjait, illetve hasonlóan jól esett a mindenkiben ott rejlő romanticistának a néhol fel-felbukkanó new age-es ringatás, két hardcore darálás között persze.

A váltás a duóprodukcióból Baseck live setjére egyrészt egy vérprofi átmenet volt, másrészt üdítő frissességgel tolódtak el a negyedekre helyezett kickdrumok, mindenféle unortodox lüktetéseknek helyt adva. Előtérbe kerültek a breakcore brillírozások és a fémes szintinyújtások, mindezt pedig látványban is lekövette Baseck elég intenzív színpadi jelenléte, szüntelen mozgása, headbangje és arcába omló végtelen fekete haja. Azt hiszem, létezik az a fajta synth-connoisseur sztereotípia, ahol a kimért modorú, általában modulárokkal fotózkodó úriember (lookin at you Richard Devine) nagyon vékony határvonalra helyezi el a sound designt és magát a zenét, ez a dilemma azonban Baseck életében látszólag és szerencsére nem merül fel: a legmagabiztosabb elánnal veti bele magát új (like this) vagy obskúrus hangszerekbe (like that) amiket aztán olyan gátlástalan módokon csavar szét és feszít meg, hogy tényleg öröm hallani, ahogy együtt mozognak a legfrissebb hangszínek és tánczenei patternek. A szettet leginkább meghatározó kulcsszónak egyébként az ENERGIA fogalmát mondanám: tényleg olyan módon dolgoztak a szétmodulált hideghullámok és off-the-grid struktúrák, hogy egymásnak borulva lábadt könnybe minden tetovált raver és modoros idmer – az extázist megfejelve egyébként Baseck nem spórolt a szett második felében egyre dominánsabban jelen lévő üvöltésekkel és sikolyokkal sem, felcsendültek felvételről és élőben egyaránt.


III.
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy Baseck a jelenkori szinti-geek scene egyik abszolút sztárja, mondjuk ki, influenszere: Moogfest, Superbooth, NAMM, you name it, tényleg bárhol megtalálod. Emellett pedig van még saját merch, 28k követő instán és számtalan gyártó által szponzorált tartalom az ő főszereplésével.
És tegyük hozzá, joggal a reputáció: az, ahogy Baseck dolgozik a hangszereivel, egyszerre idézi fel egy mesterember és egy művész alakját, összefonódását, és komolyan mondom, tényleg az egyik leginspirálóbb arc ma a kortárs elektronikus zenében. Amit péntek este hallottunk a Soroksári úton, az túlmutat a már-már paródiafogalommá váló ‘dekonstruált tánczene’ terminusán, helyette pedig valami olyat kaptunk, ami nem fél megidézni a hagyományokat, de azokon túlmutatva játszani a csenddel, veretni zajjal és leönteni savval.

*becsült értékek, amúgy nyilván fogalmam sincs