Bevezetés – Összegző

2022. áprilisától 2023. februárjáig futott az MMN Mag rádiós felületén (MMN radio) az ismeretterjesztő, beszélgetős infotainment sorozatunk, a Bevezetés. A 8 részes sorozat arra vállalkozott, hogy egy beszélgetés formájában betekintést nyújtson az elektronikus zene meghatározó elemeibe, fogalmaiba; közérthetően, sokszor egyfajta kérdezz-felelek jelleggel és valós idejű hangkeltés formájában. Mindegyik epizód a Lahmacun rádió stúdiójában készült, a nyolcból két alkalommal pedig meghívott zenészek meséltek az adott epizód témájához illő hangszerükről, zenélési metódusaikról és egyéb alkotói gondolataikról. A Bevezetésnek nem volt célja, hogy gear-fókuszú legyen, ám mivel az elektronikus zenekészítés erősen eszközközpontú (illetve magam is szeretek elmélyedni egy-egy hangszer sajátosságaiban), ezért az egyes epizódok sokszor egy adott hangszeren keresztül beszéltek tágabb értelemben egy témáról (ld. Korg MS20 mini → szubtraktív szintézis).

A sorozatot nagy mértékben inspirálta Leonard Bernstein 1958-ban indult, majd 14 éven át folytatott televíziós sorozata, a “Young People’s Concerts”. Bernstein az ez idő alatt megvalósított 53 epizód alatt több zenei témát, műfajt és zeneszerzőt taglalt, melyeket élőben adott elő teltház előtt a New York-i Filharmonikusok közreműködésével. A sorozat gyerekek, fiatalok egy teljes generációjának adott meghatározó élményt és értő viszonyulást a zenéhez. Bernstein munkája példamutató és rendkívül inspiráló volt ahhoz, hogy belevágjak és végigvigyem a Bevezetést, amelyben a cél hasonló volt: érthetővé, hozzáférhetővé tenni azt, ahogyan a zene megszólal, felépül – esetünkben a klasszikus zene helyett az elektronikus műfajokra fókuszálva.

Első epizód – Szubtraktív szintézis

Melyben bemutatásra került a legismertebb szintetizátor-típus. Minimális történeti áttekintéssel és sok-sok reverb effekttel pedig megszólalt egy Korg MS20 mini.

Második epizód – Szubtraktív szintézis II.

Melyből kiderült, milyen más szubtraktív szintik vannak, mi a különbség az analóg és digitális elektronikus hangszerek között. Az elmondottak demonstrálásához egy billentyű-nélküli Nord Rack 2 szólalt meg.

Harmadik epizód – FM szintézis

Egy merőben más hangkeltési elv, a frekvencia-modulációs (FM) szintézis került kibeszélésre, erős fókusszal annak eredetére és bemutatására egy 1985-ös Yamaha DX21 szintivel. Disclaimer: a háttérben ventillátor zúgott, mert nagyon meleg volt.

Negyedik epizód – West Coast szintézis

A meghívott vendégünkkel, Bertók Marcival (Triglav) vettük át a szubtraktív szintézissel szinte egy időben kifejlesztésre került másik elektronikus hangkeltési módot, amely teljesen más megközelítéssel futott neki a hangkeltésnek, mint keleti parti sorstársa. Marci jóvoltából egy Buchla Music Easel szólalt meg.

Ötödik epizód – Dobgépek

Mi az a dobgép, hogyan működik, mióta vannak? Szó volt még szekvenszerekről, lábdob-szintetizálásról, és megszólalásra került egy Elektron Machinedrum.

Hatodik epizód – A moduláris szintetizátor

A meghívott vendégünkkel, Révai Nándival (Roh Yugen) veséztük ki, hogy mi az a moduláris szinti, mi rajta ez a sok kábel, és miben más mint egy hagyományos szinti. A megszólalt hangszer Nándi saját összeállítású, egyedi modulár-rendszere.

Hetedik epizód – Samplerek

Milyen új perspektívákat nyitott meg a sample-alapú gondolkodás komponálásban, zenehallgatásban és kultúrateremtésben? Történeti áttekintés több irányból, fontos dolgok pontokba szedése, legalább egy DJ Overdose szám lejátszása, végezetül pedig egy 1979-es soul nóta szétszedése egy Elektron Octatrackkel.

Nyolcadik epizód – Effektek

A záróepizódban bemutattuk, melyek azok az effektektípusok, amelyek a legtöbb elektronikus zenében megjelennek. A reverb, delay és chorus effektek megértéséhez pedig a kultikus 1989-es Alesis Quadraverb volt segítségünkre.