Artist: Gacha Bakradze

Release 1: I Can Still See You (Transfigured Time – TT005) – 2017 augusztus
Release 2: We Must Be The Woods (Apollo – AMB 1707) – 2017 június
Release 3: Mapping/Eyescape (Cin Cin – CinCin 007) – 2017 június

Hogy pontosan miért van ez, annak kifejtése meghaladja ennek a cikknek a képességeit, de attól még tapasztalhatjuk: van, hogy tök hasonló zenével az egyik előadó irtózatosan nagyot megy, míg a másik akkor is kevesek kiváltsága marad, ha minőségileg nem feltétlen van közöttük ekkora különbség, sőt. A grúziai Gacha Bakradze tavalyi nagylemeze például minden Bonobo vagy Tycho rajongó számára kötelező kör lenne, az előbbiből a hangmintázás és a ritmusképek alkalmazása, az utóbbiból pedig a gitár és az analóg szintihangzás miatt. A köztudatba még így is Simon Green, azaz Bonobo miatt került leginkább, mert djként gyakran játszotta, meg interjúkban körbe is rajongta az egyik korábbi Bakradze ep-t, a Letter-t:

Abba megint csak óvatosan mennénk most bele, hogy többet árt, vagy épp használ az, hogy valami ennyire hasonlít egy már befutott előadó hangzására, mindenesetre a tíz éves kora óta gitározó Gacha, akit a Boards Of Canada lökött meg teljesen ebbe az irányba, szorgalmasan ontja magából a megjelenéseket, különböző neveken (a simán csak Bakradze a veretősebb, a Gacha a szolidabb oldalát mutatná elvileg, Akwaaba alteregóval két megdöbbentően jó válogatást jelentetett meg, Winter Falls néven pedig a korai ambientesebb dolgai jöttek ki, de hála istennek végre úgy tűnik, hogy a teljes nevén megállapodott, és azon gyűjti össze az életművet)  már két long és szakajtónyi extended play-e van; idén nyáron például egyszerre három (!) ep-vel bombáz, a továbbiakban ezeket venném sorra.

A kvázi saját kiadójánál (Transfigured Time) kijött, legfrissebb ‘I Can Still See You‘ talán a legerősebb, itt például a kongával, klasszik korg szinti hangzással, és kalimbával operáló Reflection a legjobb számok közé tartozna a nemrég emlegetett új Four Tet lemezen. A Saysea Beat szerelmes levél a kilencvenes évek közepének, és az akkori breakbeat megoldásoknak (v.ö pl – hooj choons, 1997!) – egyszer én is voltam fiatal, naná hogy nosztalgiázok. A River tét nélküli gitározgatására a parton Tycho lenne büszke, a Through The Glass a mostanában megint annyira menő tribal-deep house, az Advice pedig egy kicsit kínos személyiségfejlesztő tréning, az olcsóbbik fajtából.

Az Apollónál megjelent (nem olyan rég emlegettük ezt a kiadót magyar vonatkozásban) ‘We Must Be The Woods‘ első száma, a Gather az új Bonobo lemezt is erősíthetné, kalimba, afrikai kórus, okos tempó – gyöngyszem, a Reflection lassabb megoldása. A másik kedvenc az arpeggiókból épülő Voice Image, amire még a nagyi is eltipegne süti csinálás közben – mondhatni ‘nagyi technó’. A Sun Watch a címének tökéletesen megfelelő, gitáron akkordozó chillkedés, a River párja; a Head Piano egy kicsit fantáziálatlan töltelék számocska, érezni hogy járt már a Boards Of Canada a nappalijában, de azért nem lesz maradandó élmény, a Knowledge pedig megint csak a dobgépeknek óda, avagy a Saysea Beat gyengébb kivételben.

A végére hagytam a vicces nevű német kiadónál, a Cin Cin-nél megjelent maxit, amit az ausztrál Knightlife-vel közösen jegyez. Az ‘A’ oldal az övé két számmal, ezek sajnos részemről már túl sok vizet nem zavarnak, pedig a Mapping kellemes szintis mélyház, az Eyescape meg inkább az oldschoolabb megoldás, de ezek nem mutatnak túl sokat Gacha egyébként elég gazdag világából. Az egy érdekes kérdés, hogy miért éri meg mostanában ennyire kislemez orientáltnak lenni, alighanem erről leginkább a különböző szerződések-felkérések tehetnek, meg persze a megváltozott lemezpiac; három ep-t kell megvennie a fannak, ha mindegyikről akar egy jó számot. Ahogy én látom, szerencsésebb lett volna a háromból egy baromi erős ep-t összerakni, kevesebb töltelék számmal – de még jó hogy a bandcampjáról bárki összeválogathatja a neki tetszőt.