A Bandcamp Friday a COVID óta létező intézmény, amikor is a platform a szorult helyzetbe jutott zenészeket próbálta kisegíteni azzal, hogy a hónap első péntekjén megejtett vásárlásokból nem veszi le a maga jussát, így a teljes összeget megkapja a kiadó/artist. A szokás szerencsére a Bandcamp elmúlt években végbement tulajdonoscseréi közben is túlélt, akad még reményre ok a zenebizniszben is talán.

Felkértük Gilbert Pomelot (Infinite Scroll, Morph stb.), hogy ajánljon 5 Bandcampen megvásárolható (új) albumot, hogy legyen miből válogatnotok ezen a szép ünnepen. Ezek közül az utolsó 2, Pomelo kommentárjaival együtt, a hírlevélfeliratkozóink számára exklúzív csemege.

Az amszterdami South of North régóta az egyik kedvenc kiadóm – nemcsak a sokszínű katalógus miatt, hanem azért is, mert a manapság globálisan jellemző, kicsit hideg és robotikus kiadói gyakorlattal szemben a megjelenés után is szoros kapcsolatot ápolnak a náluk előforduló szinte összes előadóval.

Az egészet Marathon Man fogja össze, aki maga is megszállott lemezgyűjtő, a kiadónak dedikált rádióműsoraiban pedig árad belőle az a svájci bicska szemlélet, ami a South of North lényege.

A La Rat (Goya van der Heyden és Tobias Jansen aka TBZ) albuma jól példázza ezt a világot: felismerhetetlenségig torzított hangminták, szélütött ütemképletek, miközben Quasimoto spoken word unokahúga gyepálgatja a status quót nyolc számon keresztül. Imbolygó és szétcsúszott, mégis egységes – tökéletesen illik a kiadó bekategorizálhatatlan ethoszához.

Lukid az utóbbi időben szerencsére egyre aktívabb: egyrészt Tapes-szel közös projektjük, a Rezzett tartja mozgásban (elég csak a „Meant Like This”-re gondolni 🫠), másrészt 2023 után ismét önálló albummal tért vissza. Az Underloopon nincs nagy megfejtés, nem akar görcsösen megújulni, a Lukidra jellemző tapes textúrák, posztapokaliptikus hangulatot árasztó disszonáns szintik és lomha, kísérteties lüktetések dominálnak, amikkel egyszerűen csak kurvajó hátradőlni a kanapén.

Cherry on top, hogy a Death Is Not The End-nél jelent meg, ami Luke Owen egyszemélyes kiadója. Emberi aggyal feldolgozhatatlan, hogy milyen népzenei féreglyukakba vágta már az ásóját: adott már ki jamaikai Doo Woop válogatást a 60-as évek elejéről, dél ázsiai filmzenéket a 40-es évekből, gospel énekeket Angola börtöneiből, de még londoni kalózrádiós reklámspotokat is, és ezeket rendre le is játssza rádióműsorában az NTS-en.

Ezt a válogatást azért hallgattam sokat mostanában, mert hangulatában hasonlít a kedvenc téli bekózizós mixemre. (Soundcloudon leellenőrizhető, hogy én hallgattam meg legtöbbször!)

Amúgy az vicces sztori, hogy a számok többsége bolhapiacokról, vidéki használtcikk boltokból származik, de olyan is van, ami egy nyugdíjas meszkalin díler birtokáról került elő.