Mik, illetve kik voltak azok az előadók és albumok, amelyek meghatározóak voltak egy zenész fiatalkorában? Mely zenei élmények voltak azok, amelyek beindítottak valamit az ifjú alkotóban, és nagyban hozzájárultak a művésszé válásban? Az MMN új sorozata erre a kérdésre keresi a választ, cikkenként pedig egy-egy zenészt vagy DJ-t kérdezünk a legfontosabb zenei hatásaikről. Az sorozat első vendége Mákó Rozi.

Mákó Rozi egy budapesti székhelyű zenész, zeneszerző és zenei programszervező. Tanulmányait a hágai konzervatórium szonológia szakán végezte. Élő fellépései során lassan kibontakozó zenei impulzusokat fejez ki, melyek egyaránt lehetnek olykor finoman harmonikusak, máskor disszonánsan zajosak. Rozi zenei struktúrái egy utazásra hívják a hallgatót; egy meditatív elmélyülésre, melyben a megújulás folytonos.

Testvérével, Mákó Márival közösen jegyzi a Palme d’Or-díjas 27 c. rövidfilm zenéjét, amellyel Eredeti Zene kategóriában több nemzetközi díjat is nyertek (Festival international du film d’animation d’Annec, Clermont-Ferrand International Short Film Festival, SoundTrack Cologne). Dolgozott már többek közt a Hodworks-szel, Biczók Annával vagy médiaművész testvérével, Mákó Borival is közös, audiovizuális előadásokon. Jelent már meg anyaga az EXILES, a Műhely (mint Tsering), vagy a Free Sequence kiadókon. Szervezőként tagja a 2019 óta aktív Noise n’ Roses-nak.

Keith Jarrett – Live in Norway 1972

Az egyik legmeghatározóbb zene, amit fel tudok idézni, hogy hallgattam, az Keith Jarrett egyik koncertfelvétele volt, ilyen 11-12 évesen. 10 éven keresztül tanultam zongorázni, és Jarrett játéka eléggé meghatározó hatással van arra, ahogyan a mai napig a hangszerhez nyúlok. Rájöttem, hogy az én szóló cuccaimban is egészen sok minden visszaköszön innen: Jarrett nagyon szép melódiákkal indít, aztán a lemez háromnegyedénél olyan szabad improvizációkba kezd, amitől leesik a fejed, majd megint visszatér egy harmonikusabb részre. Erre a hasonlóságra (Jarrett játéka és az enyém között) ma jöttem rá, ahogy vártalak, és újrahallgattam ezt a lemezt.

Én az a generáció vagyok, amelyik az internet hiányában megtapasztalta, hogy milyen az, amikor limitált a hozzáférés a zenéhez. Ha volt egy kazettád, akkor nem ugrálhattál könnyen és gyorsan a trekkek között, hanem végig kellett hallgatni őket. Ennek az volt a következménye, hogy egy kazettát milliószor meghallgatott az ember, és akár egy albumon belül is az volt, hogy mondjuk egyszer a harmadik szám volt a kedvenced, két hét múlva már a negyediket szeretted legjobban, ez pedig cirkulált.

Amiben kapcsolódást érzek Jarrett-tel, az a performansz strukturáltsága az élő játékaimban: ha el akarok mondani valamit a zenén keresztül, vagy valamilyen hangulatot, érzelmet szeretnék kifejezni, akkor nem egyből a legintenzívebb résszel kezdem, hanem van egy rávezetés. Így készítem fel a hallgatóságot arra, ami ezután fog következni. Erőszakos lenne, ha egyből belecsapnék az intenzív részbe. Ugyanakkor nemcsak arról van szó, hogy meg akarom kímélni a hallgatóságot attól, hogy egyből egy kiélezett hangzással kezdek, hanem nekem is szükségem van egy ráhangolódásra. Én sem tudom egyből kommunikálni zeneileg azt, ahova aztán elérek a hangszereimmel, ehhez pedig szükséges a hangszerekkel való bemelegedés az adott térben és időben.

Björk – Debut (1993)

Ez a kazi szintén olyan, amit nagyon sokszor meghallgattam. Ez volt Björk első albuma, az egész világ tulajdonképpen ekkor ismerte meg őt, mint szóló előadót. Björköt egy nagyon tehetséges zenésznek tartom, aki baromi bátran kever mindenféle műfaji elemet, ezeket pedig a saját személyes szűrőjén keresztül adja át. Szóval nekem Björk az, akit először láttam, hogy nőként hogyan tud iszonyatosan vagányul, nagyon okosan és jól kifejezni érzéseket és gondolatokat a zenéjén keresztül. És fiatal (és én is fiatal voltam akkor!), vagyis nekem ő olyan volt, mint egy filmbéli karakter, akivel tudtam azonosulni. Ezzel nem azt mondom, hogy én bármikor is Björk akartam volna lenni, egyszerűen csak az az energia, amit ő képviselt, nagyon inspirált.

Laurie Anderson – Bright Red (1994)

Na, Laurie Anderson: ő megint a szexi, női zenész kategória, aki elképesztően intelligens, ez az albuma pedig zseniális. Nekem ő egy olyan művész, aki a jelenlétéből zenél, vagyis bennem ő úgy él, hogy nem saját magán kívülről válogatja össze a zenei hatásokat, amikből építkezni szeretne, hanem ezek mind belőle jönnek, a zenéje pedig időtlenné válik. Ahogyan én érzem, Anderson az egész világot átengedni magán, ezáltal pedig létrejön valami, ami csak erre az egy emberre lesz jellemző. Ilyen még nekem David Bowie vagy Tom Waits is. Laurie Anderson zenéje számomra az időtlenséget szimbolizálja, azt a művészetet, ami mindig aktuális lesz. Ezt ennél jobban nem tudom és nem is akarom intellektualizálni, nekem a zene az érzelmekről szól, és én is ennek megfelelően próbálkozom [nevet]. Nagyon tetszett, hogy szintiket használ – szóval nem egy tipikus zenekari felállással dolgozik (gitár, dob stb.), hanem baromi izgalmas hangszíneket emel be.

Pat Metheny Group – First Circle (1984)

Azért imádtam Pat Metheny-nek ezt az anyagát, mert nekem ez egyfajta szeretetzene. Olyan akkordmenetek és harmóniaépítkezések vannak benne, amelyektől az ember legszívesebben kitárulkozna. Szépséget, melegséget fejez ki – amikor kiskoromban hallgattam, akkor az volt a primer benyomásom, hogy “Úristen, hát ez gyönyörű!”. Ami a saját zenémet illeti, sokszor nagyon zajos dolgokat játszom, de igazság szerint, a szívem legmélyén legszívesebben ilyen zenéket játszanék [nevet].

Mi ugye egy négy testvérből álló család vagyunk, ahol fiatal korunkban mindig elég hangos volt a ház, egy ilyen közegben pedig a zenehallgatás volt a safe space. Nekem ez azt jelentette, hogy felmentem az emeletes ágyam tetejére, felvettem a walkman-t, bekapcsoltam a zenét, és akkor nyugiban elvoltam. Az ilyen és ehhez hasonló elvonulásokhoz tökéletes volt Pat Metheny.

Aphex Twin – ...I Care Because You Do (1995)

A Jarrett-es és Metheny-s korszakaimban voltam ilyen tíz, tizenegy-két éves, viszont most ugranék kicsit az időben arra, amikor már nem csak otthon talált kazikat raktam be, hanem magamnak fedeztem fel izgalmasabb elektronikákat. Ilyen volt Aphex Twin is, főként az “I Care” anyag – leginkább azért, mert itt hallottam talán először igazán durva, nyers hangzásokat (ezen a lemezen van az azóta mémesült, székhúzós hang is).

[Hallgatjuk a Ventolin c. trekket az albumról] Most elkezdtem használni a Roland TR-8-at a SOMA Lyra-8 effektrészével, és olyan csodálatosan zajos, feedback-es kickeket tudtam kicsavarni belőle, amik gyönyörűen rezonálnak egymással. Az ilyen és ehhez hasonló ötletek is szinte biztos, hogy tudatalatt az Aphex Twin-es hallgatásaimhoz vezethetők vissza.

Az itt felsorolt  lemezek mindegyike olyan, hogy nemcsak fontos gyerekkori hallgatási élményekként maradtak meg, hanem valamilyen módon hatottak a jelenkori, zenészként végzett munkáimhoz is. Az egy személyben alkotó női előadók jelenléte, akik maguk hoztak létre egy saját világot, ez is nagyon fontos hatás volt. Az pedig, hogy éppen milyen zenét csinálok, hát ez az, hogy ezt kvázi nem én döntöm el – nem tudom, hogy ki dönti el [nevet]. Próbálok rákészülni, de volt már olyan tapasztalatom, hogy rosszul sül el az, hogy előre elhatározok valamit egy koncertre. Ha nem azzal megyek, amiben éppen vagyok, amit éppen élek és amit ki akarok fejezni (persze, azért figyelembe veszem, hogy milyen eseményre hívnak), ha nagyon kitalálom, hogy “én márpedig most ezt csinálom”, akkor az általában nem szokott működni, az itt és mostban jobban boldogulok.

Mákó Rozi zongorázik


(“Hány éves vagy ezen a képen?” – “Mittudomén!”)

Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.