Megjelenés: 2016. október 29.

Kiadó: ELEVATED

 

Benne van minden amit a mai kortárs, elektronikus hiphop mutációi lefednek.

Na, végre…egy elég erős válogatás kapható el az Elevated community konyhájából. Ez a csoportosulás dj-k és producerek, no meg a minőségi zene kedvelőinek csokorja, akik mára második válogatásukkal támadnak. Húsz számba sűrített időkapszula, hogy tudjuk mostanában mi történik az igen kreatív, földalatti zenei szférában. Én aszondom kishazánk bítmékerei igen is tudnak nemzetközi szinten kütyörészni.

Benne van minden amit a mai kortárs, elektronikus hiphop mutációi lefednek. Lehet nyugisan pillázni (High Love), komótosan bólogatni (Lusta Bítek) meg persze pattogni (MRBL). Vannak itt penge éles cinek, sánta dobok, füstös jazz és egy cseppnyi humor is. (“én egyszer szívtam életembem egy mari_huánás cigarettának a felét! – miérhagy_miért hagyta abba a felénél?” )

image

Essünk is neki egy-két tételnek ebből a nagy matériából!

Rögtön kezdeném a fent említett idézetetet tartalmazó trekkel, a Lusta Bítek-től (Smog), ami egy remek botladozó ütemű, jazz-es felhangú nuhiphop a két szegedi tagból álló formációtól. A kezdeti egyszerűbb skit zenékből egyre érdekesebb és tartalmasabb munkák születnek a kezeik alatt. Érezhető a rutinosabb átjárás a megkomponált ütem struktúrák és a különböző hangminták használata között. Itt van egy másik trú hiphop arc, Slow aka Zsigri Bálint, a honi J Dilla, aki állandóan vágdossa, hegyezi a bíteket, közben effekteskedik a most már soktagos SoulClap zenekarnak és tolja az új Slow Village projektjét. Rengeteg albumon és EP-n felel egy-egy szám alapjáért. Itt is hozza a tőle megszokott hangulatot, laza orgona, csöpp space szinti és mindez kitöltve súlyos méllyel az utolsó 50 másodpercre.

Na, de nehogy csak a nekem tetszőeket ajnározzam. Van itt olyan is ami számomra még mindíg sötét folt a vilanyzene ezen oldalán. Nos ez a trap, nekem üres hangvillodzásokkal telepakolt basszuskodás. Tapintható a kidolgozottság Myamo (Hoodwink) felvételében is, de a trap-re jellemző, ismétlődő lézerdiszkó hangtól elromlik. A másik ilyen Skrude x Apollo Dixon felvétele (Like ‘Dis), a szétvágdosott szövegminták folyamatos ismétlődése megzavarja, de műfajban tartja, a jól kidolgozott dob. Esetleg ha a végére sok a szétfaragott ütem, akkor Ao Uzzi kiegyenesíti (Mike Tyson) egy rövidke, régi hangzású house számmal.

Nincs más hátra, mint megszerezni/letölteni és hallgatni…hajrá!!!