A Farbwechsel 2012-ben indult, kiadványaikkal pedig új színt hoztak a hazai elektronikus zenei színtérbe: a kazettasistergéssel megáldott baljós downtempo, koszos ambient és kontemplatív house albumaik egy olyan új hangzást hoztak el, ami addig a magyar undergroundban nem nagyon volt jelen, legalábbis az általuk képviselt egységes arculattal, kitartással és csapatként való felállással biztosan nem.
A kiadó 2020 környékén egy kisebb szünetre vonult, azóta csak elszórtan jelentkeztek megjelenésekkel. 2023. szeptembere óta viszont ismét érezhetően megnőtt az aktivitás a kiadó háza táján, 2024-et pedig már ők maguk is a visszatérés éveként emlegetik. Ennek kapcsán ültünk le beszélgetni a kiadót jelenleg igazgató négy alapemberrel, hogy feltegyük a kérdést: mi újság most a Farbbal?
A beszélgetésre a Lahmacun stúdiójában került sor szeptember 17-én, a Farbwechsel részéről Mikolai Martin (S Olbricht), Nádházi Lajos (AIWA), Bánhalmi Erik (SVR101) és Boros Tamás aka. Borisz (kidwar) volt jelen, az MMN Mag részéről Bokor Péter és Nemerov Gábor. A beszélgetés visszahallgatható a Lahmacun rádió archívumából.
Visszaemlékezve a kiadó korai, aktív éveire, Martin elmondta, hogy akkoriban több sajtótól megkapták a “posztkommunista, melankolikus” jelzőket. Ezzel a jellemzéssel ő mindig is hadilábon állt, egyrészt mivel a “posztkommunista” jelzőt sokszor érezte egy egzotikus címkének, amit a nyugati újságírók előszeretettel szerettek rájuk aggatni, másrészt pedig sosem volt cél, hogy a Farbwechsel melankolikus zenéket adjon ki. Ez utóbbi állítására a SILF kiadványokat, vagy az AIWA zenéket hozta fel példának, amelyeket ő könnyedebb zenéknek tart – Erik viszont szintén érez egyfajta keserédességet a SILF-ben. Az tehát, hogy a SILF által képviselt lazább, nyáriasabb hangzás a kiadó diverzitását mutatja, vagy pedig egy szabályt erősítő kivétel, mindenki döntse el maga.
A Farbwechsel korai kommunikációjában gyakran hangzott el, hogy szeretnék Budapestet felhelyezni Európa kulturális térképére. Ez a több mint tíz évvel ezelőtt megfogalmazott manifesztó viszont 2024-re valamelyest árnyalódott: Martin úgy gondolja, hogy ma már jóval több elektronikus zenével foglalkozó indie kiadó van itthon, mint mikor ők indultak, így ezt a fajta kultúrmissziós szerepet már más csapatok is be tudják tölteni. Arra kérdésre pedig, hogy “mi a Farbwechsel most?”, csak annyit mondott: “öregfiúk zenélnek”.
(Hogy Martin fenti jellemzésében hány százalék irónia vagy szerénykedés van, azt nehéz megmondani, mindenesetre az MMN szerkesztőségének egyhangú álláspontja az, hogy minden bizonnyal valamennyivel több, mint nulla, mindemellett pedig az erőteljes bagatellizálás gyanúja is fennáll.)
A Farbwechsel idén már 4 új kiadvánnyal jelentkezett, számos újabb van a csőben, új alkotóként pedig feltűnt a színen (és a kiadói csapatban) Borisz is, aki kidwar néven ad ki zenéket. Elmondása szerint ő az elmúlt pár évben kezdett el összebarátkozni Martinnal, amiből hamar kialakult az együtt zenélés ötlete, majd konkrét foganatosítása is. Martin ekkor már tagja volt Kulcsár Gézával a kétszemélyes, industrial-drone zsánerekben mozgó DVX NVX formációban, ami Borisz csatlakozásával trióvá bővült.
Fontos kiemelni a kiadóról azt, ami egyébként sokat elmond annak 2010-es évekbeli jelentőségéről, hogy egy elég komoly ugródeszkaként tudott szolgálni több, a kiadóban ténykedő előadónak. Így tulajdonképpen teljesülni tudott az akkoriban megfogalmazott elképzelés, és valóban ismert lett a nyugati hallgatók, kiadók és a sajtó számára is több Farbwechseles előadó, mint például Route 8, S Olbricht és Imre Kiss, akik a londoni (mára már sajnos szitokszóvá vált) Lobster Theremin égisze alatt több lemezt is kihoztak. Emellett több Farbos zenész jelentetett meg a 2010-es évek közepén más európai kiadóknál is zenéket, (például S Olbricht az Opal Tapes-en, a UIQ-n; AIWA a Seagrave-en; Alpár a Jj funhouse-on, 12z az Other People-on stb.), illetve időközben egy erős japán fanbase is kialakult, amit S Olbricht és Imre Kiss 2018-as japán turnéja koronázott meg.
A fentieken túl ami még egy fontos és érdemi külföldi (és egyben magyar vonatkozású) visszajelzés volt a Farbwechselnek, hogy az első budapesti Boiler Room-hoz magyar részről csak a Farbwechselhez kötődő előadókat hívtak meg. Ez 2017 januárjában valósult meg Route 8-tel, Imre Kissel és S Olbrichttal, illetve az angol Snow Bone-nal és Jimmy Asquith-tal.
És hogy mi hozta el azt, hogy tetszhalott állapotából ismét életre keljen a Farbwechsel? Kis túlzással mindez Borisznak köszönhető. Borisz elmondása szerint a Martinnal közös találkozásai során ő csak “magyarázta a hülyeségeit, és mutogatta a dolgait”, ez pedig felébresztette Martinban azt a kiadó alapításakor is meglévő elképzelést, hogy ha már ennyi ötlet, zenei elképzelés és kiadatlan anyag van, akkor ezekkel mégiscsak kezdeni kellene valamit. Ezen túl pedig még szintén meghatározó élmény volt Martinnak a 2023-as Inota Fesztiválos fellépésük, ahol a már említett DVX NVX formációval zenéltek, ez pedig egy újabb plusz löket volt a Farbwechsel újbóli pályára állításához.
Ami a legfontosabb újdonság a megszokott ügymenethez képest, az az, hogy a jelenlegi tervek szerint a Farbwechsel (ahogyan az az idei kiadványaikon is látszik) kifejezetten 2-3 számos megjelenésekkel tervez, melyek kizárólag digitális formátumban lesznek elérhetők. A soronkövetkező megjelenések közt pedig csupa ismert név fog felbukkani, úgymint CT Kidobó, S Olbricht, kidwar, de lesz a hallgatóközönség számára új név is, mint például a japán Kiji Suedo.
Az egy órás beszélgetés vége szintén a kiadó jövőjére vonatkozó kérdéssel zárult: vajon a tervben lévő kiadványok, és az ehhez tartozó produceri kör egy szűkebb réteget fog képviselni, ezáltal a Farbwechsel meg kíván maradni egy zártabb rendszernek, vagy tervben van a nyitás újabb producerek, fiatalabb generációk felé? A válasz kétértelmű volt: egyrészt valóban terv a szűkebb produceri kör megtartása, mindemellett időről-időre szembesülnek a Farbosok is olyan demó anyagokkal, amiket kár lenne nem kiadni. Ilyen volt a 2015-ös Christian Koupa lemez, de ide sorolható a fentebb említett, remélhetőleg mihamarabb hallható Kiji Suedo anyag is. A verdikt válasz tehát az, hogy majd meglátják – ettől függetlenül viszont senki ne küldjön nekik demókat, teszik hozzá.
Fotók: Gabor Nemerov
Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.
Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
