Ha nem dolgoznék, is azt csinálnám, amit dolgozom – látogatás a Bastl Instrumentsnél

Két célom van jelenleg az életben: az egyik az, hogy olyan szakmai életet alakítsak ki magamnak, ami támogatja az intellektuális és egzisztenciális fejlődésemet, valamint, hogy a kutyám mindennap futkározhasson valahol.

Így gyakran ábrándozom arról, hogy milyen jó volna, ha a kutyámat időnként zsebre tehetném és vihetném magammal bárhova. Valószínűleg egy hasonló vágyálom vezérelhette 2016-ban a Bastl Instruments alapítóit, amikor létrehozták a Kastle-nek becézett zsebmodulár szintijüket, mellyel sikeresen megalapozták helyüket a nemzetközi szintetizátor piacon. Én is a zsebmodulárukon keresztül találkoztam előszőr a márkával, majd egy röpke kutakodás után rögtön a szívembe fúrta magát: a hangszereikhez nem csak egy használati útmutató jár, hanem komplett dokumentáció is, mely bárki számára lehetővé teszi, hogy megértse, hogy mit is tart a kezében, vagy akár saját igényeinek megfelelően alakítsa át azt. A jófejség-méterem már ettől a gesztustól a felsőértékekben táncolt, és csak ezután tudtam meg, hogy a csapat rengeteg oktatóvideót tesz közzé Youtubeon, workshopokat tart, létrehozott egy saját kiadót, nyitottak egy klubot, kialakítottak egy kávépörkölő manufaktúrát, és bárkit szívesen látnak zenélni a kertjükben. Májusban, egy teljesen más célú rezidenciáról kicsit ellógva látogattam el a Bastl bázisához azzal a szándékkal, hogy kiderítsem, hogy tényleg egy ilyen folyton aktív és önzetlen közösség hajtja-e a Bastl Instruments kerekeit, vagy csak találtam egy újabb, eszelős PR-ral rendelkező céget (spoiler: döntse el mindenki maga).

Brno egy kisvárosnak álcázott nagyváros. Széles, utcaköves utakkal, hatalmas teraszokkal, lézengő emberekkel. Nem láttam sietni senkit sehova. A település szélén, egy elhagyatott iskolaépületbe mentem, hogy meglátogassam a Bastl telephelyét. Ott volt minden a fejlesztői irodától kezdve a lézervágón, faprésen, munkaasztalokon, tesztelőpulton, csomagolón és a raktáron át minden, ami ahhoz kell, hogy megépüljön, majd használójához eljusson egy hangszer. A körbevezetést Tomáš Niesnernek köszönhettem, aki a cég gyártásvezetője (illetve zenész), majd fokozatosan egyre több munkatárs csatlakozott itt-ott hozzánk. A stúdiójukban is elidőztünk, ahol minden létező és még, vagy már nem létező Bastl hangszert megsimogathattam. A cég összesen 15 állandó alkalmazottal dolgozik, akik közül majdnem mindenki zenél és zajol. A beszélgetésekből egyértelművé vált számomra, hogy egy rakás olyan emberrel van dolgom, akik azért vannak itt, hogy megtalálják a konvencionális munka és a szenvedélyük közötti őszinte harmóniát.

A helynek korántsem volt kisüzem szaga. Az egész úgy nézett ki, mint egy Lego ház, melyet bármikor át lehet építeni, ha épp arra van szükség. Miután már kezdett kiszáradni a szám az ámulástól, az épület alsó szintjén található bárban sikerült visszanyernem a hidratáltságom (a beszélgetés ezt követő részét nevezhetjük informális interjúzásnak).

Az interjú során megtudtam, hogy az egész manufaktúra két barát, Václav Peloušek és Ondřej Merta hobbiprojektjéből nőtte ki magát. Václav és Ondřej különböző művészeti projektek keretein belül kis Arduino alapú hangszereket kezdtek el építgetni. A kezdő motivációt lényegében az akkori művészetsulis trendekkel való szembemenés adta. Ebben az időszakban (is) népszerűek voltak a különböző érzékelő elemekkel generált hangok beépítése az ilyen meg olyan projektekbe. Václav és Ondřej lényegében feltalálták a spanyolviaszt: potméterekkel, kábelekkel és billentyűkkel ékesítették a kütyüjeiket, majd csavartak az egészen és elkezdtek velejéig módosítgatható hangszereket gyártani mások számára is.

Egy idő után annyi megrendelést kaptak, hogy 2013-ban kénytelenek voltak céget alapítani és munkatársakat felvenni. Csupán 3 év kellett az áttörésükhöz, amikor a korábban említett zsebmodulárral jelentős figyelmet kaptak, és ezzel együtt elindult a folyamatos gyártás.

A cég a 10 éves fennállása során számos olyan tevékenységet végzett, amely nem hozott számukra bevételt. Például rendszeresen tartottak workshopokat, készítettek ismeretterjesztő videókat, és hosszan küzdöttek az önkormányzattal annak érdekében, hogy fenntartsák klubjukat, amely végül sajnos tiszavirág-életű lett.

Ondřej beszámolt arról, hogy vállalkozásként semmiféle támogatásra nem számíthatnak, valamint mivel városuk 2017 óta megkapta az Unesco által osztogatott City of Music titulust, a város mindent megtesz, hogy a kérdéses, a mainstream számára nem feltétlenül emészthető zenei projekteket elrejtse a városból. Azon túl, hogy az önkormányzat állandó nyomást gyakorol rájuk, a jelenlegi lefelé ívelő gazdasági helyzet, valamint az ennek ellenére egyre jobban növekvő konkurencia jelentősen megnehezíti az anyagi helyzetüket. Egyelőre nagyon alacsony lángon folytatják az oktatási tevékenységeiket. Nem fut, és nincs is tervben semmilyen új altruista tevékenység. A szoruló hurok miatt a vállalkozás továbbra sem teheti meg, hogy a hangszereik egyes komponenseit ne Kínából szerezzék be. Viszont ne pánikoljon senki: a nyílt forrásokkal megpakolt dokumentációk továbbra is elérhetőek lesznek minden terméknél.

A problémákról a találkozásunk végén beszélgettünk, a földszinten található bár előtti kertben. Egymás mellett üldögéltek jópáran a csapatból, hátukat a régi iskolaépületnek támasztották. Megkérdeztem, hogy költöznének-e egy támogatóbb városba, majd kánonban érkezett a nemleges válasz, majd a magyarázat, hogy Brnoban található a közösség szíve. 

Aztán hazajöttem, és mondtam pár embernek, hogy menjenek ki, mert ezt látni kell. Emcsi, Elod Janky (aka Alley Catss) és Prell így is tettek egy másik, három hetes rezidencia keretében. Ők élmények mellett hangokat is gyűjtöttek. 

Janky összedobott egy EP-félét:

Emcsi pedig felvett egy kellemes modulár-simogatást:

Hogy Prell mit csinált? Maradt olyan rejtélyes, mint amilyen lenni szokott.

A két rezidencia az Európai Unió és a Goethe Intézet támogatásával, a Culture Moves Europe keretében valósult meg.