Kiadó: Brain Fatigue

Megjelenés: 2016. július 13. / január 26.

A Brain Fatigue két kiadványa együtt sincs 25 perc. Az egyik befejezetlenségével nyúl mélyre és alkot tereket, a másik látszólag szarik bele magasról.

A Brain Fatigue kiadót bizonyára minden kulturált ember ismeri.

Nem is kiadó, hanem kollektíva, van egy blogjuk, képregényeket csinálnak, fanzine-okat adnak ki és osztogatnak az eseményeken, ahol megjelennek, volt kiállításuk is (nekem van tőlük pl. egy 2016-os naptáram), amúgy meg adnak ki digitálisan zenéket, többnyire a kollektívához köthető emberek projektjeit vagy egyszeri kísérleteit, többek között a tavalyi év legjobb magyar lemezét, a Céh duó Youth Is Impossible című anyagát (arról itt olvasható egy pont egy éve megjelent cikk). Én nem mindig tudom követni, hogy hányan állnak épp a Brain Fatigue mögött, jelenleg mindenesetre öten, köztük a Céh két tagja, Kiss Raymond és Kovács Gábor – előbbi még a Ship Arriving Too Late To Save A Drowning Bitch trióban indult, majd Bulkként folytatta egyedül; utóbbi a nemrég feloszlott DerTanz énekeseként lett ismert, amúgy meg Új Bála néven játszik technót mostanában. További Brain Fatigue-tagok: Labus Máté, Terjék Diána, Végh Krisztián, és különféle álneveik, inkarnációik.

A BF jelentette meg egy-két hete Gulyás Árpád (egyébként az egykori DerTanz basszusgitárosa), azaz Lanuk legújabb anyagát is, nevezzük minialbumnak vagy akárminek, Lanuk esetében nem feltétlenül van az ilyen kategóriáknak jelentősége.

 

 

Lanuk elsősorban élőben játszik improvizatív, analóg és absztrakt elektronikát, a rögzített felvételek természete néha ellent is mond ennek, hiányozhat belőlük a tér, a hang fizikuma, a pillanat logikátlansága stb. Ennek ellenére a tT című anyag éppen töredezettségével és befejezetlenségével nyúl mélyre, teremt űrt és teret. Egy nemrég adott interjújából  is kiderül, hogy hiba lenne Lanuk zenéjét technoid struktúrák halmazaként vagy hangfetisizmusként értelmezni: a négyszámos egység tele van érzelmi töltettel, él, szorong, lélegzik, akadozottan lélegzik. Csavar az egészben, hogy az 59 című track pl. bizarr technostruktúrát követ, egy ideig. Illik mindehhez a furán-digitálisan lebegő állati csonk a Kovács Gábor által készített borítón.

És akkor, ha már itt vagyunk, nézzük meg a BF egy januári megjelenését is, Kiss Raymond készítette Thee Representative néven, a sokatmondó Jump Over the Age szójáték a címe, és tőle némiképp szokatlan módon nem gitározik, vagy nem csak gitározik, hanem különféle elektronikus zajokat, mintákat, eszközöket használ rajta.

 

 

A borítójához hasonlóan valódi kollázs-zene, 12 perc az egész. Négy szám, mindegyik címében más-más évszám, illetve egy-egy helyszín (pl. 2007: Attic Room), rajtuk industrial-idm-core, pszeudo-poszt-chillwave, power elektronika, sludge, kiberdoom stb. Kellemesen öntörvényű, de azért erősen kötődik a kétezres évek fordulójának bizonyos amerikai underground tendenciáihoz. Ha pedig az ember túllép azon, hogy “hű, de összevissza van minden”, és elkezdi végre hallgatni a zenét, akkor egy csomó érzékeny és izgalmas apróságra is felfigyelhet.