A legenda szerint Nibiru a Naprendszer tizedik bolygója, amely ha összeütközik a Földdel, véget vet az itteni élet eddig ismert formáinak. Ebből a feltételezésből kiindulva az előadás azzal foglalkozik, mi történhet még a Földön ezután. A bolygó jövőjével kapcsolatos valós és fiktív aggodalmakat, a gyermekkor bizonytalanságait és a felnőtté válás rítusait az alkotók egy játékos, fantasztikus keretbe helyezik. A Nibiru az újrakezdés lehetőségeit mutatja be egy ember utáni világban, ahol az előítéletek és a bezárkózás helyett kreativitásra és spontán alkotásra van szükség.

Január 22-én, a nextfeszten került bemutatásra a Nibiru a Trafó színpadán, mely Vadas Zsófia Tamara táncművész-koreográfus, Tóth Márton Emil képzőművész és Gryllus Ábris médiaművész közös munkája. Gryllust emlegettük már a blogon, szerepelt track friendben, ismerhetitek számos projekt és formáció kapcsán: megjelent a Farbwechselen önállóan, valamint Farkas Miklóssal alkotott FOR. névre hallgató duójával ugyanitt, illetve egy másik album az Exiles gondozásában is még tavaly májusban. Plusz menő, hogy azóta hallhattunk FOR. tracket Pálfi György új filmjében, Az Úr hangjában.

Saját elmondásuk szerint:

A munkafolyamat egy kollektív kísérlet, amely a művészeti ágak közötti átjáráson és a generációk közti tudáscserén alapul. Az előadás csupán egy állomása a közös munkának, azzal a céllal jön létre, hogy a résztvevők elképzelései és ötletei minél nagyobb teret kapjanak, és minél teljesebb formában megvalósulhassanak.

Én viszonylag tájékozatlanul érkeztem az előadásra január 23-án, bízva a Vadas féle színvonalban, így meglepetésként ért, hogy ő maga nem is táncol, az előadás leginkább egy gyerekek által létrehozott mozgásszínház/performansz/installáció műfaji metszeteként definiálható. Gyerekekkel pedig bizonyára nagyon nehéz dolgozni, és külön buktatója lehetne a dolognak, hogy nem feltétlenül egy korosztály állt színpadra, a 10 és 20 év közötti táncos lányok között elég nagy volt a szórás. Számomra kicsit nehezen is indult az előadás, de be kellett látnom, hogy simán működik a koncepció – kis fókusz a bonyolult és profi táncmozdulatokon, cserébe rengeteg szép térforma, de lehetne beszélni meglepő és okos eszközhasználatról, szerkezetről és szimbolikáról. A díszlet és a jelmezek is nagyon rendben voltak, általában véve egy szép, megfontolt, a rendelkezésre álló forrásokat izgalmasan felhasználó előadásról van szó, amely vizuális élmény terén a legkellemesebb színházi élmények között foglalt helyet.

Na de a zene. Szintén nehézkesen indult egy, a dobhártyának kissé fájdalmas gitártémával, amiről nem tudtam eldönteni, hogy hangosítási gebasz, vagy direkt ennyire idegen és torz (hallottam már torz gitárokat, az a gyanúm, hogy nem az én befogadóképességemmel volt a probléma). Amikor ezen az első pár, nehéz percen átestünk, minden a helyére került. Semmi világmegváltót nem vártam, elvégre táncolható zenére volt szükség, megtartva a balanszot a látvány és a hang között. Zeneileg is inkább az okos megoldások és a merészség nyűgözött le. Rengeteget adott például a darab rituális szimbolikájához a lányok közös éneklése (több szólamban, kitalált űrlény-nyelven írt dalszöveggel), melyet ráadásul az egyik táncos dobgépen ütött egyszerű ritmusa kísért (nagyon menő). Futurisztikus törzsiség, élő elektronika, igazi kortárs ínyencség. Egyébként általában teljesen korrekt drone/techno szólt, zeneileg pont azt a minőséget kaptam, amire Gryllus zenéjét illető előműveltségem alapján számítottam. A kedvenc jelenetem a tradicionális ipari technora mániákusan rohangáló lánycsapat volt, nem tudom, mit szóltam volna hozzá 11-12 évesen, hogy emberek ezt önszántukból hallgatják.

Kísérletinek kísérleti, de műfajához képest kifejezetten szuggesztív és befogadható a Nibiru. Szkeptikus lettem volna a koncepcióval kapcsolatban, ha rendesen utánanézek, de legrosszabb esetben egy kellemeset csalódom. Merem remélni, hogy lesz még műsoron, és kellő visszhangot kap addig, mert ez olyan stabil pont lehet a kortárs művészetben, amiből lehet, sőt kell inspirálódni (közös törekvés, kidolgozottság, műfaji összhang és áthallások mindenféle allűr nélkül). Addig is terítéken a trió következő munkája, a Sleeping Beauty Project a MU Színházban márciusban, valószínűleg szintén kötelező darab.