Az a prioritás, hogy zenét és kultúrát közvetítsünk – Atno interjú

Az Atno 2025 májusán nyílt meg a Népszigeten, a vasúti híd lábánál. Az Atno Forge névre hallgató egykori motorépítő műhelyben már korábban – a Covid előtt – is megfordultak események, de állandó klubként azóta üzemel, hogy Várkonyi André (mhmm), Buchmüller Bálint és Szaszák Bence (Right Time, Totoya klub) triója beköltöztette szerelemprojektjét.

MMN: Kik vagytok ti, és micsoda az Atno?

Bálint: Hárman vagyunk a szellemi alkotói a helynek Andréval és Bencével. Én a vendéglátás fronton dolgozom itt az Atnoban, illetve az operatív dolgok nagy részét én viszem. 

André: Én programszervező vagyok és mindenes. Bence a technikai vezetőnk, ő felel a hangrendszerért, fényekért és mindenért, ami az épülettel kapcsolatos. A csapatnak még része Szabó R. János, a fotósunk, videósunk, és a kreatív direktora a projektnek; Meszlényi Gábor, a világ legjobb technikusa; Szilágyi Anna, a grafikusunk; és Vim, a kommunikációsunk. Programos téren újabb csapattagjaink Kéninger Krisztián, Glücker Roland, és Klöpfler-Topor Tibor. Emellett próbálkozunk bontogatni a szárnyainkat élő zenei szervezés terén. Nagyjából ez a csapat dolgozik jelenleg a mindennapi működésünkön. Shoutoutolnék még Izrael Norbertnek, a főbérlőnknek, aki nélkül ez a projekt nem jöhetett volna létre.

Bálint: És még shoutout a pultfelelősöknek, Csak Katának és Kovács Boldizsárnak. 

André: Hogy mi az Atno pontosan, az még most van kialakulóban. Szeretnénk, ha az elektronikus zene csak egy része lenne a klubnak – ehhez értünk jelenleg a legjobban, de szeretnénk színesíteni más műfajú zenei programokkal. Nemrég elindult a délutáni-kora esti nyitvatartásunk is az eseményeink napjain, lemezbolttal, kocsmázósabb hangulattal.

Bálint: Főleg, hogy van egy tök jó kertünk. Nagyon szeretnénk, hogy napközben is fröccsöző emberek töltsék meg. Májustól csatlakozott hozzánk a Oida csapata, akik a kerti konyhánkban varázsolnak Tűz-hey! néven csütörtöktől szombatig. Főként grill fogásokat készítenek, volt már 8 órán át sült malac császár, ázsiai csirkeszárny, vagy épp mascarponés grill ananász. Számomra szinte hihetetlen, hogy egy ekkora helyiségből ilyen színvonalas és változatos főételeket tudnak összedobni.

MMN: Hogy találtátok meg ezt a helyet?

Bálint: Amikor elkezdtünk tavaly rendezvényhelyszínt keresni, akkor jutott eszünkbe az Atno Forge, ahova André szervezett egy mhmm bulit 2018-ban. Megkerestük Norbit, és kiderült, hogy ő szeretne valakit, aki folyamatosan tudná működtetni ezt a varázslatos helyszínt. Tulajdonképpen ő csinált ebből a lelakott, üresen álló szellemcsarnokból egy használható vendéglátóegységet, vízvezetékkel, elektromossággal és hasonlók. Ő csinálta az Atno Forge-ot is, ami előttünk ad-hoc rendezvényhelyszínként üzemelt itt vagy 8 évig.

André: Ő egy ilyen ezermester ember, motorokkal és autókkal is foglalkozik, fémhez, fához, mindenhez ért. Ez nála egy központi elem, de emellett mindig szeretett volna itt egy állandó klubot üzemeltetni. Egy ideje már gondolkodtunk azon hárman, hogy nyitnánk közösen egy vendéglátó/szórakozóhelyet, aminek a kapcsán tavaly nagyon pórul jártunk egy másik épülettel a városban, és ennek a traumája miatt kicsit fel is adtuk, hogy állandó helyet nyissunk – inkább kitelepülős, egy-egy estés alkalmakat szerettünk volna csinálni. De ide megérkezve gyorsan úgy alakult a beszélgetés, hogy itt meg tudnánk csinálni azt az álomklubot, amit gyakorlatilag 2022 óta szerettünk volna így együtt.

MMN: Nagyon büszkének tűntök a hangtechnikátokra. Meséljetek róla kérlek.

Bence: A hangrendszerünk a Hangmaffia védjegyét viseli, és van benne 8 darab 21 inches szubláda, illetve 2x2 line array. A 8 szub egy kicsit túlzás a hely méretéhez és adottságaihoz képest, de azzal, hogy az alapvető 4 darabot megdupláztuk, könnyebb volt orvosolni az épület akusztikai problémáit.

Bálint: Elég izgalmas akusztikája van ennek a térnek, zegzugos, és össze-vissza pattog minden hang, úgyhogy az egy több hetes folyamat volt, hogy rendesen be legyen állítva. A mostani hangcuccal kapcsolatban kiemelném, hogy fantasztikusan szép és pontos szubokat tud, és pont annyira lustákat, amitől egy kicsit otthonos hatása lesz, amit én nagyon szeretek.

Bence: Egy Sikaflex nevű szélvédőragasztóval mentünk végig az összes ablakon, amit Norbi ajánlott, amikor megkérdeztük, hogy ő mit javasolna ehhez. Először nem vette komolyan a kérdést, azt gondolta, hogy ezt úgysem fogjuk beadni rendesen, hanem majd megcsináljuk egyszerűen valami szilikonnal. Aztán Gábor ismét rákérdezett, hogy mégis milyen anyag lenne erősebb és időjárásállóbb, és ezt ajánlotta. Volt is neki épp egy pár rúddal, amit odaadott, mi pedig kipróbáltuk, és tulajdonképpen ráragadtunk hetekre erre a melóra.

Bálint: Ezelőtt ilyen kiszáradt, gittes, 80 éves szigetelés volt ezen a 200 darab ablakon, amitől brutálisan rezgett az egész.

Bence: Most már kívül-belül meg vannak ragasztva, masszívan ragaszkodnak az ablakkerethez, és ezáltal körülbelül 90-92%-kal sikerült csökkentenünk a beltérben hallható rezgéseket, amiket a hangrendszer okoz. Egy kicsit embert próbáló feladat volt, sőt inkább már lelki gyakorlat az, amikor két hete bent álltunk a forróságban tavaly nyáron, és folyamatosan a szubokat járattuk és rezgettük a házat. Már olyan paranoiásak voltunk, hogy minden ciccenést meghallottunk, és azt hittük, hogy ennek sosem lesz vége. Aztán rákapcsoltuk a toppokat, és rájöttünk, hogy ezeket a kiküszöbölhetetlen ciccenéseket már elfedik a magasabb frekvenciák, és ez így jó lesz.

André: A hangzás nekünk az egyik legfőbb prioritás, és ennek a helyszínnek vannak hátrányai, de ami az egyik legnagyobb előnye, az az, hogy itt nincs hangpara. 

MMN: A látványelemek, fénytechnika a klubhelyiségben meglehetősen visszafogott, számomra nagy felüdülés. Ez összecseng talán a hanggal kapcsolatos igényetekkel is, mert nagyobb fókuszt biztosít a zenehallgatásnak. Vagy csak simán ez tetszik?

Bálint: Bíró Tádé, Meszlényi Gábor, Péter Attila és Csiszár Mátyás munkája a látvány. Nagyon szeretjük a füstöt, és ahhoz szerintem különösen jól áll ez a fény, ahogy megszínezi a ködöt.

André: Nagyon örülök, hogy így fogalmaztál, mert gyakorlatilag szóról szóra ez volt a briefemben, amikor elkezdtünk dolgozni a srácokkal a fénytechnikán. Igyekeztünk tanulni azokból a szakmai élményekből, amiket összeszedtünk ezelőtt, és hát van egy csomó olyan helyszín, ahol minket is zavar az arcunkba tolt fény.

Bálint: Norbi mindig ezt emlegeti nekünk, hogy mi állandóan sötétet akarunk mindenhol. Amit még megemlítenék, azok a háromszögek a tánctér felett, amik mindenfélét tudnak, ezek is Bíró Tádéék keze munkája. De néha más alkotásokat is hoztak, ez nem egy ilyen ideforrott dolog, illetve néha átrakosgatjuk ezeket is különböző pozíciókba.

André: Frissíteni szeretnénk ezt is folyamatosan. Azt nem szeretnénk, hogy visszajössz egy évvel azután, hogy flesselted ezeket a háromszögeket, és ugyanaz a két háromszög ugyanúgy mozog ott. Amit ezzel kapcsolatban még behoznék, hogy a tánctéren vakuzást sem szeretnénk, a fotósainktól is azt kérjük, hogy ettől tartózkodjanak, és ha muszáj, akkor legfeljebb a DJ-re vakuzzanak. De én egyébként a véletlenül vakuzásnak túl gyakori elkövetője vagyok, még nekem is javítanom kell ezen.

Bálint: A házirendünkben is szerepel, hogy vakuzást nem szeretnénk. Legjobb esetben persze semmilyen telefonozást, inkább azt javasoljuk, hogy mélyüljenek el az emberek a zenei élményekben.

MMN: Hasonló klubokban előfordul azért a no photo policy, ugyanakkor meg akkor saját fotós anyagot sem csinálhatnátok. Meg hát persze a bulikból Instagram sztorizás nektek is ingyen-reklám.

André: Nem akarok nagyon “mély” lenni, de a dolgok betiltását én gyakran kontraproduktívnak tartom, és ezt sok dologra lehetne mondani a társadalomban.

Bálint: Ajánlásokat teszünk.

MMN: Budapesti viszonylatban meghökkentően olcsók az Atnoban a belépőjegyek, és az italpult árai is barátiak. Voltam nálatok olyan, két külföldi fellépős bulin, amire 1000 forintért be tud jönni az, aki este 10 előtt érkezik. Ha rosszat akarnék gondolni rólatok, akkor eljátszanék a gondolattal, hogy ez csak kezdeti marketing-fogás, és hogy a jó világ addig tart csak, amíg az emberek beszoknak az új helyre, mert hosszú távon nem tűnik fenntarthatónak. Milyen stratégia vagy misszió áll emögött az árképzés mögött? 

André: Szerintem nagyon jegyár-érzékeny a magyar közönség, emellett pedig van egy olyan összgazdasági helyzet az országban és a világban, ami még nagyobb nyomást helyez az emberekre. Már hallottam egyébként embereket úgy fogalmazni, hogy “retro” áraink vannak. Szóval az abszolút tudatos, hogy megfizethetőek legyünk.

Az, hogy este 10 előtt 1000 forintért meg lehet nézni két nemzetközi fellépőt… Így sem jönnek ki az emberek (nevet). Szeretnénk motiválni az embereket, hogy merjenek 25-30-40 percet utazni egy helyre, ráadásul korán. Ennek a kultúrája nagyon nincs meg itthon, és még távol vagyunk attól a népszerűségtől, ami egyáltalán fenntarthatóvá tesz egy ilyen klubot. 

Azt azért elmondanám, hogy a jegyek árképzése egyszerűen a program költségvetése alapján történik, ami a belvárosi klubokban gyakran nem csak így működik, hanem rárakódik az, hogy belvárosi, népszerű, satöbbi. Illetve ebben az időszakban ez egy loss leader stratégia is, szóval elfogadunk egyfajta veszteséget azért, hogy az emberek bejöjjenek a boltba vásárolni a termékünket, ami a mi esetünkben ugye az alkohol. Ahhoz, hogy fenntarthatóak legyünk, most népszerűsödnünk kell, de nekem semmiképp sem az a tervem, hogy amikor ez eljön, akkor majd megemeljük az árakat. Az a prioritás, hogy zenét és kultúrát közvetítsünk az embereknek.

Bálint: Nehéz a jövőre vonatkozóan bármit mondani, de én úgy gondolom, hogy nem az az 5-10 darab 1000 forintos első jegy fog bármit meghatározni.

André: Az emberek 90%-a így is este 11 után érkezik általában, amikor meg már 4000 forint körül van a jegy. Ez a zene-headeknek egy kedvesség.

Bálint: Ott próbálunk még okosítani a dolgokon, hogy sok házi készítésű dolog került az itallapra, például a szirupok, limonádék. Ezekre alacsonyabb az ÁFA is. Sokszor csinálunk akciókat, amikor mondjuk olcsón lehet kipróbálni valami extra dolgot. Ezek gyakran olyankor fordulnak elő, amikor valamelyik beszállítónk hoz nekünk promóciós céllal valami új piát, és akkor ezeket így tök jól fel tudjuk használni. Nekem célom, hogy nagyon széles választék legyen égetett szeszből és bármilyen italból, és hogy ezeket ki is próbálják az emberek. És nyilván ha egy italból 3800 forintba kerül négy cent, akkor azt nem fogják olyan bátran kipróbálni. Szóval van egy ilyen úgymond edukatív oldala ennek az árképzésnek. 

MMN: Milyen kihívásokba ütköztetek a felújítások során? Lassan egy év távlatából nézve mennyire értékelitek optimális helynek az Atno épületét és környezetét?

Bálint: A legelső, legnagyobb problémánk, az a WC-helyzet volt. Úgy indultunk, hogy kettő darab WC volt összesen, és hát az nem volt elég, úgyhogy Norbi épített nekünk még hármat. Mivel viszont ugye egy szigeten vagyunk, így érdekes a csatornázás. Ennek az egész telepnek van egy közös csatornája, ami egy giga céghez kapcsolódik, akiken keresztül lehet csak bármit csinálni, akár kihívni egy vízvezetékszerelőt vagy duguláselhárítást. Több százezer forintok mentek el duguláselhárításokra, mert hát jött föl a padlóból a dolog.

Aztán jött a pult kérdése. Régen volt itt egy benti pult, ami viszont nagyon picinek bizonyult, úgyhogy elkezdtünk álmodozni. Aztán kiderült, hogy mindenféle hatósági dolgok miatt egy módja van megcsinálni ezt kint, és az az, ha egy mozgó büfékocsiba építjük meg. Úgyhogy vettünk egy ilyen büfékocsit, és azt alakítottuk át úgy, hogy legyen benne komoly koktélpult és hasonlók. Ez egy több hónapos munka volt.

André: Ez az egyik legnagyobb kihívás volt. Azt hittük, hogy ez tavaly augusztus végére meglesz, és őszre készült csak el. Aztán a következő kihívás volt a beltér felszabadítása, sok-sok köbméternyi cucc kikerült innen. Betonoztunk egy csomót is itt bent, javítottuk a biztonságot, és növeltük az elérhető teret.

Bálint: De hands-down a legnagyobb dolog, amire egyáltalán nem készültünk fel, hogy télen hogyan fogunk üzemelni. Nem volt semmi esővédettség eredetileg, a pult és a WC-k is csak a szabad ég alatt voltak elérhetőek, úgyhogy ezt gyorsan meg kellett oldanunk. Norbi segítségével építettünk egy 120 négyzetméteres téli kertet – ami szerintem még nekünk is meglepő a mai napig, hogy ezt hogy sikerült összehoznunk 12 nap alatt. Ennek az oldalai kivehetőek, úgyhogy most a nyári szezonban oldalról nyitott, de esővédett térként üzemel.

MMN: Bence, amikor a múltkor itt jártam, akkor te éppen nyakig egy csatornában voltál. 

Bence: Én nagyon sok mindent tanultam amióta ebben az épületben vagyok vagyok. Mindig is érdekeltek bizonyos olyan munkák, folyamatok, szerszámhasználatok és egyéb praktikák, amiket itt most el tudtam sajátítani. Ez nem feltétlenül csak annak köszönhető, hogy én voltam rá nyitott, inkább a helyzet hozta így – sokszor muszáj volt, sokszor fájdalmasan muszáj volt. De én hálás vagyok minden fájdalmas percnek, mert annyival többnek és boldogabbnak érzem magam. És ha az egy fél köbméter szarba belenyúlás, vállig, csupasz kézzel, nekem az is örömet tud már okozni, mert cserébe megoldok problémákat, és tanulok valami újat ezzel kapcsolatban. Vagy akár saját magammal kapcsolatban is, hogy hogyan tudom még jobban kitolni a határaimat, hogy fizikailag meddig bírok ébren maradni, és mentálisan mennyire tudom egészségesen tartani magamat, vagy akár hogy az érzékszerveimmel hogyan bánjak, például egy ilyen esetben, mint amit említettem. Először egy kicsit nehéz volt kizárni a szagokat, de aztán már olyan jól ment, hogy a csőgörényes szakember kábé könyörgött nekem, hogy menjek vele dolgozni.

MMN: Próbálkoztatok egy másik helyen is korábban, a volt Menta terasz helyén a Margit-körúton, ami végül sosem nyílt meg. Mi történt ott?

André: Előre nem látható, közel életveszélyes statikai problémái voltak az épületnek, amit nagyjából 3-4 hónap munka után fedeztünk fel, és aminek a közös megjavításáról nem tudtunk megegyezni a tulajdonosokkal. És ennek az önálló megoldása annyi pénzbe került volna, amennyink nem volt. 

Miben más – ha bármiben – az Atno, mint amit az eredeti helyen terveztetek megvalósítani?

André: A Margit-körúti épület pincéje lett volna az, ami az Atno lett, a földszinten lett volna a lemezbolt és egy bisztró. Az a hely, azt hiszem, nagyjából 1200 négyzetméter volt, és szerintem egyikünk sem arra gondolt eredetileg, hogy egy ilyen hatalmas helyet üzemeltessünk, de nagyon sok helyszínt megnéztünk, és még így is ez tűnt a legjobb opciónak. Ott a bisztró és a delikátesz lett volna az, ami itt egyáltalán nem valósult meg, de szerintem erre nem is vágyunk ebben a pillanatban. Én abból a szempontból jobban örülök ennek a helynek, hogy amit ott a pincében nem tudtunk volna megcsinálni, és amihez igazából értünk, azt itt sokkal jobban meg tudjuk valósítani.

Bálint: Azt azért én nem gondolom, hogy az Atno valósult volna meg a pincében. Ott elég sok számunkra ismeretlen terület lett volna, melegkonyhával egyikünk sem dolgozott még például. Azóta a Margit-negyed amúgy is durva változásokon esett át…

André: Nagyon sajnálom, ami ott történt, mert szerintem nagyon rosszul lett kezelve. Nagyon alul lett szabályozva, a vállalkozók pedig felelőtlenül használták a városrészt. Utána meg bekapcsolt az a jó magyar reflex, hogy akkor tiltsunk be mindent, mert senki sem akar vele árnyaltabban foglalkozni.

Anno volt is olyan beszélgetésünk, ahol már előre gondolkodtatok olyan stratégiákban, hogy hogy lehet majd együttműködni a lakóközösséggel, hogy ne legyen az a feszültség, ami a legtöbb hely kapcsán felmerül.

André: Igen, csak pénteki éjszakai nyitvatartással kezdeni mondjuk, a hangszigetelésre odafigyelni, a szabályokat nem kiskapuzni. Mindig a kiskapuzásból van a gond, és hogy nem akarnak elég energiát fektetni a helyzetek emberi kezelésébe. Ebben az éjszakai kultúrában visszatérő probléma, hogy ha valaki felelőtlenül viselkedik, akkor utána mindenki megég. Bulihelyszínek kapcsán is ezt tapasztaltam az mhmm szervezése során, hogy elmentünk egy helyszínre, ahol előtte nem nagyon volt még ilyen esemény, megcsináltuk, aztán mások is elkezdek ugyanoda szervezni, és pár bulival később a tulajdonos örökre elvesztette az ezzel kapcsolatos nyitottságát. Lenne még mit fejlődnünk felelős szervezés, a lakóközösség- és  hangproblémák kezelése terén.

Van az a provokatív érv, hogy nem muszáj a belvárosban élni, ez egyszerűen a városi működés velejárója, és aki nyugalomra vágyik, költözzön vidékre.

Bálint: A szakdolgozatomat pont a szórakozónegyedek lakókörnyezetre gyakorolt hatásáról írtam. Szerintem tökéletes egyensúly sosem lesz, és mindkét félnek törekednie kell a kompromisszumra. A városfejlődésre egyébként óriási hatással van egy új szórakozóhely vagy vendéglátóipari egység: ez egy mintázat, hogy valami kihalt, elhasznált környezetbe beköltözik egy klub épp azért, hogy ott tudjon hangoskodni, amitől az egész környék felkapottabb lesz, elkezd ide áramlani a pénz, és lassan felépülni a lakónegyed, ami aztán elüldözi innen a szórakozóhelyeket, ők meg költöznek tovább. Berlin konkrétan egy ilyen csigaalakzatban épült fel, kezdve Mittével, amit szétbombáztak a világháború alatt, ahova odaköltöztek a szórakozóhelyek, majd a dzsentrifikáció hatására mindig egy szomszédos kerületbe költöztek, ahogy megjelentek a felhőkarcolók. 

Szerintem egy ideális világban ez a környék is kinőné magát valami nagyobbá, és ennek az első lépései már talán történnek is. Sokaktól hallottuk, amióta ideköltöztünk, hogy mintha alakulna valami itt a Népszigeten, ami jó lenne, mert ez a környék még mindig eléggé mostoha. Ide kell vonzani a fiatalokat kultúrával, izgalmas programokkal, hogy a városfejlődésnek ez egy következő lépcsőfoka lehessen. Egy Margit-körút esetében nem tudom, hogy mi a jó megoldás. Ritkán vannak megkérdezve a szakszervezetek és vendéglátóhelyek.

André: De részben meg tudjuk, hogy mi a megoldás, és el is kezdtük csinálni a Margit-körúton. Egyszerűen átmentünk a szomszédba hangot mérni. Szerintem igaza van annak is, aki lakos, és zavarja a zaj. Én is egy kocsma felett lakom, és tényleg vállalhatatlan – üvegek törnek, emberek verekednek, van egy csávó, aki egy ostorral szokott esténként csapkodni. De vannak olyan helyek, akik szerintem jól csinálják, például a Hintaló iszoda, akiket én nagyra tartok – náluk egy időben állt egy ember a bejáratban, és szólt az embereknek, hogy halkabbak legyenek az utcán. Szerintem vannak megoldások, csak nem foglalkoznak vele eleget a vállalkozók.

Bálint: A közösségi összefogás és megoldáskeresés szerintem kicsit kívül esik a hivatalokban dolgozók érdeklődési és fizetési körén is. A Margit-körúton is sokkal egyszerűbb volt azt mondani, hogy mostantól senkinek semmit, mint megoldást keresni, vagy esetenként kezelni az ügyeket.

André: Nem volt meg az a rendszerváltás nálunk, hogy ennek kultúrája kialakulhasson.

A Margit-körúthoz képest most viszonylag kint vagytok a városból. Hogyan érintett benneteket ez a költözés, problémaként éltétek-e meg, vagy örültök, hogy nem a centrumban vagytok?

André: Kihívás a távolság, de ilyen hangot elérni csak azért tudunk, mert nem zavarunk rezidenciális környéket, a hangszigetelés és az akusztika iszonyatosan drága lenne egy belvárosi helyen.

Bálint: Az, hogy ennyire kint vagyunk, a személyes életemre csodálatos hatással van. A mentális állapotom nagyon sokat javult azáltal, hogy egész nyáron itt vagyok kint a természetben. Imádom, hogy nem kell egyáltalán a belvárosban lennem, nincs nagy nyüzsgés, magunk vagyunk. Nem olyan, mint egy Margit-sziget, tényleg nagyon vad, elhagyatott hangulata van ennek a Népszigetnek. Hódokkal találkozunk, vaddisznókkal, rókákkal. Múltkor egy ló is volt itt, mondjuk az a lovardából szaladt ki.

André: Hétköznap olyan nyugalom és csend van. Összehasonlíthatatlan azzal, mintha a belvárosban dekkolnánk.

Általános jelenség, amit például a prágai Ankali is visszhangzott a velük készített interjúnkban, hogy az emberek – manapság – meglehetősen lusták, ha a város külső kerületeibe kell merészkedni bulizni. A budapestiekre ez talán különösképpen igaz, sokan próbálkoztak az utóbbi években belvároson kívül szórakozóhelyet nyitni, de kevés sikerrel jártak. Holott voltak olyan releváns helyek, mint az R33 vagy a Supersonic, ahova legalább annyit kellett utazni, mint az Atnoba. Mi változott szerintetek, ami miatt kérdésessé vált, hogy egy külkerületi hely működik-e Budapesten? Nektek mi a tapasztalatotok a kiutazási hajlandósággal?

Bálint: Nem gondolom, hogy ne lennének most is kezdeményezések. Távol van tőlünk, de ott van például az Arzenál, ami szintén utazós, de oda több ezer ember kimegy egy hétvégén. Az biztos, hogy az a fajta programozás, amit mi csinálunk, az nem fog akkora tömegeket megmozgatni, mint egy ilyen divatosabb, technósabb irány.

André: Szerintem ha nem is évtizedekbe, de pár évbe még biztos belekerül, hogy változni tudjon az, hogy nem szeretnek utazni az emberek.

Bálint: Fontos, hogy valahogy nagy nehezen kirángassuk ide az embereket, mert ekkor jellemzően rájönnek, hogy nem is vagyunk olyan messze. Innen a Deák 25 perc. Rá kell még jönni, hogy mi kell a magyar embernek, hogy kijöjjön ide, de azért határozottan növekvő számokat tapasztalunk látogatottságban.

André: Én Londonban jártam egyetemre és dolgoztam utána pár évig, ott teljesen normális az, hogy egy órát utazol valahova. 

Az Atno véleményem szerint az egyetlen elektronikus zenére fókuszáló, innovatívan kurált klub jelenleg Budapesten, ahol gyakran találkozom számomra még ismeretlen fellépők neveivel, meglepő lineupokkal, elektronikus zenei diverzitással és egyedi sorozat-koncepciókkal. Tulajdonképpen az én életemben a LÄRM óta az első igazi klub-benyomás. Miért kellett erre ennyit várni, hova tűnt az igény, vagy miért nem mernek hasonlót csinálni a belvárosi/nagy szórakozóhelyek?

Bálint: Sokat gondolkodom azon, hogy attól számít-e sikeresnek egy klub, hogy mainstream lesz. Külföldön látunk rá példát, hogy ennek nem kell így lennie. De az biztos, hogy a varázsnak itt egy nagyon nagy százaléka az, hogy a fő csapattagok itt vannak minden egyes hétvégén, és hogy ők látják el azokat a feladatokat, amiket, ha nagyon sikeres lenne a klub, le tudnánk adogatni. Szerintem ez adja a szépségét és különlegességét a helynek.

André: Sok munka. Többet beszélünk a szervezőkkel, átgondoljuk, hogy ez egy péntek vagy egy szombat, a hónapnak melyik része, hogy mennyire ütközik két program egy hétvégén vagy akár egy hónapban… Ez mind több beszélgetés, chatüzenet, telefonhívás, mint messengeren gyorsan elhívni a haverodat zenélni.

Szomorúvá tesz, és ezt szívesen kimondom, mert dolgoztam ilyen helyen és átéltem, hogy egy belvárosi klubban, amikor van egy karácsonyi buli vagy egy tíz éves szülinap, akkor csak az elmúlt egy évből vannak emberek a lineupon. Hogy az elmúlt 5-10 évben mi történt, az el van felejtve, és itt emberi életekről van szó. Sok embert tönkretesz, hogy belefeccölsz iszonyatosan sok időt ebbe a szakmába, de ha nem úgy helyezkedsz, politizálsz, akkor ki vagy írva a történelemből, soha többé nem hallanak rólad az emberek. 

Pont a napokban gondolkodtam ezen, amikor a LÄRM neve kétszer is bekerült az egyik klubestünk leírásába, hogy akár jó, akár nem, szerintem mi ezt a stafétabotot próbáljuk meg továbbvinni. Szerintem van erre lappangó igény, de újra fel kell építeni a közönségben.

Amire te utalsz, azt én ilyen “pióca-promóter kultúrának” hívom. Tud két dolog nagyon hasonlóan kinézni, és mégis teljesen más, buli-buli. Most az, hogy kicsapsz egy grafikát, elhívod a legnépszerűbb 10-15 DJ-t, kiírod, hogy “fogy az early bird, ne maradj le!”... Szerintem látszik, hogy ez elhasználja a kulturális értékét ezeknek a helyeknek és szervezőknek. Ezért vannak most tele belvárosi klubbok mindenféle fantázianevű sorozatokkal, mert egyszerűen elfogytak a promóterek.

Bálint: Az is van, hogy nagyon megdrágult minden, a bérleti díjak is, és egy csapatnak össze kell gereblyéznie minimum félmillió forintot csak azért, hogy ki tudja fizetni a helyet és elhívja a haverjait DJ-zni. És akkor azzal szembesülnek még a legnagyobb szervezőcsapatok is, mint ami a LavaLavával is történt, hogy le kell mondaniuk egy bulit, mert nem fogynak a jegyek.

André: Mindennek ellenére próbálunk nem ellenpólusa lenni ezeknek a helyeknek, csak egy alternatívát szeretnénk nyújtani. Az, hogy ugyanaz a 10-15 ember zenéljen egy helyen, ez nem jó, de ugyanakkor meg nagyon nagy ereje van annak, ha egy klubnak kvázi rezidensei vannak. Ezt próbáljuk kiegyensúlyozni, hogy legyenek olyan fellépők, akiket itt fedezel fel, és legyenek olyanok, akiket ha bármikor meghallgatsz, az egy jó élmény, és részben arról ismered ezt a helyet, hogy ő itt szokott zenélni. A belvárosi helyek ezt viszik túlzásba.

Bálint: Lehet, hogy ez azért annyira feltűnő nekünk, mert olyan kevés klub van. Igazából ugyanazok a tulajdonosi körök játszatják ezeket a neveket, és egyszerűen nincsen több független csapat, aki klubot csinálna. Nagyon örülnénk neki, ha lenne még 5-10 Atno a városban.

André: Nagyon sokat tudnék fröcsögni erről, de engem tényleg az érdekel, hogy mondjuk a Gólya, Kripta, No Space, Három Holló vagy a Lahmacun rádió és a Pók közönsége szeret-e minket, és hogy velük megtaláljuk-e a közös hangot. Nagyon örülnék, ha az a tendencia alakulna ki, hogy egy este ezekről a helyekről átjönnének ide egy koncert vagy alapozás után az emberek, vagy ha a nyári szezonban nálunk söröznének mielőtt egy buliba mennek az említett testvér-helyekre.

Ha szervezőként megkeresem az Atnot, mi történik pontosan? Kritizáljátok a bérleti díjakat, de nálatok nincs bérleti díj?

André: Annak érdekében, hogy fenntartható vállalkozást tudjunk üzemeltetni, nem tudjuk kikerülni a bérleti díjakat külső szervezőknél. Bónusz rendszerrel dolgozunk, célunk osztozni a jó eredményeken. A bérleti díj, avagy a klub jussa, több formát tud ölteni attól függően, hogy az illető milyen szervezési attitűddel érkezik, illetve milyen hosszú a rendezvény és mennyi munkaerőt igényel. Van olyan, akivel fix bérleti díjjal, van akivel door deal-ben dolgozunk, százalékos leadóval a jegybevételből, jegyártól függően meghatározva. Idővel, kellő bizalommal és teljesítménnyel vannak olyanok, akikkel eljutunk a közös finanszírozásig, de azok általában olyan projektek, ahol komolyan részt veszünk a rendezvény szervezésének kreatív folyamatában, koncepciójában, grafikájában, szövegezésében. Illetve van még az a kategóriájú közösségi szervező, akit nagyon nem a pénz motivál, és egészen minimális program költségekkel csoda bulikat hoznak hozzánk. Ez a varázslat része, a nem-szakmázós része, aminek a szűrési folyamatát nehéz is körbeírni, nehéz üzleti kontextusba helyezni. 

Mi a helyzet a lemezbolttal?

Bence: A lemezbolt egy kicsit öncélú: arra vagyok kíváncsi, hogy DJ szemmel mennyire hajlandóak az emberek váltani arról, hogy a Discogson éljenek folyamatosan, és hogy minden árképzést onnan vegyenek, és ezek alapján értékeljenek kiadványokat; gyűjtő szemmel pedig kíváncsi vagyok arra, hogy mennyire vásárolnak meg tételeket azért, mert az az adott sorozatgyártás vagy kiadó diszkográfiájából az az egyetlen hiányzó darab. 

Érdekel, hogy tényleg az számít-e az embereknek, hogy milyen minőségű zenék milyen minőségű nyomáson helyezkednek el. Ez azért egy fontos pontja a lemezboltnak, mert lehetőséget biztosítunk az embereknek arra, hogy meghallgassák a lemezeket. Nem lehet csak az alapján mérlegelni egy lemez hangzását, hogy milyen információt helyeznek el egy weboldalon, Discogson vagy a lemez borítóján, hogy hol készült, milyen eljárással, milyen eszközökkel. Szerintem nagyon fontos, ha már egy ilyen fizikai hanghordozóról beszélünk, hogy a kapcsolat úgy tud kialakulni és elmélyülni a dologgal, ha meghallgathatod. Ahogy a digitális preview verzió felkerül az internetre, fennáll a veszélye, hogy ez a preview nem megfelelő minőségű, vagy persze hogy egy vinyl rip, de még ha egy stúdió minőségű flacot is hallgatsz meg, az sem fedi a valóságot. Egy dolog fedi a valóságot, ha meghallgatod a lemezt.

Egy másik fontos pontja a lemezboltnak, hogy leginkább helyi, magyar DJ-ket és gyűjtőket szeretnék kiszolgálni, tehát nem szeretnék webshopot fenntartani vagy Discogs seller profilt létrehozni, és legszívesebben nem engedném külföldre továbbadni ezeket a lemezeket. Próbáltam nem csak a saját fejemmel gondolkodni, amikor összegyűjtöttem az induló lemezkollekciót, és nagyon izgatott vagyok azzal kapcsolatban, hogy mennyire tudok egy látásmódra kerülni más zenei stílusú DJ-kkel, hallgatókkal és gyűjtőkkel.

Jól értem, hogy effektíve nem lesz bontatlan lemez, a sosem játszott példányok sem?

Bence: Amiből csak egy darab van, azt első körben kihelyezem a polcra, és megnézem, hogy mennyire érdeklődnek így iránta az emberek. Ha egy pár hét után azt látom, hogy az érdeklődés megvan, de tettlegességig nem fajul, abban az esetben én örömmel kibontom, az árát pedig ezzel együtt lejjebb viszem, hisz ezzel már csökken az értéke valamilyen szempontból. A legkevésbé szeretném kereskedelmi szempontból megközelíteni a dolgot. Boltnak nevezni is, hát ha nem is fájdalmas, de mindenképpen furcsa. Inkább kíváncsiskodás, ismerkedés és kapcsolatteremtés a cél, mintsem egy termék eladása.

Két nappal az április 12-i választások előtt az előző kormány egy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásról rendelkezett, amely 3000 lakás építését teszi lehetővé a Népszigeten, veszélyeztetve azt a területet, ahol az Atno is elhelyezkedik. Mit tudtok erről mondani, mikor valósulhat meg ez szerintetek, mennyire aggaszt benneteket? 

Bálint: A tulajdonosoktól kapott információink alapján úgy tudjuk, hogy nincsen végleges döntés a terület sorsával kapcsolatban. De nem szeretnénk emiatt azzal kampányolni, hogy “addig gyertek, amíg lehet”. Igyekszünk nem foglalkozni a dologgal, nyomjuk, amíg lehetőségünk van rá.

Mik a terveitek a közeli és a távoli jövőre?

André: Szeretném, ha még diverzebbé válna a programozásunk, ha egy hétvége alatt egészen más szubkultúrák és eltérő érdeklődési körrel rendelkező emberek találnák meg azt a programot és közeget, ami nekik tetszik. 

Bálint: Vendéglátós fronton ugyanezt tudom elmondani, italismeretekhez kapcsolódó workshopok és egyéb izgalmak biztosan várhatóak. Illetve a következő télre sokkal jobban fel fogunk készülni. Nehéz távlatokban gondolkodni, mert folyamatosan annyira sok mindennel van tele a fejünk, aminek holnapra kész kell lennie, hogy ez a pillanat most a jelen-jövő-múlt, minden egyszerre.

André: Még mindig nagyon sokat tanulunk hétről-hétre. Igyekszünk adaptálódni és bővülni kínálatban, illetve zenészeknek és szervezőknek egyfajta oázist nyújtani ezzel a hellyel. És amilyen hiányosságot érezhet most bárki, vendégek vagy szervezők a programkínálatban vagy a vendéglátásban, az nem tudatos, pusztán csak ezek azok a dolgok, amiket most tanulunk. Én próbálok arra törekedni, hogy ez ne a mi álomklubunk legyen, hanem hogy nagyon sok különböző emberé.