Az egyik legaranyosabb videóra vett pillanat lehet a magyar elektronikus (tánc)zenetörténelemből a tavalyi Acideal Alkotótábor pályázat 23. percétől az, amikor az előadók mögött a dubtechnótól megihletődött két, szintén zenész úr vélhetőleg hozzávetőlegesen 25 éve először ül be bátortalanul a háttérben álló, látványosan alulméretezett hintába azon az eseményen, amelyről ebben a cikkben szó lesz. Kellett még pár hónap, miután ezt először láttam, hogy megtudjam, mi is ez az utópisztikusnak ható, felnőtt zeneóvoda, amelybe a videó betekintést nyújt. Három, a nagyvilágban szétszóródott, de ennek az okán is hazatérő fiatal magyar producer szervezte meg idén már második alkalommal a “producer retreat” (munka)címre hallgató, két napos eseményt a videón is szereplő, nagyvázsonyi házikóban. Bala (Välth), Dávid (Noumena) és Geri (Knoll) Belgiumban, egy hasonló programon szerzett tapasztalataikból építkezve, már-már megható tudatossággal és önzetlenséggel igyekeznek megteremteni az elektronikus zeneszerzés optimális körülményeit kis közösségüknek – velük beszélgettünk.

Hol találkoztatok először a koncepcióval, ami az eseményt inspirálta?

Bala: Egy kanadai ismerősünkön – Jean-Patrice Rémillard aka Pheek – keresztül ismertük meg a koncepciót, aki rendszeresen szervez ilyeneket ott. Két éve Brüsszelben is csinált egyet, amire végül hármasban mentünk. Én elég szoros kapcsolatban vagyok vele, sokat dolgozunk is együtt, úgyhogy biztos volt, hogy ha áthozza ezt a programot Európába, akkor nekem el kell mennem. Itt ismertük meg közelebbről, hogy miről szól ez az egész, mi a gondolat mögötte, és hogy miért jó. Akivel eredetileg terveztem menni, neki közbejött valami, és így jött Geri a képbe.

Geri: Egy pár hónapja nagyjából tudtam már, hogy ez micsoda, mire belekeveredtem, de nagyon új volt ez egyszerre mindhármunknak. Brüsszeltől pár kilométerre, egy tanyán volt ez a retreat, ez inspirálta azt, amit elkezdtünk a következő évtől csinálni.

Dávid: Nekem sem egy nagyon előre tervezett dolog volt, egy groningeni barátom mondta, hogy van ez a dolog, van még egy hely, és hogy nem szeretnék-e hozzá csatlakozni. Először komoly félelmek voltak bennem a dologgal kapcsolatban, hogy ki tudja, mi lesz itt, mennyire professzionális környezet, mit keresek én majd ott stb., de arra gondoltam, hogy ez egy lehetőség, hogy kimozduljak kicsit a komfortzónámból. És érdekes mód pont egy új komfortzóna alakult ki számomra ott. Teljesen más volt, mint ahogy elképzeltem, pozitív értelemben.

Bala, említetted, hogy megismertétek ezt a “gondolatot” a retreat mögött. Meg tudnátok fogalmazni, hogy mi ennek a műfajnak a szellemisége?

Bala: Szerintem az alapgondolat az, hogy egy biztonságos környezetet tudjon teremteni producereknek, amelyben szabadon tudnak alkotni, egymással kollaborálni, és megosztani a tapasztalataikat, ötleteiket, vagy csak közösen létezni ebben az itt létrejövő kreatív térben. Kicsit megfoghatatlan, de már ahogy az egész program strukturálva van, az megteremt egy olyan atmoszférát, ami nagyon ösztönzi a kreativitást, legalábbis nekem. Brüsszelben, és később egy másik alkalommal Berlinben, aztán a saját retreatjeinken is ez volt a tapasztalatom, hogy egy nagyon kreatív környezetet lehet teremteni azáltal, ha egy pár előre lefektetett szabályt betartunk.

Dávid: Én is nagyon fontosnak éreztem ezt a biztonságos környezet aspektust, ami már ott indul, hogy a megérkezéstől kezdve jelen van egy általános vendégszeretet, főzünk rájuk, együtt vacsorázunk. Egy másik fontos dolog a feedback, hogy nem ítélkezünk egymás és egymás munkája felett, és megpróbáljuk objektív szempontok mentén, de mégis csak a saját véleményünket kifejezni. Ezzel kapcsolatban mindenképpen törekszünk az egyenlőségre, hogy persze vannak résztvevők, akik tapasztaltabbak, de senki ne érezze azt, hogy kevesebb mondjuk azért, mert nem olyan régóta végez produceri munkát. Fontos az is, hogy mindenki meg tudja fogalmazni azt, hogy miért van itt, mi a zenéjével a szándéka, és mit szeretne egy ilyen hétvégéből kivenni. Többen mondták már a mi retreatünk alatt is, hogy ezek a gyakorlatok megteremtenek egyfajta alternatív valóságot, ahol semmi más nem történik és számít, mint az alkotás, nem is gondolkodunk más dolgokon. Közösséget is teremt, és ezáltal bizonyosságot ad abban, hogy nem vagyunk egyedül azzal, hogy ilyen kocka dolgokkal foglalkozunk, meg kütyüket nyomkodunk, ami gyakran még azoknak is fura lehet, akik egyébként járnak elektronikus zenei rendezvényekre. Ez különösen fontos azért is, mert a produceri működés gyakran elég magányos dolog.

Geri: Nekem is az a fontos, hogy egy olyan környezetet teremtsünk, ami minél jobban ösztönzi ezt a szabad, támogatott, visszajelzésekkel teli, közös munkát. Én is teljesen kiszakadtam a valóságból minden alkalommal, és csak a kreativitás, zene és tanulás volt a fókusz. 

Dávid: Valamennyire egy állomásnak is fel tudom fogni a retreatet, ami évről évre lenyomata tud lenni egy produceri utazásnak.

Bala: A mi retreatünkre a legtöbben klubzenei vonalról érkeznek, és maga a klubkörnyezet nem a legalkalmasabb arra, hogy azokról a dolgokról beszélgessünk, amikről lehetőség nyílik egy ilyen helyzetben. Lényegében kiemeljük a klubzenét a klubból.

Dávid: Van egy fontos gap aközött, ahogy és ahol a klubzene megszólal és a háttér között, ahogy és ahol készül. Ennek a háttérnek szeretnénk a dimenzióit kinyitni, hogy milyen terekben fordulhat elő ez a folyamat.

Geri: Még két praktikus dolgot hozzávennék ehhez: az egyik, hogy valamilyen struktúrát adjunk ennek az egésznek, hogy hogy érdemes gondolkodni zenéről vagy nekiállni a zeneírásnak, a másik pedig az ellátás, hogy ne legyen az probléma, hogy mit egyenek, ne kelljen főzniük stb.

Bala: Szerintem ez nagyon fontos, hogy ha az alapszükségletek ellátását kivesszük az egyenletből, akkor végül is tényleg csak az alkotás marad. Nekem ez Brüsszelben tök jól esett, hogy egyszer csak szól valaki, hogy amúgy kész az ebéd. Szóval próbáljuk ellátni az alapszükségleteit a résztvevőknek, hogy ők meg a kreatív szükségleteiket tudják kielégíteni.

Dávid: Mamahotel zenenappalival.

Milyen benyomásaitok voltak ezen a brüsszeli eseményen? Mi győzött meg arról, hogy szükség van erre Magyarországon/a ti köreitekben is?

Geri: Engem az győzött meg, ahogy én éreztem magam ott, és a realizáció, hogy ezt mennyire könnyű lenne lefordítani a magyar közegre is. Illetve az, hogy mennyire közel éreztem magam a többi résztvevőhöz, olyan emberekhez, akiket előtte nem is ismertem, és hogy ez mekkora érték lehet egy olyan közegben, ahol egyébként középtávról, az éjszakából ismerik egymást a legtöbben.

Dávid: Én évek óta Hollandiában élek, úgyhogy nincs már annyi kapcsolatom a magyar közeghez, mint a többieknek, úgyhogy részben az is volt a motivációm, hogy szeretnék megismerni több embert a szcénából. Rengeteg tehetség van otthon, akiknek segíthet ez a dolog, hogy még többet kihozzanak magukból. Illetve, nem tudom, hogy a többiekben is megfogalmazódott-e ez, de nekem mindenképpen célom a produceri együttműködés kultúráját is kultiválni.

Bala: Igen, ez az együttműködés gyakran háttérbe szorul, legalábbis az utóbbi időben ez az érzése az embernek, hogy inkább állandóan nyomulni kell, ha szeretnél valamit elérni. Pheeknek is ez az egyik vesszőparipája, amit évek óta kommunikál, hogy együtt csinálni dolgokat sokkal jobb, mint egyedül, és ezáltal az egyéni fejlődés is gyorsabb. A brüsszeli retreaten voltak mindenhonnan emberek, Hollandiából, Nagy-Britanniából, Kanadából, és ahhoz képest, hogy soha nem találkoztunk még előtte, valahogy mégis azonnal klikkeltek az emberek. Brüsszel után abban biztos voltam, hogy ez a koncepció teljesen működőképes, de olyan gondolatom egyből nem volt, hogy ezt nekünk vinni kéne valahova, Dávidtól jött az ötlet. Abból a szempontból egyszerű volt, hogy egy kidolgozott koncepciót vettünk át, és konzultáltunk is Pheekkel, hogy ő mit gondol. Egy az egyben persze nem tudtuk volna megvalósítani azt, amit ő, mivel neki van ebben 30 év tapasztalata, de végül is az ő segítségével tudtuk úgy alakítani a programot, hogy számunkra is megvalósítható legyen.

Dávid: Amit egy az egyben átemeltünk, az a feedback-adás elve, illetve a józanság. Nekem ez annyira megtetszett, hogy szerettem volna mindenképpen átemelni. A hazai szcéna is – mint a legtöbb – gyakran összekapcsolja a zenét és az alkoholt illetve szerhasználatot, és fontos volt, hogy a józan alkotás örömét erősítsük. Ez egy eszköz arra, hogy maximálisan tudjuk tartani a fókuszt, és hogy semmiképpen se menjen át egy házibuli-jellegű dologba. 

Bala: Ez egy nagyon fontos szempont, mert szerintem csak így tud működni. Örökké tud mindenki zenéről beszélni, ha ehhez vegyül még egy pár sör is, akkor annak sosincs vége, és pont az alkotás maradna ki az egészből. Akkor átcsapna egy buli-hétvégébe, ami teljesen legitim, ha az a cél, viszont itt nem az.

Dávid: Vannak, akiknek ezt nehezebb vállalni, mert az alkotási folyamatuknak része az, hogy megisznak mellé egy sört vagy elszívnak egy cigit. Nem akarjuk azt mondani, hogy nem lehet ezt így csinálni, van, akinek ez tökre működik. Mi viszont szeretnénk, hogy ez a dolog egységes legyen minden résztvevőnél, így könnyebb egy csoportot és egy helyszínt is rendben tartani.

Hogy néz ki egy ilyen hétvége? Mi változott idén az első évhez képest?

Dávid: Akár kezdhetjük az első meetingtől is: az esemény előtt egy-két héttel tartunk egy megbeszélést a résztvevőkkel, ahol elmagyarázzuk a koncepciót, az alapszabályokat lefektetjük, kérdésekre válaszolunk. A helyszínre – egy otthonos kis vidéki nyaraló a Balaton közelében, amely összesen 16 főt bír el – pénteken délután/kora este érkeznek meg a résztvevők. 

Geri: Második éve béreljük ezt a helyszínt a hétvégére. Nagyon kedves öregúr itt a házigazda, néha be is néz, belehallgat, hogy mit csinálunk éppen. 

Dávid: Az első program egy közös vacsora, amit… hát, kijelenthetjük szerintem, hogy Bala a főszakácsunk, úgyhogy ezért többnyire ő a felelős. Ez kötetlen, beszélgetünk, finomat eszünk, jól elvagyunk. Ezt követi a listening- illetve feedback session, ahol meghallgatunk mindenkitől egy friss szerzeményt, amivel kapcsolatban az alkotó ezt megelőzően megfogalmazza, hogy mi volt a célja vele, esetleg milyen helyzetben íródott, hol szeretné, ha lejátszanák stb., erre pedig a közösség feedbacket ad arra vonatkozóan, hogy ezt a szándékot mennyire sikerült, az ő benyomásuk szerint, elérni, illetve hogy mi jó, mi működik, esetleg min lehetne még dolgozni.

Geri: Eddig még sosem sikerült az első este befejezni ezt a kört, úgyhogy a másnap úgy indul, hogy mi felkelünk egy kicsit korábban, kipakoljuk a reggelit, és utána befejezzük a listening sessiont. Érdemes olyan zenét hozni, ami az alkotó aktuális stílusát, munkafolyamatait, céljait reprezentálja, mert ez egy bemutatkozó kör is, ahol az is kiderülhet a résztvevők számára, hogy számukra kivel érdemes beszélgetni, kollaborálni. Ez egy intenzív mélyvíz az elején, elég védtelen szituáció, de nagyon kinyitja a dolgokat. Utána belekezdünk a szabad zeneírásba, majd ebédelünk, és ezt követi az első workshop. Workshopot a tapasztaltabb résztvevőink szoktak tartani közvetlenül az étkezést követően, ahol a hallottakat az ebéddel együtt lehet emészteni. Sokféle workshop volt már, egy alkalommal például foley hangokat vettünk fel a ház körül, és ezekből írtunk együtt zenét, de volt már komplett mixing-mastering kurzus is Raqpar barátunktól, aki egy 40 oldalas pdf-fel is készült ehhez.

Bala: Ez az előadás csodálatos volt, hihetetlenül felkészült, szakirodalmat csatolt, komolyan akadémiai szint. Végül három órásra sikerült, viszont ez arra is rávilágított, hogy a workshopokat valahogy limitálni kell fél-egy órára, hogy ezáltal is több időt tudjunk biztosítani a szabad alkotásra. Szombat reggel ez elkezdődik, ami onnantól lavinaszerűen megindul, nehéz kirántani az embereket ebből a kreatív flowból. Meg hát nem is nagyon szeretnénk, mert tök jó látni, nekem mindig nagyon pozitív benézni mondjuk a nappaliba, és látni, hogy mindenki mint az őrült nyomja a kütyüket meg laptopokat. Kívülről mondjuk borzasztóan vicces lehet, ha valaki be találna nézni az ablakon, aki nem tudja, hogy itt mi történik… Vasárnap ez az egész újrakezdődik, alkotunk, van esetleg egy workshop. Aztán, mielőtt az első ember elindulna haza, leülünk együtt, és mindenki elmondja, hogy mi az, amit innen hazavisz, mi volt a benyomása. Ez is egy feedback-kör, de inkább felénk, a táborra vonatkozóan. Nagyjából ennyi a program, az idő nagy része a szabad alkotással telik, ez is a lényeg. Azért nem mindenkinek adatik meg otthon, hogy szombat reggeltől vasárnap estig csak zenét írjon, itt meg igen.

Mi a kütyü-laptop arány? Nem tudják-e sokkal kevésbé kihasználni a helyzetet a szoftveresek, mint a hardveresek?

Bala: Idén elég sok volt a vas, több, mint tavaly. De teljesen működik a csak szoftveres dolgozás is, nem is szeretnénk azt éreztetni, hogy ide csak kütyükkel lehet jönni. 

Dávid: Jó lehetőség is azoknak, akik nem használnak hardvert, hogy kipróbáljanak dolgokat.

Geri: Én is ezt csináltam, a tábort követően vettem meg nemrég az új grooveboxomat, amivel már korábban szemeztem, és ott pont ki tudtam próbálni valakiét.

Említettétek, hogy produceri lét magányos tud lenni. Miért nincs sokkal több kollaboráció ebben a szcénában?

Bala: Én sok emberrel próbáltam már közösen zenélni, és ezeknek a próbálkozásoknak csak a töredékéből lett valami. Sok aspektusa van, hogy mitől vagy mitől nem működik, a földrajzi az egyik, és az emberek csak egy részének fekszik az emailen fájlokkal pingpongozás, van, akivel személyesen, egy térben kell lenni, együtt nyomkodni a kütyüket; aztán, hogy ezekből el is készül-e valami, az már egy másik kérdés. Szerintem kell egy erős személyes kapcsolódás ahhoz, hogy valakik tudjanak együtt dolgozni. Emellett pedig, hát, történik az élet, mindenki fut maga és a dolgai után, és az a nagyon kevés idő, amit az ember rá tud szánni a zeneírásra, azt lehet, hogy a saját dolgaival töltené, ami jó is, meg nem is jó. Azért szerintem törekedni kellene arra, hogy többet kollaboráljunk, de hogy ezt hogy lehet jól működtetni, azt még nem tudom. Az akarat valószínűleg sokakban megvan, de nem tudják kivitelezni, túl nagy falatnak tűnhet az időt és a technikai feltételeket megteremteni rá.

Amiket elmondasz, azok azért a zenekaroknak is mind problémái lehetnek, mégis rengeteg zenekar van.

Dávid: Számomra az a különbség, hogy az elektronikus zenének, mondjuk leginkább az Abletonozásnak, van egy nagyon hangsúlyos mérnöki munka része, nagyon apró részletek hosszadalmas kimunkálása, ami egy elmerülős folyamat. Viszont a retreaten érdekes, hogy ott is a saját munkámat végzem, de valahogy sokkal jobban tudok fókuszálni, ha látom, hogy körülöttem mindenki ugyanazt csinálja, illetve hogy akár meg tudok állni egy pillanatra másodvéleményt kérni. A környezet is segít, hogy nem abban a térben vagyok, ahol egyébként alszom, főzök, mosok stb., szóval élem az életem nap mint nap.

Bala: A hangszeres zenészek teljesen egymásra vannak utalva, ha mondjuk rock zenét akarnak csinálni, már csak abból a fizikai adottságból kiindulva, hogy maximum két keze van valakinek, nem tud egyszerre gitározni és dobolni. Az elektronikus zenéhez viszont egy számítógépen kívül semmire nincs szükséged, úgyhogy inkább elmarad a kollaboráció. Kicsit egoista dolog is.

Dávid: Szerintem is, egy saját világ, elképzelés, hangzás megteremtése. Az egy kérdés, hogy ez így ideális-e, de túl könnyű ahhoz egyedül megvalósítani, hogy a közös munka akadályain önként át akarja küzdeni magát az ember.

Mik a leggyakrabban visszatérő akadályok, amelyekkel a (ti köreitekben mozgó) producerek találkoznak? 

Dávid: Szerintem a megrekedés, nagyon sokan mondják, hogy nem tudnak számokat befejezni, megakadnak egy loopnál vagy egy 80%-ig kidolgozott számnál. A retreat ebből a szempontból hasznos, mert ilyenkor tudunk segíteni egymásnak, hogy hogy keveredjünk ki ebből, hogy mi hiányzik vagy éppen mi túl sok a számban. 

Bala: Amit magamon és a környezetemen tapasztalok, hogy ez egy hatalmas érzelmi és motivációs hullámvasút – vannak nagyon nagy magaslatok, amikor minden passzol, és csak úgy folyik ki az új ötlet, és vannak nagy mélységek, amikor minden ötlet úgy tűnik, mintha halálra lenne ítélve. A “writer’s block”, amit Dávid mond, azt többen említették ezen és az előző retreaten is. De olyan visszajelzés is jött, hogy egy hónapokig tartó ilyen helyzetet pont a retreat oldott fel egy résztvevőben.

Geri: Nekem fontos felismerés volt, hogy mások is pontosan ugyanezekkel a problémákkal küzdenek. Számomra nagyon megkönnyítette azt, hogy hogyan értékeljem, amikor én is épp egy ilyen kreatív hullámvölgyben vagyok, és hogy ne azzal nehezítsem meg még inkább a dolgom, hogy azon stresszelek, hogy mások mennyivel produktívabbak, gyorsabbak, ügyesebbek stb.

Dávid: Számomra is fontos volt ez a “demisztifikáció”, hogy milyen nagyszerű producerek és munkák mögött milyen hátterek vannak, sokszor milyen triviális, ösztönös megoldások, szerény körülmények vagy nagy küzdelmek. Sokat segít a perfekcionizmus leküzdésében ezzel szembesülni.

Technikai vagy szemléletmódbeli tanácsokkal láttátok el egymást inkább? Mennyire sikerül szerintetek a résztvevőknek az eltérő technológiáktól és eszközparkoktól függetlenül is átemelni tudást a saját gyakorlatukba?

Geri: A belga retreaten számomra teljesen új dimenzió volt, hogy van ilyen az elektronikus zeneszerzésben, hogy szemléletmód, és nem csak technikai kérdések. Nálunk szerintem elég vegyes, sok olyan tipp és trükk merül fel, ami teljesen platform- vagy hardverfüggetlen.

Bala: Már azáltal, hogy ezt az egészet megszervezzük, mi is egy szemléletmódot szeretnénk közvetíteni. Az eseményen már inkább a technikai diskurzuson van a hangsúly. Ez a Pheek által szervezett retreatben egy kicsit más, nála egy főcsapás ennek az egésznek a pszichológiája, mivel hosszú éve foglalkozik ezekkel a problémákkal, hogy hogyan lehet például valakit kibillenteni egy ilyen “writer’s block” szituációból. Csak hogy egy példát mondjak, nem feltétlenül kéne célnak lennie, hogy valaki teljesen elkészüljön egy számmal, hanem lehet úgy is alkotni, hogy nem szeretnél végterméket látni belőle, és maga a folyamat tud kreatív kielégülést nyújtani. Mi ezt egyelőre nem tudnánk hitelesen átadni, mert összeadva sincs annyi tapasztalatunk, mint neki, úgyhogy ez nekünk nem fókusz.

Dávid: A kettő azért összefügg, a workshopok tekintetében is megvolt az a balansz, hogy volt arról is szó, hogy hogyan kell egy zenét professzionálisan elkészíteni, de arról is, hogy milyen módszerekkel tudja ösztönözni magát az alkotó, hogy kísérletezzen, vagy hogy milyen olyan produceri megközelítések vannak, amik inkább a játékosságot erősítik. A technikai megoldások is hatással lehetnek a produceri szemléletmódra, nem csak fordítva.

Hogy választjátok ki a résztvevőket? Aki szeretne, tud jelentkezni a következő retreatre? Mennyire szeretnétek kinyitni ezt a dolgot?

Geri: Jelenleg a résztvevők a mi – elég széles – kapcsolati hálónkból érkeznek. Az viszont világos, hogy nagyon sok producer van Magyarországon, akiről nem tudunk, akár még ajánlásokon keresztül sem, és akikkel nagyon szívesen bővítenénk ezt a, most úgy tűnik, éves szinten megrendezésre kerülő tábort. Egyelőre nem szelektáltunk semmilyen szempont szerint, csak kiküldtük a meghívót minden ismerősünknek, akiről úgy gondoltuk, hogy érdekelheti a dolog, és jelentkezési sorrendben töltöttük fel a helyeket. Ennél komolyabb szelektálás szembe is menne a céljainkkal.

Dávid: A második alkalomra direkt fenntartottunk helyeket olyanoknak, akik az első alkalommal nem tudtak részt venni, és ezt a következő táborra is szeretnénk megtartani. Egyébként az egyetlen szelekciós szempontnak a feltételek elfogadása tekinthető, amelyeket a meghívóban lefektetünk, tehát a józanság és egymás tiszteletben tartása. Az első retreaten, mivel ez nekünk is új élmény volt, talán jól is jött, hogy olyan emberekkel próbálhattuk ki a koncepciót, akiket ismerünk, de mindenképpen szeretnénk nyitni új résztvevők felé. Nem volt semmiféle promóció, és azt hiszem, ezt nem is szeretnénk, inkább távol maradnánk mindenféle szociális média platformtól, és jobban örülnénk, ha szájról szájra, vagy mondjuk ezen az interjún keresztül terjedne a híre.

Bala: Aki motivációt érez az interjút olvasva, az nyugodtan írjon nekünk*, és felírjuk azoknak a listájára, akiket értesíteni fogunk legközelebb. Nagyobb nyilvánosságot ennél nem szeretnénk, mert azt látjuk, hogy a mi tág ismerősi körünkből is nagyon könnyen megtelik az a 10 hely (velünk együtt 13), amit most ideális létszámnak tartunk, illetve amennyien a helyen elférünk. Fontos, hogy ezt a koncepciót mi is csak úgy átvettük, ha bármelyik műfaj bármilyen csoportja úgy érzi, hogy szívesen csinálna a saját köreiben hasonlót, akkor keressenek meg minket, és nagyon szívesen elmondunk minden infót és átadunk minden dokumentumot, amit használunk, semmit nem titkolunk. Ezen kívül fontos, hogy szeretnénk legközelebb női producereket is bevonni – ez idén is fókusz volt, kifejezetten próbáltunk legelőször női producereket meghívni, de ez sajnos nem volt túl sikeres.

Dávid: Ebben az évben még több figyelmet szeretnénk erre fordítani, gondolkodunk a stratégiákon, hogy hogy lehetne őket jobban elérni. Ez sajnos egy önbeteljesítő jóslat is, mert ha eleve csak férfiak vannak a közegben, az lehet, hogy kevésbé lesz vonzó egy nő számára. Ez a szcéna egészére is igaz, egy ilyen tábor esetében pedig különösen; nekem sem lenne túl nagy a biztonságérzetem, vagy lenne a legszimpatikusabb egy hétvége csupa férfiak között mondjuk egyedül nőként. Ezért tartjuk fontosnak, hogy legközelebb már az elejétől kiküszöböljük ezt. Általában is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy több női tehetség bontakozhasson ki és oszthassa meg a munkásságát itthon. Ha bárki olvassa ezt a cikket, és van számunkra ezzel kapcsolatban javaslata, bíztatjuk, hogy keressen fel minket, nyitottak vagyunk erre. 

*: Bala, Dávid, Geri

The link has been copied!