🔗 DJ Crimson és DJ Tűz
DJ Crimson
A Lick the Click! diverz, de egyértelműen house hangsúlyos Sunburst eseményei mellett DJ Crimson sokszor és szívesen pakol mutáns diszkókat, kozmikus izéket és dub torzókat, vagy acidet. Az ikz, a dansmusiq, a Szép Booking / Férfimunka és a Kimitrak csapatok, sorozatok korábbi közreműködője, társ-szervezője ma főként az Amour De Vacances címke alatt fésüli össze kedvenc zsánereit, hangulatait. Továbbá, a Poison Cry alter ego és az Imre Kissel közös Crimson and Kiss felállás egész estés műsoraiban is tetten érhető a nyolcvanas évek hideg és sötét hullámai, a melankólikus italo, a kilencvenes évektől induló savas-dubos nyugati parti pszichedélia, valamint Weatherall és inspiráltjai iránti lobogása. A kedvenc helyzete, minden rizikójával együtt, amikor ez a kvázi ambivalens balearica összeér a house szelekcióval és a kaleidoszkópikus összkép nincs ellenére a hallgatóknak.
A Luca Trentini (aka Trent) és Juan Ramos kettős duója, a Greenvision egyik eszelősen kakofón, de totálisan eufórikus diszkójával sikerült úgy felrobbantani a Csűrt Kolorádón, hogy az épp jelenlévő Ozora-szervezők a Dome-ba irányítottak. Ennek sok éve már, de azóta is hálásan követem az olasz producer munkásságát, így a szólóban Trent néven elkövetett dolgait is. Idén a Mule Musiq egy három számos EP-t adott ki tőle, amibe annyira beleszerettem, hogy tizenkettesen is behúztam. Egy igazi sötét diszkó monszter terpeszkedik az A-oldalon, a túlsó felén pedig a citált kedvencem, a lassabb, savas, post-goa hullámzás egy cammogásában is ellenállhatatlan, kvázi Typhoon-hommage afro-cosmic szerzemény társaságában.
Annyira szeretem a west coast house és a brit iskolának a végtelen hosszúra nyújtott, visszhangos dubby vonalát, hogy sikerült több polcnyi anyagot összegyűjtenem belőle. Igaz, 20-30 éve megvolt a kellő türelem ehhez a vonalhoz, ma iszonyúan távol esik a korszellem attól a ráérős hozzáállástól, ami a kategóriába tartozó szerzeményeket szerzői oldalról jellemzi, illetve befogadói oldalról megköveteli. Szóval, teljesen váratlanul ért, hogy pont most és pont –a számomra mindig kissé merev, túl techy, de a dubbal egyébként jó barátságot ápoló– Matt Edwards Radio Slave-je ad a kollekcióhoz egy darabot. Igazság szerint az A-oldal is nagyon rendben van, de a hatalmas Fun Boy Three kedvenchez, a pótolhatatlan Terry Hall-hoz ez a klasszikus dub-house érához méltó megoldás ér fel nálam. A pláne pedig, hogy ha játszom, eddig mindig működött, volt türelem és lett nagy örömködés is mindig. Tehát, fogalmam sincs a korszellemről.
A mitikus nevű svájci duó eredetije egy több, mint 10 perces kraut lázálom, ami a szintén svájci Subject To Restrictions Discs kiadó gondozásában tavaly megjelent bemutatkozó albumuk nyitánya is egyben. A végtelenül szuggesztív kompozícióval kezdődő lemez egyébként a továbbiakban is letehetetlen. A kiadó idén egy remix EP-t is kapcsolt a triphez. Az ominózus trekket a sok tekintetben hasonszőrű páros, a Khidja egyik tagja, Andrei Rusu vette kezelésbe, aminek az lett az eredménye, hogy most már táncolunk is hipnózis közben, miközben továbbra is maradt persze ugyanaz a félhomály és a valószerűtlenül parás hangulat. Boszorkányság.
Elég büszke vagyok rá, hogy Nathan Jenkins járt a Suhaiddal közös, megboldogult Szép Booking sorozaton is, és mindig örülök, hogy a Hargi-féle plakát fogad, amikor a lakásomba lépek. Pedig nem sokra emlékszem a buliból, talán nem is volt jó. Ellenben a Bullion diszkográfiáról biztosan tudom, hogy csodálatos. Ez az új album különösen kedvemre való, pedig meg voltam győződve, hogy az ilyen, szinte tündibündinek ható electro-synth kamarapop világ ugyan nagyon klassz, de engem nem tud igazán elvarázsolni. Miután azonban olyan nevek ugrottak be hallgatás közben, mint Kelley Polar, Ariel Pink, Human Leather, vagy akár a Naked Eyes, akikhez egészen katartikus élmények fűznek, be kellett látnom, hogy teljesen indokoltan oldódtam fel az Affection dalaira és ideje az önvizsgálatnak. Ez a dal pedig az a kedvencem, amelyiket játszom is.
Amióta megjelent ez a négyszámos, ilyennek képzelem a sötét San Francisco-t, a mókusok félelmetesek, és tovább eszkalálódott a nyugati-parti kattanásom. A kiadó régóta lenyűgöz, de ez az első anyag, amiről minden kellett. Rém hideg, rém feszült, fenyeget, megigéz, tiszta horror. Ha innen nézem, electro, ha onnan, industrial; Alkotótáborban nem ezt, hanem a címadót játszottam, majdnem felborultam a pultban, úgy rángatott. Közben viszont ez lett a kedvencem.
DJ Tűz
DJ Tűz 7 éve koptatja a budapesti éjszakát a Pizza Amore duó egyik félnótásaként. Rezidens az mhmm és a negyed-fél évente fel-feléledő Torso csapatában. Szettjei legnagyobb része a Roló FM inaktív és a Lahmacun Rádio aktív archívumában található, de olykor feltűnik itt-ott egy-egy buliban is.
Reptantot, a remix elkövetőjét múlt héten vendégeltük meg a Pontoonon, rendkívül jó fej volt. A zenei munkásságát (és alteregóit) visszakövetve nagyjából le is fedhetjük, mikben voltunk mi is a haverokkal (mhmm és Torso – a szerk.) az elmúlt években. A marumbás kajálás után a kárpát-medencei gasztronómia fullossága mellett egyetértettünk abban is, hogy al dente az egyik legígéretesebb up-and-coming producer Ausztráliából, ami jó kis feedback volt a tájékozottságunkra. A trekkre pedig a következőt mondanám: kis lájtos, acidos, elektrós, huzató tech-house, megéri mindkét irányba (al dente és Ulo S) elindulni a diggeléssel.
Maradva a tekháznál, de a fényesebb, boldogabb oldalra lépve, picit hatásvadász, picit proli, de azért egy szombat reggel nagyot szól a Csűrben a felkelő nappal. A szám címe Unseen Sunrise, Shanti Celeste kiadóján Daisy Moon kezei közül egyenesen Bristolból. Lehet rá bólogatni.
Oslated kiadó, Dél-Korea, magyar kezek nyoma. Egy csúszás miatt volt szerencsénk Donato Dozzy után zenélni Daadon a Dome-ban, ez volt az első trekkünk a 140-es baszatás után. Készültünk előre, küldözgettük egymásnak Marcival (a Pizza Amore duó másik tagja – a szerk.) a zenéket, megvolt nagyjából mit akarunk játszani, csak hát ugye máshogy alakult végül az este. Azóta is azon filózom, hogy vajon tovább kellett volna-e tolni a baszatást, csak megpróbálni picit okosabban, de sajna nincs mi lett volna, ha. Mindenesetre stabilan tartottuk a táncteret utána, és volt, aki azt mondta, hogy lezenéltük az öreget, szóval már csak a felvételt várom és remélem, hogy nem csak ki volt, aki ezt mondta.
Legyen valami pörgősebb is. Sajna ritkán játszom ilyeneket, de az idei Pavilon Kontra Terra fesztiválon úgy álltak a csillagok. Áron (Pavilon szervező – a szerk.) hívta egy haverját UK-ből, Megumit, aki nem a korábban említett tekházas bristoli hangzást hozta magával, hanem a törtes, basszusos témákat. Szóval utána Switch Nollie kollégával kiegészülve egy jó ideig ott folytattuk, ahol Megumi abbahagyta, pakolgattuk az ehhez a trekihez hasonló bolond ritmusos, perkás, basszusos muzsikákat.
Polygonia sem úgy néz ki, hogy megunná a jobbnál jobb zenék csinálását. Nagyon örültem, amikor láttam tavaly, hogy zenélni fog Ozorán, és ugyanennyire sajnáltam, amikor a bulija előtti este óriási eső volt. Azzal az esővel folytak el az utolsó tartalékaink, hazamentünk. Utána volt novemberben egy Technokunstos fellépése, de valami akkor is közbejött. Szerencsére elhívták Kolorádóra is, ahol 4 órát nyomhatták Gigi FM-mel, aki szintén elég király dolgokba van, valószínű idén ez volt az egyik legjobb agyalós, technós püffögtetés. Ez a trekk elég jól összefoglalja a munkásságát: játékos, elszállós, de egyszer-kétszer bepöccen és gonoszba vált.
Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.
Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
