Gondolatok a Permacomposingról: Fenntartható művészeti munka

Kreatív munkásként gyakran voltam hosszú ideig kimerült. Ennek legfőbb okai az általános szétszórtság és a művészi bizonytalanság voltak, ami abból fakadt, hogy a munkám nem volt célorientált. Mikor folyamatosan az eszközeim fejlesztésén dolgoztam és egyéb projektjeim elszívták minden energiámat, akkor gyakran éreztem úgy, hogy nehezen tudok számomra megfelelő művészi döntéseket hozni.

Egy nap Levin barátom mesélt nekem egy közösségről, amely a technológia használatát permacomputingnak nevezi. Rövid kutatás után rájöttem, hogy ez mit is takar: hallottam már korábban a permakultúráról, nemrég olvastam a maintenance art koncepciójáról és a kibernetikával is láttam összefüggéseket. Gyorsan megszületett a permacomposing, azaz „permakomponálás”, kifejezés, amely ötvözi ezeket a különböző irányzatokat, és sok problémámat megoldotta

A permacomposing a saját művészi gyakorlatom rendszerszintű megközelítése és három alapelvben foglalható össze:

1. Az anyagok és eszközök tudatos használata

Az anyagok tudatos felhasználása alatt az anyagok felhasználásának redukálását vagy azok újrafelhasználását értem. Egy régebbi műben használt anyag megjelenhet egy aktuális műben, vagy befolyásolhatja azt. Túl hamar szoktunk anyagoktól elbúcsúzni, gyakran anélkül, hogy ténylegesen megértettük volna a tartalmukat. Az egyik zenei példa erre a Carl Stone által írt „Woo Lae Oak” című darab. 53 percen keresztül egy káprázatos hangszőnyeget terít szét, amely két hangfájl mikroszkopikus együttese. Általánosan a minimalizmus jól bemutatja ezt fajta anyagkezelést. Gondolok itt La Monte Young-ra és a „Composition 1960 #7” című művére, amelyben végig csak egy kvint hallható, a „hosszan tartandó” utasítással. 

Számos soundscape kompozícióban csak olyan hang szerepel, ami már eleve létezik a világban. Az „It's Gonna Rain” című darabban Steve Reich egy spirituális szónok felvételét futtatta párhuzamosan két magnón, és az eszközök technikai tökéletlenségein keresztül rátalált egyik fő témájára, a “phasing”-re. 

A John Oswald által készített „Plunderphonics” egy másik példa rögzített anyag újrafelhasználására. A klasszikus samplinggel rokon, de inkább egyfajta zenei kollázsnak tekinhető, amikor Oswald új műveket hoz létre meglévő darabok világosan felismerhető részeiből. Mierle Laderman Ukeles „Manifesto of Maintenance Art” (1969) című művében a gondozási munkát (lsd. care work) művészi gyakorlattá emelte. Ez alapján a zenei anyagok kezelését vagy újrafelhasználását zenei gyakorlatként értelmezhetjük.

Kísérleti elektronikus zeneszerzőként folyamatosan kapcsolatban vagyok új hardverekkel és szoftverekkel, ami nem teljesen illeszkedik a permacomposing munkafolyamatba. Számomra a tudatos eszközválasztás abban merül ki, hogy a lehető legkevésbé függjek kereskedelmi cégektől, mert ha egy vállalat változtat egy szoftveren vagy frissítésre kényszerít, akkor lehet, hogy a korábbi munkamódszerem már nem működik, ami pedig nem fenntartható. Ezért amikor csak lehet, nyílt forráskódú szoftvereket használok vagy hozok létre saját magam. A nyílt forráskódú szoftverek általában ingyenesek, és olyan programozóközösségek kezelik őket, amelyeknek nincs kereskedelmi érdekeltségük.

A permacomposing számomra azt is jelenti, hogy nem szabad minden új trendet vakon követni. Tudatos mérlegeléssel és a technológiai kérdések átgondolásával megőrizhetjük a saját művészi hangunk függetlenségét, és elkerülhetjük a technológiával kapcsolatos esztétikai kliséket.

Éliane Radigue például szinte kizárólag az ARP 2500 szintetizátort használta az elektronikus műveiben. Conlon Nancarrow pedig 1947-től kezdve csak játékzongorára írt zenét.

A chiptune szcéna (lsd. még itt – a szerk.) régi játékkonzolokon szerkeszt zenét, és ezeknek az eszközöknek a technikai korlátaira reflektál, ami egy fenntarthatóbb gyakorlat, mint a „synthfluencer” szcénára jellemző túlfogyasztás. Így új ötletek születhetnek, például assembler programozási nyelveken írt nagyszabású művek, mint például Tristan Perich „1-Bit Symphony” című darabja, amit egy adott chipre komponált minimalista technológiával.

2. A saját erőforrások tudatos használata

 Az, hogy tisztában vagyok a saját határaimmal, segített abban, hogy megtaláljak egy egészséges rutint, elvégezzem, amit kell, és jobban érezzem magam a munkámmal kapcsolatban. De ehhez először meg kell figyelnedönmagad. Mikor tudok a legjobban dolgozni? Mennyit tudok és mennyit akarok elvégezni?

Nekem egy tudatos rutin működik a legjobban. Minden nap egy meghatározott időablakon belül dolgozom, kis munkamennyiségeket, így könyebben elégedett leszek a munkámmal. Mindezzel együtt a Z generációtól megtanulhatjuk, hogy mit jelent empatikusnak lenni önmagunkkal szemben. Ennek a két szempontnak az egyesítése egy állandó folyamat. A munkámban már nem alkalmazok tabula rasa-t, azaz már nem kezdek munkát nulláról. A régi ötletek megmaradnak, így megengedem magamnak a hasonlóságot a munkámon belül, és korábbi munkáimból ültetek át megoldásokat az új művekbe. Ez azt is lehetővé teszi, hogy kialakuljon egy esztétikai konzisztencia, felismerhetővé váljon egy stílus.

3. Hálózatos és változatos munkamódszer

A permacomposing koncepció másik aspektusa, hogy munkánkat egy hálózatos rendszerben képzeljük el. Mindannyian egy közösség részei vagyunk, az ötleteink nem csak saját magunk számára léteznek, a környezetünkből származnak. Ezért aktívan hozzá kell járulnunk ehhez a közösséghez. Osszuk meg ötleteinket és gondolatainkat másokkal, osszuk meg eszközeinket és tudásunkat, és legyünk fogékonyak az új dolgokra. Fedezzük fel a munkánkban rejlő összefüggéseket. Az anyagok és eszközök nem létezhetnek önmagukban, hozzuk össze őket, hozzunk létre olyan rendszereket és kapcsolatokat, amelyekben sok különböző dolog befolyásolja egymást.

A zenész és zeneszerző Philipp von Neumann (született Philipp Neumann) az északi Essen sivárságába született. Jelenleg 2021 óta elektronikus zeneszerzést tanul az esseni Folkwang Művészeti Egyetemen, determinisztikus algoritmikus folyamatokat és extrém hangokat vizsgálva kutatja a zaj és a meditáció közötti területet.

A cikket németről magyarra fordította: Szende Natalie.

Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül a NOIES által jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.