Megjelenés: 2016. június 24. 

Kiadó: Six Degrees Records

 

(…) a szám viszont szép. kicsit giccses; de kurvaszép, főleg úgy, hogy közben jobbról balra mennek a tájak a buszablakon. (…)

 

coelho hajnalban ébred, gyümölcslét facsar, jógázik, és miután gondosan megmosta a fogait, kitisztította a csakráit, dolgozni kezd a reverendán. lófaszt. coelho öreg már ehhez a szarhoz, arra ébred hogy fáj a feje, mindjárt dél, félrerúgja a pizzás dobozokat a hűtő előtt, és kibont egy behűtött sört; ‘öreg vagyok már ehhez a szarhoz’, mondja, majd csekkolja az íméljeit, és miután őrjöngött egy sort a banktól jövő kimutatáson, gyorsan nekikezd írni valami hülyeséget, mert anélkül előleget se ad már a kiadó. lófaszt. coelho nyaral, ‘öreg vagyok már ehhez a szarhoz’, mondja röhögve a haverjának, a bahamákon ülnek, körülöttük fűszoknyások, valahol messze az egyik bértollnok a sok közül, kávét tölt magának, és belekezd a következő bekezdésbe.

ami épp a giccsről fog szólni. illetve hát, szóval nem tudni még miről fog szólni, de biztosan giccses lesz. pont ez a lényeg, hiszen ‘valójában az egész kibaszott élet egy nagy giccs testvérem’ – p.coelho. ‘sose mondtam ilyet’ – p.coelho. ‘hiába vannak ékszereink, hitelkártyáink, hiába vagyunk gazdagok, befolyásosak és okosak, ha szívünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy mindent csak azért csinálunk, hogy szerelmet, gyengédséget kapjunk, hogy találjunk valakit, aki mindenestül szeret.’ – p.coelho. ‘hátde nem kurvára így van?!’ p.coelho. stb.

coelho hamvas bélát is olvas, mert coelho egy művelt, intelligens ember. hamvas béla is az volt, így hamvas ilyeneket írt: ‘giccs az, amikor a szerző rosszhiszeműsége találkozik a befogadó alantas igényeivel’. ez faszság, mondja coelho, kidobja hamvast az ablakon, és rágyújt egy cigire.

coelho aztán csomagol, utazni kezd, hogy megtalálja önmagát, a spirituális lényegét, a lélektestévrét, meg ilyen baromságok; írt már ezekről egy rakás könyvet, minek részletezzük. mondhatnánk úgy is, hogy tele van a töke, alkotói válság, az asszony is csak úgy, stb. szóval felszáll egy buszra, a busz meg teszi a dolgát: elindul. ‘a szomorúság nagy buszokon érkezik’; ezt nem ő mondta. ‘életünkben sokszor érnek megpróbáltatások bennünket, és mi nem kerülhetjük el őket. de ezeknek is van valamilyen értelmük. csak akkor értjük meg, miért voltak, amikor már túljutottunk rajtuk.’
ezt bezzeg igen.

menet közben természetesen zenét hallgat. mivel kifinomult ízlésű, érzékeny művész, ezért a six degrees kiadótól kapott promóciós kiadványt hallgatja, egy olyan kórus felvételét, amiben az a poén hogy felkértek különböző kifinomult és érzékeny dalszerzőket hogy írjanak ennek a kórusnak dalokat, amiket ők elénekelnek szépen. bon iver, death cab for cutie, sia, flaming lips, ilyenek vannak a listán; coelho unottan böngészi, egyiket se ismeri, se mozart, se 2pac nincs rajta, miről beszélünk akkor?!, de azért megnyomja a gombot. egy hammock remix szólal meg először, a hammockról se tud semmit, nem is érdekli. a szám viszont szép. kicsit giccses; de kurvaszép, főleg úgy, hogy közben jobbról balra mennek a tájak a buszablakon.

a dal egyébként a halálról szól; és mire vége, coelho rádöbben arra, hogy sosem fog már megérkezni többé sehova.