Register for free to receive our newsletter, and upgrade if you want to support our work.
“Annak ellenére, hogy az utóbbi időben a DJ szettjeimben inkább perkusszív, poliritmikus basszus- és klubzenéket játszom, Suhaiddal egyértelmű volt, hogy ennél a cikknél a „régi”, élőzenei korszakomból gyűjtött, organikusabb zenék lesznek az irányvonal. Próbáltam minél több stílust lefedni, hogy tükrözze azt a spektrumot, amit szelektorként és zeneszeretőként is lefedek.”
- Zakhorov
“Örvendtem a felkérésnek, hogy Fannival nyomjunk egy virtuális B2B-t, nyomtunk, nem bántuk meg. Épp otthonról dolgoztam, így amikor Fanni rámküldte az első zenét, kezem ügyében volt a lemezgyűjteményem. Tetszett, hogy szinte real time passzolgattunk, nem gondolkoztunk sokat, gyorsan eljutottunk a 10 trekkig. Hogy az egyenlítőhöz közeli folk/world vonal lesz uralkodó, régiekkel és újabbakkal, az sejthető volt. Egy hosszabb, közös szettben még több irányba kalandozhattunk volna, talán egyszer olyan is lesz!”
- Suhaid
Elektronikus-experimentális, kortárs producer és énekesnő az Egyiptom/Kanada tengelyről – imádom a stílusát ahogy egyszerre mély, gyönyörű és romlott, sötét hangzásokat hoz. Érződik benne a korlátok nélküli, autodidakta, szabad szellemű produceri hozzáállás. Az egész lemeznek (Ahwar) iszonyú erős hangulata van, szerintem nagyon különleges, ahogy a tradíciót és a modern műfajokat vegyíti.
– Z
Hello mint beköszönés, kezdjük. Jóformán semmit nem tudok a fejekről, fiatalok, ausztrálok, onnan gyanúsan sok jó zene jön. Második megjelenésük, még sok ilyet. Fanni gityós-éteri kezdésére hozza rá a dubos beatet, megtartva az álomszerű hangulatot.
– S
Nagyon szeretem a produceri stilóját, amit nehezen lehet bekategorizálni, de nagyjából a hip-hop/jazz/funk/brokenbeat tengelyen mozog, mindezt egy absztrakt irányból megközelítve, globál/tradícionális hangmintákat felhasználva, ezért szerintem sokfajta DJ szettben tud működni.
A Rye Lane Volume II-III c. lemez (amelyen ez a szám is szerepel) Rhythm Section kiadás, ami a kedvenc kiadóim közt szerepel.
– Z
Egy óvatosan megbütykölt ’76-os reggae-disco bomba. King Sporty írta Bob Marley-val közösen a Buffalo Soldiert. A Safari persze nem ment akkorát, de remek trippy-spacey-tribal darab. Szeretem a jamaikai diszkót. Lexx meg feketeöves baleári reediter, hosszabbra eresztette, megbolondította kicsit, így a jó.
– S
Volt egy hosszabb idő, amikor sok soundsystem buliba jártam, köszönhetően a baráti társaságomnak is, ami egy erős ismeretet adott az oldschool jamaikai (és környező országok) zenéit illetően, és ami nagy hatással volt rám mint producer.
A sok atmoszférikus, “spacey” effekt (echo, reverb, delay) és basszus-centrikus produceri megközelítés visszaköszön a zenéimben is.
Yellowman korszakalkotónak számít a ‘80-as évek Jamaikájában, rengeteg kislemez kiadvánnyal, amik mind fülbemászóak, és nagyot mentek világszerte.
– Z
Egy James Bond mitológia által inspirált, de egy percig sem komolyan vett reggae tune, ami aztán úgy bekomolyodott, hogy a brit slágerlista tetejéig meg sem állt. A második ilyen szám a műfaj történetében. De nem ezért jó, hanem például mert a két hete elhunyt dub-dob atyaisten, Sly Dunbar ül a doboknál. Első lemezszereplése, csak 18 éves volt! RIP Sly!
– S
Szakmailag nagyon fontos időszak volt nekem, amikor a Felabrationt (Fela Kuti emlékestet) csináltuk a Mabon Dawud Republic-kal, a mai napig rengeteg oldschool afrobeatet és más afrikai zenét hallgatok, elképesztően sokszínű és országokon belül is elképesztően változatos, kimeríthetetlen zenei forrás.
Az egyik kedvenc kiadóm ebben a zene-ágazatban az Analog Afrika, amit egy frankfurti csávó csinál, aki régi felvételeket kutat és adja ki őket újra (a szlogenje: “The Future of Music Happened Decades Ago” szerintem elég beszédes :)) Egyik kedvencem a kiadott anyagok közül a ‘Dur Dur of Somalia vol.1’ c. lemez a Dur Dur Band-től akik Szomáliai funkot és diszkót játszottak a ‘70-80-as években, még a polgárháború előtt, abban az időben, amikor az ország gazdag kultúrája még szabadon tudott kibontakozni.
– Z
Egylemezes elefántcsontparti banda 1983-ból, embertelen analógszintis diszkóval. Az edittel a Soundway kiadóvezető Miles Cleret és hangmérnök barátja csak nagyon finoman piszkáltak bele, inkább csak azért, hogy kulturáltan szóljon. Ez a szám egy jó buliban felrobbantja a táncteret, egy közepesben meg szétzavarja a népet. Ha bizonytalanok lennétek, hogy jó-e a buli, rakjátok fel!
– S
Nagy kedvenc kongói zenekarom, az ő zenéjük szerintem tökéletes példája a tradicionális zenék ütköztetésének elektronikával, brokenbeattel.
Idén jönnek Ozorára, nagyon vártam már, hogy lássam őket élőben, és most ez megvalósul.
– Z
Burkina Faso-i ütőhangszeres csapat, akiket egy londoni szobakiadó főnöke fedezett fel a covid alatt egy afrikai utcai dobosokat összegyűjtő Facebook csoportban. Jól tette, hogy lemezt csinált belőle. Lüktető, csilingelő minden, régivágású juke, szökellni kell tőle.
– S
Zakhorov (avagy Zahár Fanni) fuvolista, szaxofonos, producer és DJ, korosztályának ismert hazai zenésze, akit a világ jazz- és világzenei színterének számos pontján tartanak számon Berlintől Londonig. Megszámlálhatatlan producerrel és zenekarral működött már együtt itthon és külföldön egyaránt, műfajok széles skáláját bejárva és egyfajta missziónak tekintve hangszeres játékának integrálását szinte bármely zenei közegbe. 'Zakhorov' névre hallgató induló szólóprojektjének fókuszában az elektronika és organikus fúvós hangszerek állnak, energikus, basszus-centrikus egyveleget kreálva, DJ szettjei pedig széles műfaji skálán mozognak, az afrofunk-tól egészen a poliritmikus, négy negyed alapú szelekciókig.
DJ Suhaid a legkülönbözőbb stílusú zenéket gyűjti és játssza a jazztól az acidig, különös figyelemmel a határon innen és -túli magyar lemezekre. A Tilos Rádió műsorkészítője, a Kalóz Lemezbolt vezetője, a Budapest Brakecsokkerz egykori tagja, megannyi klubest fűződik nevéhez (BombTheJazz, Sunday Session, Szép Booking!, Férfimunka, Kimitrak, Diver’s Club Bratislava stb.). Szerkesztett már zenét filmeknek (pl. Magyar Retró filmek), táncelőadásoknak, breakdance versenyeknek és divatbemutatóknak is. Majdnem mindenhol szívesen fogadják, szettjeitől betegek gyógyulnak. Hektikus eklektikája néha üres hatásvadászat, máskor párhuzamos világokra nyit csillagkaput.

