Ismét jelentkezik a blog nagymúltú, havi visszatekintésekbe bocsátkozó cím nélküli rovata, amelyben számba veszem a szubjektív, blog- és szerzőközpontú perspektívámon át azokat az albumokat amelyek már megjelentek, izgalmasak, említésreméltóak, felemlegetésükkel pedig csak maximum egy kicsit merül fel korrupciógyanú velem szemben.
VA – RE_FORMS (Syrup, február 15.)
Nem tudom, hogy az én megerősítési torzításom dolgozik-e erősen vagy pedig tényleg így van, mindenesetre úgy vettem észre mintha idén az itthoni elektronikus zenei színtereinken kifejezetten domináns irányelvként öltött volna testet a válogatásalbum formátuma. Ezalatt gondolok többek közt a januári Sirens vagy Free Sequence anyagokra, a 3 testvérkiadót közrefogó 4 órás monstrumra, vagy a Pluto Sound 5 éves fennállását ünneplő kiadványsorozat indulására.
Mindenesetre én most nem ezeket, hanem a Syrup.hu 20 éves évfordulóját megtisztelő 24 számos válogatásalbumát emelném ki. Az album zenei kohéziójában nekem leginkább a visszafogottság és elmélyültség fogalmai jutottak eszembe. Ebből következően ami leginkább megfogott, az az anyag első harmadának a végén lévő 15 perces szakasz, névlegesen Kidwar, B166ER és Alpár zenéinek hármasa. Ez a három szám egységesen ragad meg egy olyan hangzásvilágot, amelyben a perkusszív elemek egyre kisebb és kisebb arányban jelennek csak meg, a ritmikát pedig felváltja a visszhanggal, búgásokkal és csilingelő dallamfutamokkal operáló kompozíciók sorozata.
Nullsleep – Chasm (szerzői kiadás, február 5.)
Nullsleep (aka Jeremiah Johnson) az egyetemes chipzenei színtér egyik megkerülhetetlen ékköve és állócsillaga, ezt a bejegyzést tényleg nem tudom hogyan lehetne máshogy felvezetni. Egyik alpítótagja volt 1999-ben az 8bitpeoples nevű new yorki kiadónak és kollektívának, aktív szerepe volt annak hogy a chiptune önálló zenei formaként terjedjen el jóformán az egész világon, illetve az egyik első, 8-bit zenében utazó fesztivál (Blip Fest) szervezése is elválaszthatatlan a nevétől. Mindez a 2000-es években történt, amikor elszórtan voltak csak kiadványai, és ami az évek előrehaladtával sem nagyon változott. Ezzel párhuzamosan a zenéi az évtized végére egyre kiforrottabb formát öltöttek, sokkal több sötét tónussal és erősebb művészi esztétikával (ami a számcímválasztásban is meglátszott, pl. Supernova Kiss-től eljutottunk a Disaster Fetish-ig). 2009-ben Budapesten is járt egy már nem létező Hegedű utcai exsuli/klubhelyszín tornatermében, az ott elhangzott démoni bitszaggatások és Game Boy tombolások azonban soha nem kerültek kiadásra, egészen 25 nappal ezelőttig.
A Chasm EP tehát 2007 és 2011 közötti New Yorkban írt, azóta egy cartridge-en porosodó, majd 2021-ben az arizónai Tucson-ben felvett számokat tartalmaz, döngölő pulsewave basszusokkal, fehérzaj pergődobokkal és keserédes melódiákkal. Ha tehát esetleg az a prekoncepciótok, hogy egy Game Boy csak tétova prüttyögéseket vagy szupermáriós csipogásokat tud kiadni magából, és nem pedig érzelemdús dallamfüzéreket vagy elképesztően komplex textúrákat, akkor mehet a Play gomb megnyomása.
TM404 – Syra (Kontra-Musik, február 8.)
Azt hiszem az előadó- és alkotóművészetnek a mai napig van egy olyan megközelítése mind létrehozói, mind befogadói oldalról, miszerint a művész individuuma, autenticitása és inspirációi határozzák meg legfőképpen a megalkotott művészeti objektumot – azaz belülről jön az ihlet és az érzés, ezt fejezi ki a művész. Ez természetesen egy teljesen jogos megközelítés, én is bármikor teljes mellszélességgel kiállok mondjuk a romanticizmus mellett, viszont legalább ugyanennyire izgalmas az a szemlélet, amikor az alkotó konkrét személye csak mint megfigyelő és processzor vesz részt a műveletekben, tanulmányokat végez és reagál az őt körülvevő életre.
Andreas Tilliander ‘TM404’ névre keresztelt projektje dúskál ez utóbbi hozzáállásban. Kezdve a névválasztástól (amit a márciusi első MMN rádióadásban majd kifejtünk) egészen a számcímekig vagy a zenéiben koncepciózusan használt hangszerekig. Természetesen ezek is egytől egyig reflexiók személyes benyomásokra, hatásokra az alkotó életére, vagy pedig utalások nagyon geeky szintetizátoros szakzsargonokra és eljárásokra (általában inkább ez utóbbiak). Ennél jobban nem is mennék bele a személyes / reflexív alkotási folyamatok kettéválasztásába, hiszen nyilván nem is lehet teljesen világos határt húzni: a lényeg hogy 8-9 éves fennállása óta a Syra (ami svédül annyit tesz, sav) még csak a harmadik TM404 nagylemez. Az új album pedig 8 kimérten pulzáló, valóban az acid alaphangszerével (Roland TB-303) készült trekket foglal magába, felmutatva az acid műfaj, és ezzel együtt az ikonikus basszusszinti egy másik, kevésbé ismert oldalát, amelyekben a lassú változások és kézivezérelt hangszerkezelések dominálják a sokszor dobgépeket is nélkülöző, megfolyó jameket.
Frederik Valentin – 0011001 & 0011000 (Posh Isolation, február 5. és 19.)
Idén télen többször fáztam mint tavaly, a februári szürkeség előbukkanása, elmúlása, majd újbóli feltűnése pedig nem kecsegtetett sok bíztatóval márciusra sem. A hosszú hónapok óta tartó hideg és a még hosszabb ideje tartó social distancing azt hiszem a legtöbb emberből elő tudta csalni a melankolikus énjét és a befelé fordulóbb, kontemplatívabb szemlélődését. Beemelte például azokat a vasárnapokat, amelyek a Duna menti céltalan bolyongással teltek; vagy azokat az estéket, amelyeken egy home office utáni nap otthontalálta magát az ember, a nap éppen lekúszott az égboltról, az egyetlen fényforrás pedig csak a laptop képernyője maradt a ránksötétült szobában.
Az ilyen és ehhez hasonló átmenetekhez, illetve tragikumokat követő és a jövőt hol reményekkel telve, hol rezignáltan váró időszakokhoz kiváló hallgatnivaló Frederik Valentin dupla EP-je: egy érzékeny hullámzás instrumentális és digitális hangok közt, egy finom lebegés énekek és elhaló szófoszlányok körül; egy törékeny lélekállapot a gyász és egy új élet várakozása közben.
Cover fotó: Andreas Tilliander
